A Balenciaga és a Crocs megalkotta a cipők Frankenstein-szörnyét

2021. június 10.
A pandémia egyik kedvenc papucsával valami egészen súlyos dolog történt: masszív tűsarkat kapott.

Önmagában a hír, hogy – a legutóbb a Guccival együttműködő – Balenciaga újra összeállt a Crocsszal, még nem sejtetett semmi rosszat, ám amikor lehullt a lepel a közös munkáról, elkerekedett a világ szeme: minden idők egyik legkényelmesebb papucsának ugyanis megszületett a magas sarkú változata, ami első pillantásra inkább tűnik trollkodásnak, mint valóságnak. Most már tudjuk, utóbbiról van szó, az ijesztő lábbelit zöld és fekete színekben álmodták meg a két márka kreatívjai, a kollekciót pedig még egy gumicsizmával is megfejelték. A Crocs hivatalosan is betette a lábát a luxusmárkák szférájába.

Szakértők úgy jósolják, ezzel a húzással a Crocs sikertörténete tovább szárnyal, a pandémia ugyanis robbanásszerű eladási számokat hozott a 2002-ben alapított márkának, ami 2021 első három hónapját 460 millió dollárral zárta – és ezzel be is bizonyította, hogy a kényelem bizony felülírja a divatot, ugyanakkor Rihanna óta tudjuk, nem létezik randa cipő, csak ember, aki nem tudja, hogyan kell viselni azt. 

 

Balenciaga x Crocs

Forrás: The New York Post Fotó: Balenciaga x Crocs

Olvasd el ezt is!