Kemény Zsófi a Süel új kampányában

2019. november 07.
Kemény Zsófi slammer, költő, író, aki nemcsak tehetséges, hanem rendkívül csinos is. A tehetség talán nem meglepő, hiszen édesapja Kemény István József Attila-díjas magyar író, költő, édesanyja Szirmay Ágnes írónő, ám a családi “örökség” mellett rengeteg munka is van eredményei mögött.

Kemény Zsófi egy másik, ritkán látott oldalát mutatta meg nekünk. A Ráday-kastély. barokk stílusú falai között lépdelt festmények között, egyedi ruhákban pompázva. Egy magyar tervező, Csillag Zsuzsi felkérésének tett eleget, ahol a tervező saját festményei alapján készült darabokat kapták lencsevégre a különleges helyszínen.

„Mikor Zsófi megkérdezte tőlem, hogy nem gond-e, hogy ő nem modell, azonnal tudtam, hogy jól választottam. Én pont ilyen ‘nem modellekkel’ szeretek dolgozni, akikben van valami spiritusz és kívül- belül különlegesek. Aztán meghallgattam a sztereotípiákat kifigurázó dalba szőtt versét és éreztem, hogy a legjobb választás a kollekció bemutatására, melynek minden darabja egy kísérlet az anyaggal, ahogy az ő alkotásai a szavakkal. Különböző felületekre és alapszínekre nyomtuk rá az Élet fája című festmény tükrözött grafikáját és a végeredmény egy igazán királynői minta és színvilág, telis tele pozitív energiákkal.”

A kedvenc italom, a kedvenc pia

a jó öreg sztereotí-pia.

Ugye nő vagyok, mert vezetni nem tudok,

Meg a felsővezetékben úgyis elbukok.

 

Vagy szép vagyok, vagy okos. Ezzel meg vagyok lőve,

de inkább okos lehetek, mert nem vagyok szőke.

Hosszú láb? Nem kígyó (az Éva-bűvölő),

ha azt mondom a nő is ember: férfigyűlölő.

 

Magas vagyok, biztos nehezen pasizom,

mivel mikor épp nem modellkedem,

hátrafele zsákolva kosarazok

ki mindenkit, aki nem kell nekem.

(Kemény Zsófia)

3 fotó megtekintése