4 ikonikus ékszermárka 4 társadalmi ügye

2018. augusztus 19.
Azt már tudjuk, hogy minden egyes vásárlásunkkal döntést hozunk, hiszen egy brand – és annak értékei - mellett tesszük le a voksunkat. Szerencsére egyre több olyan ékszermárka van, akik elkötelezett támogatói valamilyen ügynek: legyen szó akár a nők, vagy gyermekek helyzetéről, akár a környezetünkről. Így mi is sokat segíthetünk, miközben persze gyönyörű ékszereket viselhetünk.

Eden Diodati

A márka alapítója, Jennifer Ewah eredetileg ügyvéd. A felelősen készült, etikus luxusékszerek jelentős filantrópus erővel bírnak: a márka együtt dolgozik egy olyan, 5000 fős szövetkezettel, akik a Ruandai népirtás női túlélőit foglalkoztatják. A dizájnert megihlette már Waris Dirie, szomáli modell és emberi jogi aktivista is, aki átszelte a Góbi-sivatagot, hogy megmeneküljön egy kényszerházasságtól (élettörténetét írta meg A sivatag virága c. könyvében, amelyből film is készült). A brand bevételének egy részéből pedig az Orvosok Határok Nélkül szervezetet is támogatja.

SeeMe

Caterina Occhio alapította a márkát, aki korábban több mint 15 évig fejlesztési és segélyezési menedzserként dolgozott az Európai Bizottságnál és az ENSZ különböző ügynökségeinél, a szakterülete egyébként a nők társadalmi-gazdasági integrálása. A SeeMe védjegye a szív: ékszereiket nagyrészt ezt a rendkívül beszédes forma jellemzi, az általuk indított #heartmovement célja pedig az erőszak szeretettel való helyettesítése. Minden egyes darab kézzel készül olyan nők gondos kezei nyomán Tunéziában, akik erőszak túlélői: legtöbbször egyedülálló anyák, akiknek a SeeMe programja biztosít képzést és megélhetést. A fair trade márka az Ethical Fashion Initiative egyik együttműködő partnere. Többek közt olyan virágmárkákkal is dolgoztak már együtt, mint Karl Lagerfeld, a Missoni vagy éppen Tommy Hilfiger.

3 fotó megtekintése

Louis Vuitton for UNICEF

A francia luxusóriás idén már harmadik alkalommal működött együtt az UNICEF-fel, hogy az alap számára pénzt gyűjtsenek, amiből világszerte segítik a rászoruló gyerekeket. A #makeapromise kampány keretén belül limitált ékszerek születtek, amelyek megvásárlásával mi is támogatókká válunk.

Lilian von Trapp

A minimalista márkát nem kell különösebben bemutatni a divatrajongóknak, ugyanis az alapító rövid idő alatt az egyik legfelkapottabb névvé vált a szakmában. Nem hiába: a kifinomult, időtlen ékszerek az arany és a gyémánt újrafelhasználásán alapulnak, amelyet egy szakértő csapat gondosan válogat ki. Így a márka azt hirdeti, hogy se a környezetünk ne szenvedjen semmilyen kárt a bányászat során és az emberi jogok is sértetlenek maradjanak (gondoljunk csak a véres gyémántokra). Természetesen a csomagolás legapróbb részletre kiterjedően környezettudatos és ennek megfelelően újrahasznosított anyagokból készül, ezen felül az alapító a bevételből az aranybányászat okozta környezetei és emberi kár mérséklésére hivatott Earthbeat alapítványt támogatja.

like mirrors in the sunshine🌞 #elevens #handcrafted from #recycled #whitegold

A post shared by LILIAN VON TRAPP (@lilianvontrapp) on