A MOME textiltervezés szakán végeztél 2018-ban. Milyen hatások formáltak az iskolaévek során, mik a legmeghatározóbb élményeid ebből az időszakból?
Azóta elvégeztem a mesterszakot is, 2020-ban diplomáztam. Az első 3 évet elég nehezen éltem meg, túlságosan foglalkoztatott az, hogy ki mit gondol a munkáimról, és ez sokszor leblokkolt. Aztán ez azért javult, a mesterszakon már élveztem is amit csinálok, illetve addigra körvonalazódott bennem, hogy a textilen belül mi az, ami igazán érdekel.
Az egyetem mennyire készített fel arra, hogy hogyan kell egy saját márkát igazgatni, menedzselni?
Engem semennyire. Ez természetesen az én személyes tapasztalatom, mindenki másként éli meg az egyetemi éveket. Az is igaz, hogy a diploma után kezdett el érdekelni a márkaépítés, úgyhogy a tanulmányaim során nem nagyon foglalkoztam ilyesmivel. Ez egy tanulság: talán, ha már akkor felteszem a megfelelő kérdéseket, akkor kapok segítséget, tanácsokat.
Szerinted mi a legnagyobb kihívás a saját márka felépítésében? Mennyiben segít ebben manapság a közösségi média?
Szerintem az, hogy teljesen kiszámíthatatlan, és hogy nagyon hosszú távban kell gondolkodni. Nekem az a legnehezebb, hogy az elején felemészti az ember minden energiáját és anyagi forrását, miközben nem feltétlenül azt az eredményt kapom, amit előre elterveztem. Hihetetlenül kitartónak és türelmesnek kell lenni, ami sokszor nem könnyű, hiszen azt érzem, hogy most vannak friss ötleteim és ezeket most szeretném megosztani a világgal.
Nekem sokat segítenek a social media platformok, eddig szinte minden lehetőség az Instagramon keresztül érkezett. Az is szuper, hogy itt egyből lehet reagálni kérdésekre, reklamációkra.
Munkáidat az élénk színek és a geometrikus formák határozzák meg. Általában mi jelenti a kiindulási pontot a tervezésnél, inkább egy szín, vagy forma ragad meg?
Általában először csak elkap egy hangulat, nagyjából érzem, hogy milyen szín- és formavilágba szeretném behelyezni a terveket. Aztán innen kezdem el kibontani az egészet és egyre jobban konkretizálni. De van, hogy egy konkrét fazon vagy egy színösszeállítás izgat, ilyenkor ezeket veszem alapul.
Készültek Miró és Keith Haring ihlette ruhadarabjaid, de a balatoni emlékeid is inspiráltak már. Szerinted mennyire enged teret a divat- illetve textiltervezés a személyességnek, és mennyire szükséges az aktuális trendekhez, divathoz való alkalmazkodás?
Szerintem ez mindenkinek a saját tervezői döntése és vállalása, hogy mennyire akar teret adni a személyességnek. Én sokkal inkább az időtálló darabokat szeretem, a trendek jönnek és mennek, mindig van valami, ami éppen sokkal menőbb, mint amit eddig hordtunk. Szerintem sokkal nagyobb kihívás olyat tervezni, ami az aktuális divat mellett megállja a helyét. Igyekszem minél inkább ebben a szemléletben dolgozni, és remélem, hogy évek múlva is ugyanúgy szeretik majd a munkáimat, mint most.
Mennyire tartod szem előtt a hordhatóság szempontját a tervezés során? Van, hogy vissza kell fognod magad, mert úgy érzed, túl merész lesz egy darab a magyar piacra?
Mivel én főleg színekkel, struktúrákkal és mintákkal kommunikálok, ezért sosem éreztem szükségét annak, hogy formailag valami nagyon elszállt darabot hozzak létre. Szeretem az olyan hordható darabokat, amelyekben van egy kis csavar, egy plusz ötlet, de mindenki számára elérhető és a legtöbb élethelyzetben viselhető.
A divatvilágot is egyre inkább meghatározzák az olyan mozgalmak, mint a testpozitivitás, vagy éppen a fenntarthatóságra való törekvés. Mennyire igyekszel érvényesíteni ezeket a szempontokat a tervezés során?
Számomra ezek a kérdések alapvető normák. Ebben a témában is próbálok időtállóan gondolkozni, és nem csak aktuális trendként tekinteni rájuk. Amikor felmerült bennem, hogy szívesen kipróbálnám magamat vállalkozóként, akkor tudatosan döntöttem úgy, hogy nem reklámként fogom fel ezeket a kérdéseket, hanem nálam ez ugyanúgy a tervezés része lesz, mint a színek vagy a struktúrák. Szerintem annak, hogy egy tervező figyelembe veszi a fenntarthatóságot és azt, hogy az embereknek igenis különböző a testalkatuk annak egy teljesen természetes és magától értődő gondolatnak kéne lennie. Persze tisztában vagyok vele, hogy sajnos még mindig nagyon sok cég nem így gondolkozik, és ezért fontos, hogy aki viszont igen, az felhívja rá a figyelmet.
Leginkább kötött holmikat készítesz: miért éppen ez a technika áll hozzád a legközelebb?
Ez teljesen random alakult így. Amikor elsőben szakot kellett választani, akkor a két fő irány (ruha és bőr) mellé kellett választani még egyet. Mivel az előkészítőn azt mondta a tanárom, hogy nekem nem megy a mintatervezés, ahhoz nem volt bátorságom, azt pedig tudtam, hogy a szövéshez nem lenne elég türelmem. Úgyhogy maradt a kötő szak, amivel szenvedtem is rendesen az elején. Végül viszont igazán a mintás kötések érdekeltek, így nem is volt kérdés, hogy a diplomára kötött kollekciót készítek.
Bár egyre több az ellenkező törekvés, a legtöbben még mindig zömmel olcsó fast fashion darabokból építik ruhatárukat. Szerinted mi a tervezői darabok hozzáadott értéke?
Talán az, hogy mi embereknek tervezünk és nem eladási számoknak. Nekünk tényleg fontos, hogy az adott vásárló szeresse és sokáig hordja a ruháinkat.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve, hol látod magad 10 év múlva?
Szeretnék gátlások nélkül tervezni. A legjobb lenne a saját márkám részére, de valójában mindegy, csak tervezhessek. Nekem ez lételemem.
Fotók: Kovács Dávid, Urbán Jonatán
