Sült avokádó tojással és paradicsom salsával

2013. december 01.
Ez az összeállítás nem csak színeivel hódít, hanem szuperegészséges is. Elkészítése negyed órát vesz igénybe, az is csak a sütést jelenti. Nekünk, csajoknak egyébként is fontos az avokádót ennünk, hiszen csontritkulás megelőző hatása van.

Hozzávalók 2 személyre:

1 avokádó
2 tojás
pici olaj

frissen őrölt bors

Paradicsom salsa:

2 paradicsom
1 csokor petrezselyem
fél citrom leve

Elkészítés:

Az avokádót félbe vágjuk, a magját kiszedjük, kevés citromlével megkenjük. Az alsó részéből vágjunk le egy kis darabot, hogy stabilan álljon a kerámia edényben, amit pici olajjal megkenünk. Beleütjük a tojást, majd 200 fokon 15 percig sütjük. Közben a paradicsomokat megmossuk, kis kockákra vagdossuk, apróra vágott petrezselyemmel keverjük össze, citrom levével tesszük pikánssá. Sózzuk- borsozzuk. Ha megsült az avokádóban a tojás, tálaláskor sózzuk-borsozzuk azt is.