A pici and the city ebben a szezonban a legkisebb művészeknek címezte kollekcióját

2019. december 01.
„A szabad alkotás minden gyermek életében elengedhetetlen. Alkossunk velük együtt"- mondja Schwertner Janka, a Pici and the city márka tervezője.

A the ARTIST’19 kollekció fotózásának a Ludwig Múzeum adott helyett. A kis modellek édesen szemlélték a szobrokat és festményeket és ismerkedtek a kortárs hazai művészek munkáival.

Janka idei kollekciójában a burgundi vörös, a rozsdabarna és a Duna-kék dominál. A darabok között találhatuk „művésznő” és „dadaista” feliratú felsőket és pacafolt-koptatós pantallókat is. Hűvösebb időben össze tudnak öltözni a szülők a babákkal, ugyanis a kollekcióban helyet kaptak felnőtt méretű kiegészítők is.

Újdonság a márka életében, hogy a felsők mintái kézi nyomással készülnek, így 100%-ban handmade minden darab. „Szeretnénk a szülőket is bevonni az alkotásba, igy havonta megrendezésre kerülő workshopjainkon készítjük el együtt gyermekük személyre szabott felsőjét. Közös alkotásainkon mintákat és feliratokat készítünk és textilfestékkel dolgozunk.”

4 fotó megtekintése

Helyszín: Ludvig Múzeum
Fotó: Ági Szabó Photography
Szöveg: Turbék Ildikó