Torontóban szeptember 25. és 28. között tartották a III. Törőcsik Mari Filmfesztivált, ahol négy napon át a magyar filmek voltak a középpontban. A nyitófilm a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték volt, amelyet közönségtalálkozó követett a film főszereplőjével, Törőcsik Franciskával.
Az ünnepélyes megnyitón többek között Robert Lantos producer, Csányi Sándor, Bordán Lili, Törőcsik Franciska és Tenki Réka is jelen volt, de a vendégek között üdvözölhették a fesztivál alapítóját, Bánfalvi Laurát is, aki kiemelte: „Törőcsik Mari meghatározó alakja volt a magyar filmművészetnek, az iránta való tiszteletem indította el ezt a fesztivált.”
A programban szerepelt a legújabb Puskás-dokumentumfilm, az Ange & The Boss, a Seveled, a Most vagy soha!, az És mi van Tomival?, valamint családi alkotások, például a The Quest: Csongor és Tünde. A közönség idén Makk Károly klasszikusát, a Szerelemet is újranézhette.
Tenki Réka elbűvölte a közönséget
A fesztivál egyik kiemelt vendége Tenki Réka volt, aki a Seveled című romantikus vígjáték főszereplőjeként érkezett Torontóba. A színésznő a vörös szőnyegen is nagy figyelmet kapott: smaragdzöld, bársonyhatású, vállakat szabadon hagyó estélyi ruhájában egyszerűen ragyogott. Az alakot gyönyörűen kiemelő darabot elegáns visszafogottsággal viselte, minimalista ékszerekkel és természetes sminkkel kiegészítve. (Lapozz, és láthatod közelebbről is a ruhát!)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Trokán Nóra meg is jegyezte a kommentszekcióban, hogy Réka pont úgy nézett ki a régi Hollywoodot megidéző szettjében, mint a fiatal Meryl Streep.
Külön érdekesség, hogy Tenki Réka ruháját a torontói Rent The Couture biztosította. A kanadai luxusruha-kölcsönző a közösségi oldalán is büszkén osztotta meg a színésznő fotóját, kiemelve, mekkora megtiszteltetés számukra, hogy Réka az ő darabjukban lépett a vörös szőnyegre.
Fotó: Getty Images