Új formában tér vissza a 90-es évek kultikus cipője

2019. július 13.
A Skechers különleges kollekcióval emlékezik meg az Energy modell két évtizeddel ezelőtti berobbanásáról, amely egyben a chunky sneaker trend világhódító útjának kezdetét jelentette.

A Skechers 20 évvel ezelőtt, 1999-ben mutatta be a világnak mára már ikonikussá vált Skechers Energy modelljét. A cipő különleges, teljesen egyedi formájával, amely nem hasonlított semmi másra a cipőboltok polcain, nagyon hamar lelkes rajongótáborra tett szert, és a mai napig több mint 100 millió pár kelt el belőle ‒ beleszámítva a férfi és női modelleket. Ám az Energy sikere csupán a kezdet volt: neki köszönhetően indult el az azóta is töretlenül népszerű, napjainkban pedig újult erővel hódító chunky sneaker trend. A Skechers most exkluzív kollekcióval ünnepli az évfordulót, hű maradva az eredeti modell lehengerlő stílusához.

A 90-es évek inspirálta kollekció három különböző, limitált szín-összeállításban lesz elérhető, amely egyben visszautalás a kultikus Energy korszakban megvalósult „It’s the S” reklámkampányra. A népszerű forma első visszatérte pedig csak a kezdet, a Skechers ugyanis az év folyamán további szín-összeállításokkal örvendezteti meg az Energy-rajongókat.

„Amikor visszatekintünk a Skechers megalapítása óta eltelt 27 év során kiadott több ezer modellre, az Energy az, amely leginkább kiemelkedik, mint a márkánkat meghatározó darab ‒ mondta Michael Greenberg, a vállalat elnöke. – Britney Spears-szel az oldalunkon, aki a Skechers Energy arca volt, ez volt az első nagy, globális sikerünk, amely ránk irányította a világ figyelmét. Nagyon örülünk neki, hogy a divatrajongók és influencerek körében ismét tombol a chunky sneaker trend, és az emberek a legtöbbet hozzák ki a stílusból! Ennek köszönhető a Skechers D’Lites kollekcióink kirobbanó sikere is! Ez a különleges évforduló pedig tökéletes alkalom, hogy visszavigyük a Skechers rajongókat oda, ahonnan az egész elkezdődött.”

Miután a Skechers 20 évvel ezelőtt a chunky sneaker trend úttörője lett, Skechers Energy és Stamina modelljei bemutatásával, a vállalat továbbfejlesztette a stílust, és 2007-ben megjelentette első D’lites kollekcióját: az eredeti forma légiesebb változatát. Bár a kollekció mindig is stabil és hűséges vásárlói bázisnak örvendett világszerte, az utóbbi két évben Ázsiában egyenesen az egekbe szökött a népszerűsége: a kontinensen trendformáló, ikonikus fazonként tartják számon, Szöulban, Shanghaiban és Hong Kong-ban pedig rendszerint kígyózó sorok várják az új modellek megérkezését. A vállalat 2017-ben, 10 évvel az első sorozat bemutatkozása után újabb, még légiesebb D’Lites kollekcióval rukkolt elő, nem sokkal ezelőtt pedig bemutatta a D’Lites 3.0-át, amely elődeinek egy modernebb, jóval „chunky-bb” változata. A Skechers-rajongók legközelebb az ugyancsak 20 éves Skechers Stamina visszatértének örülhetnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A LIMITÁLT ENERGY MODELLEK 2019 szeptemberétől ELÉRHETŐEK A SKECHERS MÁRKABOLTOKBAN: A BUDAPESTI ARÉNÁBAN ÉS WESTENDBEN, A BUDAPESTI ÉS GYŐRI ÁRKÁDBAN, A DEBRECENI FÓRUMBAN, VALAMINT a DEVERGO ÜZLETEiBEN ÉS WEBSHOPján.