Alapvetően divattervező vagy, de kreációid erősen kapcsolódnak a képzőművészetekhez is. Te hogyan jellemeznéd munkásságodat?
Én inkább vizuális művészként definiálom magam, mint divattervezőként. Egy elidegenedett kelet-európai latin nő az otthontalanság útvesztőjében. Munkáimban édes nosztalgiával emlékszem vissza egy olyan világra, ami csak az én emlékeimben létezett.
A stílusodat láthatóan meghatározzák latin-amerikai gyökereid, illetve a kelet-európai és a latin identitás keveredése, a kettő között feszülő ellentétek. Hogyan élted meg a multikulturális származást, és hogyan csapódik le mindez a munkáidban?
Kortársaimhoz hasonlóan én is számos nehézséggel találom szemben magam a világba való beilleszkedés során, az identitásom meghatározását tovább nehezítette számomra az, hogy két teljesen különböző országból származó szülő gyermeke vagyok. Gyakran éreztem, hogy a magyaroknak nem vagyok elég magyar, a nicaraguaiaknak pedig nem vagyok elég nicaraguai. Ezen felülkerekedve nemcsak identitásom, de a tervezői identitásom szerves részévé is vált ez a fajta kettősség. Ezért a divattervezés eszközével kísérlem meg az identitásom kifejezését mint multikulturális háttérrel rendelkező fiatal nő. Kiemelten fontos számomra, hogy munkásságomban tovább kutathassam nicaraguai kultúrát, mellyel édesanyámnak állítok emléket.
Egyik legizgalmasabb alkotásod nem ruhadarab: a Blanket I Made From My Mother’s Clothes radikálisan személyes darab, és sokkal inkább műtárgy, mint viselhető/használható alkotás. Mesélnél erről egy kicsit?
A The blanket I made from my Mothers clothes patchwork takarót 2017-ben készítettem egy kurzus során. Édesanyám elvesztése, és annak feldolgozása volt a cél ennek a tárgynak a megalkotásával. Kedvenc ruhadarabjaiból különböző anyagmanipulációk ütkeztetésével hoztam létre. Az „El dia el que naciste nacieron todas las flores” idézet van ráhímezve a takaróra. A Las mañanitas, egy mariachi dal részlete, ezzel ébresztett az anyukám szülinapjainkon. Illetve a szülinapi szerenádokat ezzel a dallal szokták kezdeni a mariachi zenészek. Nekem ez maga az édesanyám, a legszebb és legkedvesebb kisvirág a világkerekségen. A takaró készítése terápiás hatással volt rám, és az akkor keletkezett felszabadulás és megkönnyebbülés érzetét kívánom újra és újra átélni alkotás során.
Ha jól vettem ki, ezt a karantén alatt készítetted. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
Mindenkinek az életében változásokat hozott a pandémia. Én a párizsi Notre Dame melletti lakásból a pilisszentiváni tiniszobámban találtam magam. Február végén még a divat fővárosában éltem az álmaim, Marine Serre-nél dolgoztam, minden reggel pain au chocolate-ot ettem, hétvégente pedig kedvenc művészeim festményeit csodálhattam a múzeumokban. Az első pár hetet – a párizsi életemet gyászolva – az ágyban töltöttem, azonban az elfogadási fázisába kerülve az alkotásba menekültem. Tanulással és munkával töltött évek alatt elfelejtettem, hogy miért is kezdtem el a divattal és a művészettel foglalkozni. Önmagammal való kapcsolatom háttérbe szorult, de a karanténban töltött idő teret adott arra, hogy újra felfedezzem és kitaláljam mit is szeretnék az élettől. A karantén alatt készített vizuális naplóm teret adott arra, hogy újra felfedezzem az alkotás örömét.
Már szélesebb közönséggel is megosztottad ezt a vizuális naplódat, amelyben ugyanez a személyes hangvétel és intuitív, érzelmileg telített alkotási folyamat jelenik meg. Mit gondolsz, hogyan kaphat mindez helyet a divat funkcionalitásában? Mennyire szempont például a hordhatóság, a „tiszta” esztétikum?
