A családból hoztad magaddal a kreativitást? Mikor született meg benned, hogy divattervező szeretnél lenni?
A művészeti egyetem gondolata a gimipadból nagyon csábító volt, szerettem volna profi kreatív lenni. A családomban nagyon kreatív felmenőkkel áldott meg a sors, anyukám, nagymamám is mindig foglalkoztak ötleteik saját megvalósításával, vagy szerettek máshogy csinálni mindent. Nagyon kíváncsi voltam viszont, hogy milyen, ha valaki tényleg professzionális, a szó minden értelmében, és miben különbözik attól, ha valaki ügyes és jó az ízlése. Azt gondoltam, hogy az (akkor még) Iparművészeti Egyetemen ez ki fog derülni. Hogy mennyire klassz a szakma amit választottam, vagy hogy mennyire ezen keresztül fogok látni és értelmezni mindent, akkor még nem is sejtettem.
Mit jelent neked divattervezőnek lenni?
Azzal, hogy tervező lettem, kaptam egy szemléletmódot, amin keresztül világosabban látszik minden: a végigvitt koncepció, a hitelesség, a nyitottság olyan design-alapvetések, amiket az élet minden területén lehet alkalmazni, nem csak a tárgyalkotás folyamatában. Nagyon érdekes, hogy szerintem pont emiatt a sajátos látásmód miatt nehéz művészekkel kommunikálni. Olyan, mintha a kapcsolatok kialakítását, a kommunikációt például az üzleti szférával teljesen újból kellene tanulni. Ehhez megint egy csomó év tapasztalata kellett.
Az egyetem után két évig egy kínai cégnél dolgoztam tervezőként, gyártáskoordinátorként. Férfi pólóprinteket terveztem, illetve kabát és nadrág gyártási instrukciókat készítettem. Megtanulhattam a kommunikációt az üzleti ügyfelekkel, és a nagy léptékben történő gyártással is megismerkedhettem, itt minden teljesen más dimenzióban mozgott. Az itteni ruhák a környező és a balkáni országok butikjaiba kerültek. Jó volt megtapasztalni, hogy nekem, mint tervezőnek mekkora a mozgásterem egy ekkora cégnél. Még itt dolgoztam, mikor megcsináltam a ruhákat a Gombold újra! – pályázatra.
Mivel nyerted meg a Gombold újra! versenyt?
Egy ötdarabos, világos natúr színű, monokróm kollekcióval, amihez a magasra vetett ágyakat választottam kiindulásként. Sokféle karakterű világos színű anyaggal dolgoztam, így hangsúlyoztam a mélységeket a különböző rétegek között. Ez az öt ruha jelentette az inspirációt az INQ 2013-as téli kollekciójához.
A Gombold újra! után jött létre az INQ. Kiknek tervezitek a ruhákat?
Azoknak készítünk ruhákat, akik igénylik a kortárs divatot. Aminek a változását nem szezononként, hanem inkább három-öt évente érdemes követni, központi eleme az emancipáció és a fenntarthatóság. A célcsoportunk a 25-35-ös korosztály, de minél idősebb vagy fiatalabb a vásárlónk, számomra annál nagyobb bók.
Mi inspirál?
Ha valami szokatlant látok, amit nem értek teljesen, nem tudom rendszerbe illeszteni. Idős nénik és bácsik ruhája nagyon meg tud lepni néha, azt nagyon szeretem. Ilyenkor elkezdek gondolkozni rajta, de akár egy hajcsat is meghatározhat egy hangulatot, amilyet szeretnék megragadni, adhat ötletet, amit kibontok. Más tervezők munkái is lehetnek ilyenek, az is nagyon jó.
Magadnak tervezel?
