A kreativitás és az alkotás volt mindig is az álmod, csak kacskaringós úton jutottál ide: korábban teniszversenyző és edző voltál, majd a pénzügyi pályán helyezkedtél el diploma után. Gondolom benned volt korábban, hogy azért a pénzügy egy „biztosabb megélhetés”, „rendes állás”. Hogy élted meg azt, amikor váltottál és nulláról kezdtél mindent?
A teniszezés nagy kitartást adott, de nehéz időszak volt a váltás. Be kellett bizonyítanom nem csak a családomnak, de magamnak is, hogy jó döntést hoztam. Valóban, a köztudatban a kreatív, művészeti szakmákra azt mondják, nem kifizetődőek és nincs létbiztonság. Nem volt egyszerű 18-19 évesek mellé újra visszaülni az iskolapadba. Ráadásul nappali képzésben, miközben magamat kellett eltartanom. Végül a hobbim lett a munkám.
Mit üzennél azoknak, akik hasonló helyzetben lehetnek? Mi adott neked erőt ez alatt az időszak alatt?
Rengeteg erőt merítettem abból, hogy szeretem ezt csinálni. Már a tanulás, az anyagokkal való kísérletezés, a házi feladatok is nagy örömöt okoztak nekem! Persze volt, hogy megfordult a fejemben, amikor éjszaka, az ötvenedik papírplasztikát készítettem a harminchoz közeledve, hogy nem vagyok normális. A pozitív visszajelzések is megerősítettek. Nagyon hamar elkezdtem varrogatni, átalakítani a ruháimat és sokszor előfordult, hogy megállítottak az utcán, vagy odajöttek hozzám egy étteremben, hogy ez vagy ez a ruhadarabom honnan van. Szóval örömöt nyújt az alkotás és szerintem, ha megtalálod azt, amit igazán szeretsz csinálni, az rengeteg erőt ad.
Egy Torontóban töltött időszak alatt döntötted el, hogy 180 fokos fordulatot veszel és beiratkozol a KREA képzésére.
Egy üzleti út miatt utaztam Kanadába és lehetőségem nyílt megismerni az ottani kultúrát, művészetet és dizájnt. Az egyik kerületben, de főleg egy utcában nagyon sok kis galéria és műhely volt, ahol a művészek helyben alkottak. Ott találkoztam azzal, hogy valakinek csillog a szeme, miközben a munkájáról beszél. Ez nagyon inspiráló volt. Sokszínű hétköznapi eleganciának voltam szemtanúja Montreálban is, nagyon kifinomultan öltözködnek az ott élők.
Eddig akárhányszor csak találkoztunk, mindig a saját darabjaidat viselted. Mi a fontos neked egy ruhadarab kapcsán, mint Tervezőnek, és mint Nőnek, a ruhadarabok viselőjének?
Mindig minden darabot először magamon tesztelek, és ha magamon tetszik, csak akkor kerül gyártásba. Az öltözködés önkifejezés, a színekkel is a belső világomat jelenítem meg. Olyan sokat hozzátesz a közérzetünkhöz, ha egy csinos ruhát vagy színeket viselünk! Magamon is tapasztaltam, hogy egy ruhadarab mennyire meghatározhatja a magabiztosságot. Tervezőként a női testet emelem ki, az előnyeit szeretném megmutatni, a kisugárzást felerősíteni. A szépséget nagyon ki tudja emelni egy jól megválasztott szín és egy megfelelő fazon. Mint nő, nagyon fontos számomra a kényelem is, így olyan anyagokkal és szabásvonalakkal dolgozom, amelyek lehetővé teszik a test szabad mozgását. Fontos tehát a kényelem, az egyediség és hogy valamennyire extravagáns is legyen egy darab.
Mondjuk a korábbi átalakításaidból is látszik, hogy nem találtál rá a számodra megfelelő ruhadarabokra, amelyek kielégítették volna az összes igényedet.
Még ha meg is vettem egy ruhát, sokszor éreztem, hogy az így vagy úgy, de lehetne még jobb. Volt, hogy valamit teljesen szétszedtem és újravarrtam, kihoztam a fast fashionből az egyediséget! A különböző élethelyzetekkel is folyamatosan változik, hogy mit keresünk egy ruhában. Én az utóbbi években például a midi, vagy a térdig érő hosszt részesítem előnyben. Egy ruha inkább csak sejtessen, attól még ugyanúgy lehetsz vonzó.
Nemrég olvastam pont egy interjút Li Edelkoorttal, aki a világ egyik legismertebb trendkutatója, a technológia és a kézművesség, valamint a természetes anyagok előtérbe kerülését jövendöli. A diplomakollekciódban – amely a nevedet viselő márkád gyakorlatilag első kollekciója – csak úgy hemzsegnek a legkülönfélébb, lenyűgöző kézi díszítések és anyagmanipulációk. Mikortól és hogyan kezdtél el érdeklődni ezek iránt? Ezzel kapcsolatban, mit gondolsz, mennyire értékelik ezeket az emberek? Mennyire fizetik meg és mi lesz a kézművesség jövője?
A nagymamám szeretett volna divattervező lenni, habár volt is egy kis üzlete Kalocsán, a varrás, a hímzés inkább másodállás, hobbi maradt számára. Mindent, amit készített, maga rajzolt meg és hímzett is ki. Ezekhez a kézműves megoldásokhoz kell türelem és kézügyesség, de bennem ez megvan. Másodévben volt egy Haute couture tárgyunk, ahol kikötés volt a kézi díszítés. Akkor kezdtem el szalagokból különböző motívumokat hajtogatni és a diplomamunkámban már sok kézműves megoldás és anyagmanipuláció található. Bízom benne, hogy mindig lesz egy réteg, aki értékeli ezeket. Ők azok, akik támogatják a divattervezés művészeti értékét. Ezek a darabok emelik művésszé a divattervezőt. A kézművesség jövője nagyban függ attól, hogyan fognak tudni fennmaradni ezek a műhelyek, hogy megmaradjanak azok a szakemberek, akik mesterei ezeknek a technikáknak. Ez megbecsülés kérdése is. Lehet hagyományőrzésként hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz, de ha valaki meglátja ezekben a fantáziát, akkor modernné lehet tenni.
