Retro életérzés Nini Molnár új kollekciójában

2018. december 27.
A Nini termékek és imagének fő inspirációs forrása a retro érzésvilág, egyfajta Vintage Cool hangulat, melyben a 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek inspirációi keverednek. Három részre osztották a fotózást, mely irányelvek a tervezésre is kihatottak - a Retro Holiday, Celebrate! és az Inspired hangulatban dolgoztak.

A fotózás koncepciójához leginkább a vintage kampányokat tanulmányozták, azokban találták meg azt, amit a márkával képviselnek: magabiztos, pozitív és szexi attitűd, melyben tükröződik az egészséges és energikus életmód. A ‘Nini Girls’ fogalma pedig épp ezeket a nőket és lányokat foglalja össze, akik ezeket a tulajdonságokat hordozzák magukban.


A koncepció része volt, hogy változatos nemzetiségű modelleket válasszanak, ezzel szerették volna érzékeltetni a tervező egy fontos hitvallását, a női összetartást és egymás támogatását. Ezért választották Viktóriát, aki félig kínai és Reát, aki szomáliai és akit a novemberi Marie Claire címlapjáról már ismerhettek.

A fotózás végén készítettek egy képet Molnár Ninivel és a két modellel. Egymás mellett tökéletes egységet alkotott a három nő. A kép készítése alatt pedig Rea szájából a következő hangzott el: “Woman Power. We are three different girls, different color, different shape. But we are all beautiful.” (Női erő. Mindhárman különböző lányok vagyunk, különböző színűek, különböző formájúak. De mindannyian gyönyörűek.”)

Fotó: Kecskés Márton
Art direction: Pálmai Angie
Smink: Nógrádi Barbara
Haj: Travis

www.ninimolnar.com