Next Generation: Botos Balázs keramikusművész

2021. augusztus 25. |

Fiatalok, tehetségesek, és bár még csak most indították márkájukat, mi simán el tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva tőlük lesz hangos a dizájnvilág. Next Generation rovatunk legújabb szereplője Botos Balázs, aki nemcsak izgalmas, letisztult ékszereket, de különleges dekortárgyakat is készít.

Úgy tudom, formatervezést tanultál az egyetemen. Hogyan ismerkedtél meg a kerámiaművészettel?

Igen, ez így igaz. Sopronban az egyetemen ismerkedtem meg a kerámiával, majd ebben az irányban szakosodtam tovább. Szerencsémre a diplomaévemet Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban tölthettem el. Igazából itt ismerkedtem meg mélyrehatóbban a kerámiaművészettel, és itt váltam az anyag szerelmesévé is.

Alapvetően porcelánnal dolgozol. Milyen jellegzetességei vannak ennek az anyagnak, mire kell figyelni a megmunkálásra során?

Fontos szem előtt tartani, hogy a munkafolyamat minden fázisában más anyagállapottal dolgozunk. A porcelán fizikai átalakulásokon megy végbe egészen addig, amíg az utolsó égetés alkalmával ki nem szedjük a kemencéből. Ezáltal a tervezés is izgalmasabb, mert reagálni kell ezekre az átalakulásokra: el kell kerülni például a zsugorodást, rogyást, torzulást. Tudnom kell, hogy mennyivel kell nagyobbra gyártanom a tárgyat, mert az égetés során tömörödik, kisebb lesz. Látnom kell, hogy lesz jobban gyártható a kerámia, hogy minél kevesebb selejttel dolgozzak. Illetve gyakran mondják, hogy ez egy olyan anyag, ami mindenre emlékszik. Valóban így van: ha egy csésze száját véletlenül megnyomom, hiába javítom ki, az már biztos, hogy eldeformálódik a kemencében. Emiatt maga a formakészítés is nagy odafigyelést igényel, hogy magát az öntött tárgyat a legnagyobb biztonsággal tudjam kiszedni az öntőformából és minél kevesebb nyers munkán kelljen utólag korrigálnom. Arra is ildomos odafigyelni, hogy mindeközben jól érezzük magunkat! (Nevet.)

Ékszereket és dísztárgyakat is készítesz. Melyik volt előbb, illetve melyik áll közelebb hozzád?

Ahogy a kérdésben, úgy a valóságban is az ékszer megelőzte a dísztárgyakat. Második szakmám az ötvös, így evidens volt számomra, hogy az ékszer legyen az első. Azt hiszem, ez mindig közel fog állni hozzám, viszont rajongok a használati és home decor tárgyakért is, úgyhogy tudatosan próbálok ebbe az irányba is nyitni. Szeretnék egy egészséges egyensúlyt teremteni a kettő között. De egyelőre még arra törekszem, hogy dísz-, illetve használati tárgyakban utolérjem magam.

Magyarországon az ékszerkészítés döntően nők által dominált szakma. Milyen érzés férfiként jelen lenni ebben a világban? 

Jó kérdés… nem is tudom. Úgy érzem, sem megvetett, sem kitüntetett állapot, hogy férfiként ezzel foglalkozom. Leginkább azt látom, hogy az embereket izgatottság tölti el, ha megtudják, hogy ékszereket is készítek azon kívül, hogy maguk a tárgyak is boldogságot okoznak nekik.  Ha erre az örömre tekintek, azt mondanám, hogy jó férfiként jelen lenni ebben a szakmában.

Azt gondolnám, hogy a társadalom többségének szemében az ékszerekkel való munka valami esszenciálisan antimaszkulin dolog, szerinted mennyire tapadnak ehhez ilyen sztereotípiák?

Egyre kevésbé vagy inkább újra egyre kevésbé igaz, hogy ez rá lenne húzva. Nagyon sok híres férfi ötvös-fémműves, ékszertervező volt és van a mai napig is. Ez tehát egy később kialakult sztereotípia, szerintem. Valószínűleg általánosságban az ékszer szóra asszociálva jöhetett létre ez a sztereotípia: az ékszert sokkal többször kötjük a nőiességhez. Ez valamiért belénk lett programozva, tudat alatt ezt hozza elő belőlünk a szó. Persze szerepe van ebben a médiának, filmeknek, illetve a könyveknek is. Azok a szinonimák vagy tulajdonságok, mint például: az érzékeny, fényes, csillogó, drága, drágakő, ékkő stb. olyan jellemzőket tárnak fel, amiket párhuzamba lehetett hozni az antimaszkulin vonásokkal. Mostanra szerintem ez egyre jobban kiegyenlítődik, használjuk ezeket a sztereotípiákat, de már elavultak, ebben a világban már nem igazán relevánsak. Visszatérve az ékszerekkel való munkára: én nem gondolnám, hogy női szakma, és azt sem, hogy férfiatlan lenne.

Az ékszereid nagyon letisztultak, mégis merész volumenekkel operálnak, nem igazán illeszkednek a kortárs hazai trendekbe. Milyen koncepciók mentén tervezed meg őket?

