A válás és az önajándékozás giga üzlet az ékszeripar számára

2020. március 17.
Az ékszeripar már nemcsak az esküvőjüket tervező párokra gondol, de az elváltakra és az egyedülállókra is. Nem véletlenül.

A házasságkötések száma világszerte látványosan csökken, ráadásul egyre többen többen döntenek úgy, hogy nem kívánnak többé házasságban élni – ez pedig látványos hatással van a luxusmárkák eladási számaira.

„Jóval kevesebben házasodnak, mint húsz éve, vagyis az ékszeriparon belül nem az esküvő piaca a leggyorsabban növekvő szegmens ” – mondja Jean-Christophe Babin, a Bulgari vezérigazgatója, és hozzáteszi, egyre többen ünneplik ékszerrel a válásukat, és az egyedülállók is egyre többször vásárolnak maguknak ékszert, ami kompenzálja a kiesést.

ékszer

„A mai kulturális normák egyre inkább támogatják at önmegvalósíást és az önkifejezést” – mondja Eli J. Finkel, a Northwestern Egyetem szociálpszichológusa, és megerősíti, hogy a gazdasági körülmények javulásával nemcsak a házasságok száma csökken, de a születések száma is.

Ezt olvastad már?

Míg ötven évvel ezelőtt jellemzően a férfiak vásároltak ékszereket a barátnőiknek, feleségeiknek, ma már rengeteg, egzisztenciálisan is biztos lábakon álló nő vásárol magának nemes darabokat. „Egyre több és több olyan nővel találkozunk, aki önmagát akarja az ékszerrel ünnepelni mindazokért a komoly eredményekért, amiket önerőből ért el” – magyarázza François Delage, a De Beers, világ legnagyobb gyémánt-kitermelőjének vezérigazgatója. Hozzájuk hasonlóan komoly hatással vannak az ékszereladásokra a szinglik is – például míg Japánban egyre többen döntenek a karrierépítés mellett, addig Koreában rengetegen vannak azok a szélsőségesek, akik hallani sem akarnak a romantikus esküvő műfajáról. Rájuk komoly vásárlóerőként tekint az ékszeripar. Természetesen nemcsak a nők számára válik egyre fontosabbá az önajándékozás, a férfiak is fontos célcsoport.

Olvass tovább!

Forrás: Business of Fashion
Fotó:
Getty Images