Egyáltalán nem magamnak találom ki a ruhákat, de egy elképzelt nőalak helyett is inkább egy szempontrendszer mentén dolgozom. Ennek fontos része, hogy többfajta attitűdöt ki tudjon szolgálni a kollekció, minél több mindenkinek tetszen, mégis kompakt legyen. Ezért a szempontok összetettsége elsősorban egy kollekció méretétől függ: minél nagyobb, annál könnyebb a dolgom, minél kisebb, annál jobban le kell csupaszítani. Mikor elkezdődik egy új szezon, mindig olyan sok mindent szeretnék elmondani vele. Az, hogy én felvenném-e, számomra nem szempont.
Az idei tavaszi-nyári kollekciónál például megint szalagokat és pántokat használtam, ezek már néhány szezon óta velem vannak. Végtelen lehetőséget nyújtanak, ahogy az összefonódások, kötések alakulnak, de most a rétegekkel való kísérletezéssel egészült ki. Az határozta meg a darabokat, ahogyan rétegek összeszerveződnek, egymásra épülnek, erre építettem fel a kollekciót.
Milyen a jó ruhadarab?
Feltűnésmentesen innovatív. Mint tervező, azokra a darabjaimra vagyok a legbüszkébb, amiknél egy ruhadarab konvencionális szerkezeti elemét helyettesítem valami mással úgy, hogy használható, praktikus marad. Ezek a legszebb dolgok szerintem.
Miért kerültek a képbe a táskák?
A táskák voltak előbb. A 2011. évi Moholyi ösztöndíjat nyertem el az első kollekcióval, azóta van a Kag. Érdekes, de ezeket sokkal inkább magamnak csinálom, mint a ruhákat, nagyon komoly mozgatóerő, hogy ritkán látok szép táskát az utcán. De a táskáknál is hasonló az alapelv: valamilyen konvenciót, ami hibalehetőséget rejt magában, nem mindig működik jól, jellemzően a fém részeket (például kapcsot vagy mágnest) kiküszöbölni. Ezekből itthon nagyon kicsi a választék, ráadásul törékenyek, de a legjobb, hogy szép, átlátható struktúrájú szerkezeti megoldásokkal lehet kísérletezni helyettük.
Kik a kedvenc tervezőid? Kikkel dolgoznál együtt?
A Vetements-es Balenciaga egyszerűen zseniális. Szeretem J. W. Andersont, Walter Van Beirendonckot, az Acnét, Raf Simonst, The Rowt és még sok mindent.
Sok jó magyar márka van, az egyik legmenőbb szerintem az Ost Konzept. Régóta szeretem a The Mama Kin ékszereit, nagyon tetszik a Perceptual Thinkers koncepciója, és Zsigmond Dora Menswear is csodaszép dolgokat csinál mindig. Velük mind nagyon szívesen dolgoznék, de ha nagyon őszinte vagyok magammal, én már egy picit kezdek kiöregedni a sorból, ezért nagyon szeretek fiatalokkal, jelenleg az élesszemű és -eszű Szabó Korinna most végzős kolleginával dolgozni, vele csináljuk az INQ-t.
Mi foglalkoztat jelenleg?
Általában téli ruhákon gondolkozom. Ha bevillan valami, az legtöbbször nem egy nyáriruha. A vastag anyagokat, robosztusabb sziluetteket jobban szeretem. Egy gyapjú kollekción már régóta morfondírozok, amelyben a rétegeké lenne a főszerep, de ezúttal nem a szalagokkal kísérleteznék, hanem a különböző textúrák kapcsolatával. És színekkel, most annyira színes minden.
Mit változtatnál meg a hazai divatban, ha lenne rá lehetőséged?
Cégeket telepítenék Magyarországra, akik fel tudják venni a versenyt a nagy nemzetközi márkákkal, vagy legalább tudnak létezni mellettük, és ahol lehetőséget kaphatnak a fiatal magyar tehetségek. Ezenkívül kötelezővé tenném a biciklisnadrágot zoknival és papuccsal, esetleg szandállal, hogy ez le legyen tudva végre.
Fotók: Berger Natália, Ladocsi András, Móró Máté, Weber Áron
