Elhunyt Virgil Abloh, a Louis Vuitton művészeti vezetője és az Off-White alapítója

2021. november 29.
Mindössze negyvenegy éves volt a sztártervező, akinél három évvel ezelőtt diagnosztizálták a rákot. Felesége, két gyermeke és az egész divatvilág gyászol.

A Louis Vuitton férfirészlegének művészeti vezetője és az Off-White márka alapítója 2019-ben tudta meg, hogy angioszarkómája van, ami a rák egy alattomos formája, az ugyanis csak akkor okoz tünetet, ha már előrehaladott az állapot. (Az angioszarkóma a test bármely részéből kiindulhat, a leggyakoribb a bőrből és a lágyszövetekből, a ritkább a mellből, májból, szívből, csontból és a lépből kiinduló rák).

Virgil Abloh

Virgil Abloh szülei Ghánából érkeztek az USA-ba, a tervező Rockfordban született 1980-ban, építészet tanult, DJ Flat White művésznév alatt zenélt – majd megpróbálkozott a tervezéssel is. 2009-ben Kanye Westtel együtt bekerült a Fendihez, 2012-ben pedig megalapította az Off-White márkáját. A tervezőzseni hamar világhírnévre tett szert, olyan márkákkal működött együtt, mint a Nike vagy a Jimmy Choo. 2018-ban ő lett aztán a Louis Vuitton férfirészlegének vezetője – ezzel pedig az első afroamerikai, aki művészeti vezetői pozíciót töltött be a francia divatháznál. A Time még ebben az évben a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta.

Bernard Arnault, a Louis Vuitton divatház vezérigazgatója így búcsúzott tőle: „Mindannyiunkat megdöbbentett ez a szörnyű hír. Virgil nemcsak zseniális tervező és látnok volt, hanem gyönyörű lelkű és nagy bölcsességű ember is.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Louis Vuitton (@louisvuitton) által megosztott bejegyzés

 Forrás: Vogue Fotó: Getty Images

Olvasd el ezt is!