Készítettél egy kabátot, aminek a hátán konkrétan szalagokkal hímezted ki Vaszary egyik festményét. Mennyi idő volt elkészíteni?
Egy hónapig biztosan dolgoztam rajta, de azért nem megállás nélkül. Az alap megrajzolása után szalagoztam és végül ráfestettem. Az alapanyag is színében vászonszerű, mellyel azt a hatást szerettem volna elérni, mintha kép lenne és az anyag egy olajfestmény alapja.
Divat: művészet vagy üzlet?
A kettőnek össze kell forrnia. Szeretném, ha a művészet lenne a divatban az erőteljesebb, de elkerülhetetlen, hogy emellett üzletasszony is legyél. Át kell gondolni az eladhatóságot, hogy egyáltalán egy márka milyen irányt vegyen. Hiába látványos valami, ha egyszerűen nem veszik meg. Viszont úgy gondolom, hogy szükség van image-darabokra, mert ezekre figyelnek fel. Szóval a siker a művészet és az üzlet ötvözete.
Rendkívül jellemzőek a munkáidra az erőteljes, élénk színek, ami igencsak ellentétben van az utcaképpel. Ez egy finom jelzés arra, hogy több színt kellene hordanunk, ugye?
A színeket önmagukban, de egymással keverve is nagyon szeretem. A piros szín és a colourblocking (a különböző színű ruhadarabok egy öltözéken belüli mixelése) nem hiányozhatnak egy kollekciómból sem! Az erőteljes színeket mindig pasztell árnyalatok is kiegészítik, mint például a púder vagy a bézs.
Úgy érzem, megtalálom a harmóniát a színhasználatban és emiatt esztétikus lesz az összkép. Akár csak egy színes kiegészítővel is, de nagy hatást lehet elérni. Az őszi-téli kollekcióban törekedtem a kombinálhatóságra is. Én magam hiába szeretem az egyrészes ruhákat, az emberek könnyebben bevállalnak egy-egy erőteljesebb színt egy blúz, vagy egy szoknya, illetve nadrág formájában.
Ennek megfelelően a 2018-2019-es őszi-téli kollekciód is színes.
Az őszi-téli kollekcióban a marrakeshi inspirációt vittem tovább. Ugyanazt a színvilágot használtam, mint az előző El Qadissia kollekcióban, csak őszi-téli tónusban. Így főleg a sötétebb kékek, a terrakottás narancs, a magenta és a bordó szín jellemzik a kollekciót, amelyek egymással keverve is remekül működnek. A szabásvonalak tekintetében az A-vonalra és a midi hosszakra helyeztem a hangsúlyt, ezek ugyanis a legtöbb nőnek jól állnak. A díszítésekre pedig a kézi stancolás, az organza anyagmanipulációk, az applikációk, a lézervágott részletek és az üvegnek tűnő gyöngyök jellemzőek.
A tervezői „ars poeticádban” azt írod, hiszel abban, hogy egyre fontosabb a nőies nő és hogy ezt meg kell mutatni. Hogy látod a Nő és a Nőiesség, a klasszikus-időtlen öltözködés és a modern kor kihívásainak, életmódjának a kapcsolatát?
Azért is fontos a nőiességet hangsúlyozni, mert manapság egyfajta modern elvárásnak tűnik a férfiasság az érvényesüléshez, az uniszex irányvonal is már ilyen. Nem szeretném, ha a nők másnak akarnának látszani, mint akik valójában. Klasszikus értékeket hirdetek. Azt szeretném, hogy a nők merjék megmutatni magukat, bármilyen életkorban érezhessék szépnek és magabiztosnak magukat. Legyenek büszkék a sikereikre, és amit viselnek, ezt tükrözze is.
Ha visszamehetnél az időben, melyik korban, évtizedben élnél és miért?
Biztos, hogy az 1950-60-as években élnék, amikor az elegancia és a sikk nagyon meghatározó volt. Abban a korban, amikor az Édes élet vagy Az álom luxuskivitelben játszódik: ezekből a filmekből árad az élet szeretete, amit mintha manapság tanulni kellene. Az haute couture fénykora volt ez a korszak, Balenciaga és Dior munkásságával, egy olyasfajta szakmai alázattal és tudással, hogy egy-egy ruhadarabot valóban megalkottak. Oda visszamennék! Nem csak az haute couture definícióját határozták meg szigorúan, de a ruhadarabok viselését is. Néha olyan, mintha elfelejtenénk nőként viselkedni. Persze ennek természetesen kell jönnie.
Kit tekintesz a példaképednek?
Nincs egy konkrét személy, akit kiemelnék. Világéletemben igyekeztem a saját utamat járni. Sokan inspirálnak: barátok, vagy az anyukám. Olyan erős nők, akik mernek változtatni és a saját életüket élik. Hisznek magukban, az ízlésükben. Az ő történeteik vittek tovább különböző helyzetekben.
Mi volt a leghasznosabb tanács, amit valaha kaptál?
Szeretem a klasszikus vonalakat, így az, hogy ha a palettán akarsz lenni, akkor fontos a modernitás. Döntéshozásnál pedig, hogy inkább hallgassak a szívemre. Amikor a megérzéseimet követtem, azokról a döntésekről bebizonyosodott, hogy nem bántam meg őket.