Mondhatnám úgy, hogy a legtöbb esetben magamnak tervezek, de ez nem teljesen igaz. Nagyon fontos, hogy amit csinálok, abban 100%-ban higgyek, és ugyanennyire tetsszen is – csak ezzel az őszinteséggel jó odaállni a munkám mellé, és csak így tudom másoknak is ajánlani őket. Ha ez most nem trendi, majd az lesz. Szeretem azt hinni, hogy ez egy saját út, amit bejárok a kerekded, de mégis markáns formákon keresztül. A kevesebb néha több. Az egyszerű néha kifejezőbb. Nem akarom senki szájába rágni mit lát, egyszerű formákból születő intuíciókat szeretnék kicsikarni.

Mindemellett kicsit északiabb az a stílus, amit képviselek. „Szimpla”, de mégis szerethető formavilágot követek. Az viszont, hogy mi indítja be a gondolatokat és minek vonalán megyek végig egy tervezésen, egy jó kérdés. A tervezést szinte fel lehet húzni egy egyenesre, hogy mik azok a kihagyhatatlan szempontok, amikkel számolni kell, mint viselhetőség, kényelem, praktikum, alkalom és ehhez hasonlók. Viszont a katalizátor, hogy valami újat tervezzek, mindig más. Egészen a természeti formáktól a brutális ipari formákig sok minden megihlet, a filmek, könyvek is, pont úgy, mint az új tapasztalatok vagy az utazás. Ettől indul be a gondolat, ezután jönnek a már fent említett szempontok és ezek közé kell beszorítani magamat. A tárgyakban van egy csavar, egy trükk, amitől az enyém lesz, illetve belekerül az a „kompromisszum”, amitől merészebb lesz, máshogyan fog szólni. Ettől lesz az a tiszta, egyszerű, de nagyon karakteres tárgy, ami úgy gondolom, rám jellemző. Persze ez nem ennyire tudatos, hogy „most akkor tervezek egy Botost”, de az biztos, hogy ezeket a kis csavarokat szívesen rejtem el a tervezés során.

Néhány darab kifejezetten nagy méretű – ezeket mennyire kényelmes viselni? Mennyire fontos számodra a hordhatóság, funkcionalitás?

Mindenféleképpen fontos, hogy minden darab viselhető és kényelmes legyen. Emiatt a gyűrűknél nagyon sok átalakítás született már, ami külsejében, megjelenésében nem észrevehető, de számomra fontos, hogy tudom, még kényelmesebbé tettem őket. Lassan egy évtized fejlesztése van bennük. Fontos az, hogy jó legyen a súly, ne legyen zavaró a méret, de azért legyen karakteres. Mindemellett a porcelánnak is vannak határai, főleg ha nincs más anyaggal kombinálva. Vannak méretek, ami alatt nem működik, illetve a súlya adott, amivel számolni kell, soha nem lesz pille könnyű, viszont oda lehet figyelni, hogy a kényelmes határán belül mozogjon a tömege. Ezt tudja az anyag, ezt figyelembe kell venni tervezéskor, és a már korábban említett „kompromisszum” ilyenkor lép életbe. Hisz akármennyire szeretném még könnyebbé tenni az anyagot egy idő után a minőség és tartósság rovására menne, és én az nem szeretném.

Az ékszereid kapcsán említett egyedi hang igaz egyéb tárgyaidra, például a vázáidra is. A kortárs kerámiaművészetben nagyon gyakran látunk tökéletlen, organikus formákat és naiv festést. Ez olyasmi, ami eleve távol áll tőled, vagy tudatosan kerülted, hogy alkalmazkodj ehhez a divathoz?

Kicsit mind a kettő. Nem tudom, hogy jó dolog lenne csak azért beállni valami mellé, mert az most a divat. Nem érezném magam komfortosan, nem érezném igaznak, hiszen teljesen más jellegű tárgyakban „utazom”. Egy geometrikusabb és „fegyelmezettebb” tárgy is lehet annyira játékos, akár humoros is, mint egy „organikus” forma vagy „naiv” festés, dekor. Megnézem, értelmezem, mondhatnám kutatom ezt a jelenlegi irányzatot, hogy miként működik,, és esetleg milyen pozitív oldala van ami átemelhető, de ennyi. Maga az a technika, amit fentebb említettél, hogy trendi, az közelebb hozza az embereket a tárgyakhoz, az „én is tudok ilyet érzéssel”, hiszen ezek a tárgyak maguktól a tökéletlenségüktől lesznek találóak. Senki sem tökéletes, mindenben és mindenkiben vannak kisebb nagyobb hibák. Azt a pontot kell eltalálni, hogy attól függetlenül mégse tudja mindenki megcsinálni. Úgy érzékelem, hogy ezzel a gondolattal lehet összeköttetésben. Joggal kérdezted, hogy akkor az én tárgyaim miért nem ilyenek. Az én célom megpróbálni nemcsak párhuzamot és kapcsolatot létesíteni az emberek és a tárgyak között, hanem az én vonalammal egyfajta kiegészítést is szeretnék éreztetni, amitől több leszel, attól függetlenül, hogy nem vagy kevesebb, különlegesebb leszel, boldogabb leszel, ha hordod, vagy csak ránézel. Nyakadba veszel egy gömbölyű boldogságot.  A munkáim talán iparibbnak néznek ki, mint a fent említett trendhez tartozó tárgyak, pedig kézzel készültek és szeretettel, és remélem más is érzi azt az aurát, amit szeretnék éreztetni rajtuk keresztül.

