Exkluzív: Nanushka meghódítja New Yorkot, mi is ott voltunk

2019. október 30. |

Manhattan egyik legforgalmasabb negyedében, a Sohoban nyílt meg tegnap a magyar Nanushka márka első saját üzlete.

Sándor Szandra, a Nanushka alapítója és kreatív igazgatója mindig is egy nemzetközi márka megteremtéséről álmodott, aminek az egyik fontos állomása a New York-i bolt megnyitása. Az ünnepélyes megnyitón örömmel vettek részt a leghíresebb magyar topmodellek – Palvin Barbara, Mihalik Enikő, Kondás Kata, Tombor Nelli – akik amúgy is nagy rajongói a márkának és New Yorkban gyakran összefutnak baráti eseményeken is.  Nanushka darabokat egyébként más multibrand store-okban eddig is lehetett már New Yorkban vásárolni, hiszen a márka jelenlegi globális piacának 35 %-át az Egyesült Államok teszik ki és ennek több mint egy harmadát New York városa.

Hódosi Anita, Tombor Nelli, Sándor Szandra, Palvin Barbara, Mihalik Enikő és Kondás Kata

A megnyitón Sándor Szandra elmondta, a sikerük titka a csapatmunkában rejlik. A 140 fős csapat mellett a befektetői háttér is nagyon fontos, ami lehetővé teszi, hogy a nyereséges működés mellett a további fejlesztései elképzeléseiket is megvalósítsák. Nem állnak le a boltok nyitásával, a következő állomás London lesz, aztán Los Angeles és más nagyvárosok, tette hozzá Baldaszti Péter, a Nanushka ügyvezető igazgatója.

A divat sajnos egy nagyon szennyező iparág, s a környezetvédelem ügyét a márka is a szívén viseli. Ezért másfél éve eldöntötték, hogy egy olyan divatmárkaként szeretnék tovább építeni a Nanushkát, ami élen jár a fenntarthatósági kezdeményezésekben. Mindent megtesznek azért – az anyaghasználattól a társadalmi felelősségvállaláson át, több üzleti területen – hogy a globális piacon is a legfenntarthatóbb márka pozícióját elnyerjék.

Az új üzlet nem az egyetlen újdonság az életükben. Nemrégiben egy magazint és egy férfi kollekciót is piacra dobott a márka. A magazin koncepciója, hogy az utazás élményét egy teljesen más szemszögből mutassák be.  Olyan úti célokat és témákat választanak, amelyek kívül esnek a klasszikus turista látványosságokon. Minden régiót más szemszögön keresztül próbálnak megközelíteni, az első lapszámban Horvátországé volt a főszerep. A második szám Magyarországot fogja feldolgozni, január elején jelenik majd meg.

Nézd meg galériánkat a megnyitóról!

Szólj hozzá te is!

Még több Divat

Újdonságok és jótékonyság a NUBU-nál jóga

Újdonságok és jótékonyság a NUBU-nál