L’Exhibition[nist] – megnyílt Christian Louboutin-életmű-kiállítása

2020. március 09.
Életmű-kiállítás ünnepli a divatvilág egyik élő legendáját. Christian Louboutin cipőtervezőről és munkáiról július végéig egy látványos párizsi múzeumban tudhatunk meg mindent.

Épp 30 évvel ezelőtt alapította az azóta világhírűvé vált cipőbrandjét Christian Louboutin. Ebből az alkalomból rendeztek életmű-kiállítást a tervezőnek a francia főváros keleti határában álló, hatalmas, art déco stílusú Palais de la Porte Dorée Múzeumban (igen, ebben az épületben található Párizs első, ugyancsak óriási trópusi akváriuma is).

Louboutint még az is ismeri, aki kevésbé járatos a divat világában, elég annyit mondani, hogy ő az ellenállhatatlan, vörös talpú magas sarkúk alkotója, ma már úgy is mondhatjuk, hogy egy bizonyos stílusú cipő névadója. A Marie Claire-ben néhány évvel ezelőtt keleties hangulatú lakását mutattuk be. A napokban nyílt párizsi kiállítás is mesél az életútjáról, az ízléséről, a passzióiról.

A tárlat egyik vitrinje, palais-portedoree.fr – © Marc Domage

Rengeteg, a most 57 éves lábbelitervező több évtizedes karrierje szempontjából fontos darab szerepel a termekben, illetve emlékeztet a tárlat egy sor együttműködésre, különféle ágakban alkotó művészekre, így fotósokra, táncosokra, festőkre, dizájnerekre, akikkel ezekben az években közös projektjei voltak.

Az 1987-es Maquereau (makréla) cipő, © Christian Louboutin

Érdekes maga a hely is: Louboutin a Bevándorlástörténeti Múzeumnak otthont adó Palais de la Porte Dorée közelében született és nőtt fel, gyerekkora óta ámulatba ejtették, későbbi dizájnerként pedig számtalanszor megihlették az itt látott afrikai és óceániai műalkotások és néprajzi tárgyak, valamint a nagy akvárium – az itt úszkáló halak csillogása köszönt azután vissza az 1987-ben tervezett Maquereau (makréla) cipőben.

 

© Christian Louboutin

Legerősebben mégis az a figyelmeztető tábla vésődött a kis Christian emlékezetébe, amin az 1970-es években arról tájékoztatták a női látogatókat, hogy a múzeumba nem szabad magas tűsarkúban belépni. Az egyszerű, de a cipő arányait eltúlzó rajz ihlette állítólag a leghíresebb Louboutin-modellt, a Pigalle magas sarkút.

A dizájner a múzeum előcsarnokában, © Courtesy of Christian Louboutin

A Christian Louboutin: L’Exhibition[nist] július 26-ig látható a párizsi Palais de la Porte Dorée-ben.