Ínyenc sajtfondü kezdőknek

2014. március 19.
Ha a francia gasztronómiáról beszélünk, a péksütemények után a második helyet, a sajtok érdemlik ki. Következzen egy izgalmas, mégis könnyű fogás Kárai Dávid, alias ízHUSZÁR tarsolyából.

A frissektől kezdve a penészeseken át egészen a keményekig számtalan receptúra és eljárás szerint készülhetnek, de a nyers tejes téli sajtok királya – legalábbis szerintem – a Mont d’Or. Nevét egy közel 1500 méter magas hegyről kapta, amely a svájci-francia határon fekszik – itt kezdődtek a gondok. Egészen pontosan akkor, amikor mindkét ország népe ráeszmélt, hogy milyen nagyszerű és különleges sajtot képesek elállítani, így mindketten magukénak akarták nyilvánítani. Nem kevés huzavona és kétes eredetű legendákkal átszőtt bizonygatás során végül a franciának nyilvánították ezt a nyers tejből készülő csemegét. És talán ez a legfontosabb különbség a két ország változata között: míg Svájcban pasztörizálják a tejet, addig Franciaországban nyersen használják fel.

Augusztus közepétől márciusig készítik, csak és kizárólag egy bizonyos tehénfajta tejéből. De miért is szeretem annyira? Hihetetlenül gazdag aromájához párosul a lágy és krémes textúrája, ettől lesz igazán különleges. Az egyik verzió, hogy kanalazva esszük, egy jóféle kenyér társaságában. A másik lehetőség, hogy megsütjük, aminek következtében a külső kéreg alól egy olvadozva bugyogó, elefántcsontszínű, ízletes krémet tunkolhatunk. A sajtot ízesíthetjük fokhagymával vagy friss zöldfűszerekkel, esetleg szerecsendióval – így válik a világ legegyszerűbb sajtfondüjévé. Már csak egy jó pohár száraz fehérbor kell hozzá!

Sült Mont d’Or sajt

Hozzávalók:
•   40 dkg sajt (Mont d’Or)
•    2 gerezd fokhagyma
•    1 szál rozmaring
•    30 ml száraz fehérbor

Elkészítés:
1.    A sajt közepéből óvatosan kikanalazunk 2-3 kiskanállal, majd egy késsel fellazítjuk a belsejét.
2.    A megpucolt fokhagymát vékonyan felszeleteljük, és a letépkedett rozmaringlevelekkel együtt beledugdossuk a sajtba.
3.    A fehérbort beleöntjük a lyukba, és késsel kicsit újra fellazítjuk a belsejét, hogy jól eloszlassuk benne.
4.    180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütjük.
5.    Friss baguette-tel tálaljuk.

Ha nem kaptok ilyen sajtot, akkor sem kell csüggedni, ugyanis a recept fadobozos camembert sajtból is elkészíthető!