Manapság kifejezetten divatos hobbi lett a kerámiázás, nagyon sokan kezdenek bele, az imént említett aktuális trendek pedig nagyobb mozgásteret adnak, és lehetővé teszik, hogy sokan már egészen korán (képzés nélkül vagy kevés tapasztalat után) foglalkozzanak professzionális szinten a kerámiával, és árusítsák termékeiket. Mit gondolsz a kerámiaművészet demokratizálódásáról, illetve mennyire okoz ez telítettséget, akár hígulást a szakmában?

Nem ítélem el azt, aki külsősként vág bele ebbe a szakmába, hiszen formatervező lévén én is külsőként jöttem. A professzionalitás úgy gondolom, nem papírhoz kötött. Ha van egyfajta technikai felkészültségünk, esetleg merünk segítséget kérni és van bennünk a munka, az anyag, és a szakma iránt alázat, (ami ez egyik legfontosabb) akkor nem lehet probléma. Mindenki elkezdi valahol. Ha ezek megvannak bennünk, vagy kialakulóban vannak, elkezdünk tudatosan bánni a korábbi kérdésben említett stílusjegyekkel. Ez meglátszik, érezhető, talán csak avatott szemeknek, de akkor is. A jelenlegi divathullámban az a más, hogy csak tényleg árnyalatnyi dolgokból lehet felismerni, ha valaki profi, ezáltal került közelebb a „hobbi kerámiázás” a professzionálishoz. Egyénenként változik a vélemény, hogy ez most jó-e vagy sem. Szerintem, ha az általam említett értékeket betartjuk, nem lehet probléma. A kerámia demokratizálása nem hiszem, hogy telítettséget okozna a szakmában, hiszen ahhoz, hogy valaki profi legyen, és elkezdjen egy karriert, meg kell, hogy legyenek bizonyos feltételek körülötte, és ezeket nem a legegyszerübb megteremteni. Egyik művészeti ág sem kisajátítható, főleg a mi világunkban. Régen a múzeumok okító, tanító jelleggel jöttek létre, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a művészet. Most, hogy nagyon sokan próbálkoznak vele, nem lehet megtiltani senkinek, hogy csinálja, hiszen ez volt a cél. Viszont, ha ki szeretnénk tűnni azzal amit alkotunk, akkor figyelembe kellene venni, hogy felelősek vagyunk a vizuális kultúránk alakításában. Ennek a szakmabeli és a szabadidőből alkotó emberekre is vonatkoznia kéne.

A fogyasztói társadalom megteremtette az igényt az állandó megújulásra, a körülöttünk lévő tárgyak állandó lecserélésére. Hogyan tud mindezzel lépést tartani a kézművesség? Neked például mennyire nehéz újabb formákkal előállni, milyen gyakran jössz ki újdonságokkal?

Szerintem nem kell a kézművességnek lépést tartani a gyorsan fogyasztó társadalommal. Arra ott van a tömeggyártás. Az emberek pont azért veszik meg a kraft tárgyakat, mert mást képviselnek, mint a multik. Néha meg kell újulni, de ez nem azt jelenti, hogy gyárként kell termelni. Hiszen ettől lesznek másak, ezek az egyedi kézzel készült tárgyak. Ami fontos, hogy mindig felszínen kell lenni, fontos, hogy ne tűnjünk el szem elől, de ennek nem kell folyamatos megújulásként történnie. Ha viszont új formákkal állok elő, azt élvezem. Ennek gyakorisága egyébként változó. Ez több komponensű dolog: például, hogy mennyire bonyolult az a tárgy, amit tervezek, mennyire funkcionális. Mindent úgy szeretnék kiadni a kezemből, hogy maximálisan kielégítse tulajdonosát, ezért valamihez több, máshoz kevesebb idő kell.

Milyen terveid vannak a jövőre, hol látod magad 10 év múlva?

Gondolom, erre azt kellene mondanom, hogy hihetetlenül elismert, befutott tervező leszek! (Nevet.) Komolyabbra fordítva a szót: a jövőben a párommal együtt fogunk foglalkozni a kerámiával, bővíteni szeretnénk a repertoárt, nem beszélve arról, hogy ketten gyorsabb is dolgozni, mint egyedül. Remélem, hogy ezt stressz- és gondmentesen fogjuk tudni űzni 10 év múlva is. Szeretném, ha csak ezzel kellene foglalkoznunk, persze csak a család után.

Fotók: Mohai Balázs (portré), Kelemen Richárd (tárgyfotó)

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Klippremier: a Follow the Flow új klipjében Jakabos Zsuzsa csobban follow the flow

Klippremier: a Follow the Flow új klipjében Jakabos Zsuzsa csobban