Diana hercegnő szeretett ékszere ismét divatban van

2021. július 13.
Keresztnevünk kezdőbetűjét ékszerként viselni személyes dolog, és most nagyon trendi.

Hosszú évszázadokra nyúlik vissza a kezdőbetűkkel díszített személyes tárgyak története, melyek közül az ékszerek különleges szerepet töltenek be. Időről időre feltűnnek ma is a divat fősodrában, az ezredforduló trendjeivel ismét egyre népszerűbbé váltak a kezdőbetűket formázó ékszerek.

Az ókori görögökről és rómaiakról is tudható, uralkodóik a fizetőeszközeiket gyakorta monogramjukkal látták el, e szép szokás pedig Európa középkori uralkodói körében is megmaradt. Mi több, központi helyük volt a nemesi családok címerében is, és rákerültek zászlóktól a harci eszközökig mindenre. A monarchiák e szokást a mai napig fenntartják, gondoljunk csak a brit uralkodói családhoz kötődő szokásokra. II. Erzsébet királynő monogramja díszít mindent – a köztéri postaládáktól a teáskannáig, amiben az uralkodó számára az ötórai teát felszolgálják.

A kezdőbetűs ékszerek megkülönböztetett hellel bírtak a történelem során, ilyet ajándékozni és ilyet kapni igazán személyes, és így sokat mondó tettnek számított. Emiatt is érdekel oly sok történészt a mai napig, mi történhetett Boleyn Anna legendás, igazgyöngyökkel ékesített B betűs medáljával, aminek másolatai manapság is népszerűek, az eredetiről azonban kétséges, fennmaradt-e, vagy a korabeli szokásoknak megfelelően beolvasztatták a királyné halálát követően.

Hogy közelebbi példát is hozzunk a kezdőbetűs ékszerek népszerűségére, Diana hercegnőt is megemlíthetjük, aki házassága első éveiben szintén gyakran viselte D betűs medállal ékesített nyakláncát. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy az ékszer a The Crown sorozatban nem tűnik fel, éppen személyes volta miatt. Hogy manapság hol, kinél van az ékszer, nem tudni, ez a királyi család titka.

Diana hercegnő D betűs medállal díszített nyaklánccal, 1985-ben

Diana hercegnő D betűs medállal díszített nyaklánccal 1985-ben (Fotó: Jayne Fincher/Princess Diana Archive/Getty Images)

Most pedig itt vagyunk 2021 nyarán, és keresztnevünk kezdőbetűjét ékszerként viselni ismét divatban van – de viselhetjük teljes keresztnevünket, gyerekünk nevét, vagy hangzatos hívószavakat is ékszerként, ezek most ismét mind felkapottnak számítanak (Helló, Carrie 1998-ból!).

A betűs ékszerek ráadásul nem szűkülnek a medálokra, ékesíthetjük charmokkal karkötőinket, vagy választhatunk fülbevalókat is ezzel a dizájnnal. A nyakláncok és karkötők halmozásának divatjához ráadásul nagyon jól passzolnak a betűs medálok, és kétségtelenül személyesebb ezeket viselni, mint egy random virágos fityegőt.

Aimee Song kezdőbetűs, Celine nyaklánccal.

Aimee Song kezdőbetűs Celine nyaklánccal. (Fotó: Claudio Lavenia/Getty Images)

Butikmustra – Kezdőbetűs ékszerek

PDPaola 29 300 Ft

Zara 4995 Ft

Simone Rocha – netaporter.com 110 €

Pandora 8500 Ft

Chloé – netaporter.com 230€

Bimba y Lola 27 €

Zara 3995 Ft

Shein 2,25 €

Bimba y Lola – answear.hu 11 990 Ft

Ezt olvastad már?