Mivel nekem nincs egy márkám, amivel a pénz teremtése a cél, ezért nem szempont a hordhatóság. Sokkal inkább tekintek tárgyként a kreációimra, így nagyobb terem van kreatívabb darabok létrehozására – ezáltal az exhibicionista és öncélú művész énem is teret nyerhet. Mivel az érzelmeim letükröződése jelenik meg a ruháimon, más kontextusba emelődik még akár egy egyszerű mesh top is.
Az izgalmas minták mellett a nagy volumenek, fodrozódó sziluettek is jellemzőek a kreációidra. Milyen koncepció mentén alakítod ki az öltözékeid formáit?
A terveim kivitelezéséhez szervesen hozzátartozik a végleges darabokat megelőző makettek elkészítése. Az általam elképzelt formákat szabóbabán történő modellezéssel hozom létre. A formákat is az jellemzi, ami a minták tervezését, egyik forma segíti a másik elkészülését. Szervesen egymásra épülnek tehát a formák és szabásvonalak. Jellemző a tradicionális népviseletre emlékeztető formák mellett a ’80-’90-es évek szabászatának alkalmazása. A kellékezést is a nosztalgikus megközelítés jellemezte, vintage gombokat kutatva találtam meg a ruhadarabokhoz legjobban illeszkedő darabokat
A ruhadarabok mellett a kiegészítőkre is figyelmet fordítasz: ezen a területen mik a fő koncepcióid?
Divattervezőként történeteket mesélek el a vizualitás nyelvén, és ezért fontos számomra, hogy egy egységet prezentáljak. Az általam készített cipők és ékszerek által a ruhák hangulatának megerősítése a cél.
2019-ben diplomáztál a MOMe-n, majd Párizsban voltál gyakornok. Milyen tapasztalatokkal gazdagított a párizsi időszak, szerinted milyen hiányosságok vannak a magyar divattervezői képzés területén, amire külföldön lehet pozitív példákat látni?
A BA-t Dániában végeztem, ahol volt 6 hónap kötelező gyakorlat, ezeket a hónapokat Barcelonában töltöttem, és ezt követően minden adandó alkalommal az Erasmus+ -t kihasználva Londonba, majd Párizsba költöztem. Így mikor végeztem az a MA képzéssel, már majdnem két év szakmai tapasztalattal kerültem ki az egyetemről. Véleményem szerint ez a gyakorlatorientált mentalitás hiányzik az itthoni képzésekből. Párizsban Marine Serre-hez kerültem szakmai gyakorlatra. Nagyon élveztem, dizájn asszisztensként szorosan dolgoztam együtt a tervezőkkel a következő kollekción, illetve az ASAP Rocky kollaboráció terveinek véglegesítése is rám hárult. Nemcsak a márka esztétikája, de a fenntarthatósággal való kapcsolata is közel áll hozzám. Megtapasztalhattam, hogy milyen egy nagyobb irodában a dizájncsapat tagjaként dolgozni. Ezzel ellentétben jelenleg egy budapesti márka tervezőjeként kisebb csapatban dolgozom. A márka kollekcióit a milánói fashion weeken is bemutatjuk.
Hogyan látod a magyar divatvilágot, milyen fórumok vannak az érvényesülésre egy fiatal számára?
A Granary mintájára készült Terike from Budapest nevű független hazai magazin jó lehetőség nyújt arra, hogy magyar diákok a munkái figyelmet kapjanak. Ezáltal akár különböző divatmagazinok hasábjaira is kerülhetnek a fiatal divattervezők munkái.
Milyen terveid vannak a jövőben, hol látod magad tíz év múlva?
Szeretnék boldog lenni, alkotni, szeretni és jókat enni.
Diplomaképek:
Fotó:Donka Panna
Smink: Varga Alíz
Modell: Vass Csenge, Schneider Flóra
Takaró – fotó: Barta Anna
