Készíts otthon macaront

2014. május 23.
Macaron tanfolyamon jártunk, ahonnan nem csak tapasztalatokkal, de három recepttel is gazdagabban tértünk haza.

A macaront eddig csak enni szerettük, most pedig megpróbálkoztunk egyszerre több féle verziójának elkészítésével is, mégpedig a Király utcában lévő GastroArt-Electrolux Élménykonyhában. Csapatunk egyik tagja magasan kvalifikált desszerttündér, a másik túlzás nélkül kezdő, ami szerencsére egyáltalán nem volt kínos, hiszen elég vegyes volt a résztvevő társaság, amiből még egy egészen lelkes, meglepően konyhakompatibilis gyerektrió sem hiányzott.

A három órás tanfolyamot megkönnyítette, hogy a letisztult, szinte ordítóan professzionális környezetben szépen, precízen mindent kimértek előre nekünk, és a belsős segítők is többen voltak, és sokat is segítettek. Az aktív délelőtt tapasztalatait összegezve egy dolog biztosan elmondható, a macaron készítés tényleg nem bonyolult, de nagyon pontosan be kell tartani a recept minden apró elemét, különben egy pillanat alatt kisiklanak, vagy szétfolynak a dolgok (ez az egyik műalkotásunknál meg is történt, ettől függetlenül, az estét sem érte meg a hazavitt adag).

Kiknek ajánljuk?

Mindenkinek, aki nem vakarózik, vagy fél a konyhai élményektől, de szereti az édességet, és tud maga mellé szerezni egy jóval aktívabb partnert, de persze újdonsült vagy régi pároknak, szülőknek, sőt, a jelek szerint gyerekeknek is tökéletes program.

Receptek

Alap macaron (kb. 20-25 db kész macaronhoz)

1.lépés: 100 g mandula liszt, 100 g porcukor, 38 g tojásfehérje.
Szitáljuk össze a mandulalisztet a porcukorral, keverjük összea tojásfehérjével. Először lehetetlennek tűnik, de a tojás felolvasztja a cukrot és a keverék egynemű, sima lesz

2. lépés:100 g cukor 35 g víz
Főzzünk cukorszörpöt, hevítsük 118 C-ig.

3. lépés:38 g tojásfehérje
A cukorszörp hőmérsékletének elérésekor azonnal kezdjük el felverni robotgéppel a fehérjét. Lassan belecsorgatjuk a cukorszörpöt és kihűlésig kemény habot készítünk belőle.

4. lépés:A felvert habot a mandulás részbe keverjük, sima, selymes állagig keverjük, majd habzsákból szilikon sütőlapra, vagy szilikonos sütőpapírra kis félgömböket formázunk.

5. lépés:10-15 percig szobahőmérsékleten pihentetjük, 140 C fokos sütőben 10-15 percig sütjük.

Pisztáciás macaron (kb. 20-25 db kész macaronhoz)

1., lépés:100 g natúr, hántolt pisztácia, finomra darálva 100 g porcukor 38 g tojásfehérje
Szitáljuk össze a darált pisztáciát a porcukorral, keverjükössze a tojásfehérjével. Először lehetetlennek tűnik, de a tojás felolvasztja a cukrot és a keverék egynemű, sima lesz.

2. lépés:100 g cukor 35 g víz
Főzzünk cukorszörpöt, hevítsük 118 C-ig.

3. lépés:38 g tojásfehérje
A cukorszörp hőmérsékletének elérésekor azonnal kezdjük el felverni robotgéppel a fehérjét. Lassan belecsorgatjuk a cukorszörpöt és kihűlésig kemény habot készítünk belőle.

4. lépés:A felvert habot a pisztáciás részbe keverjük, sima, selymes állagig keverjük, majd habzsákból szilikon sütőlapra, vagy szilikonos sütőpapírra kis félgömböket formázunk. A szitáláskor fennmaradt nagyobb pisztácia szemcsékből picit a tetejükre szórunk.

5. lépés:10-15 percig szobahőmérsékleten pihentetjük, 140 C fokos sütőben 10-15 percig sütjük.

Málna krém (alap macaronhoz):

150 g málna püré150 g fehér csokoládéA felolvasztott (vagy friss) málnát törjük össze botmixerrel, majd szűrőn paszírozzuk át, hogy mag nélküli pürét kapjunk. A fenti mennyiség a magok nélkül értendő, kb. dupla mennyiségből lesz „tiszta” málna pürénk. A málnát forraljuk fel, a csokoládét vízgőzön, vagy microhullámú sütőben olvasszuk meg. A málna felét adjuk az olvadt csokihoz és készítsünk tökéletes emulziót, majd a többi málnával ismételjük meg ugyanezt. A krém másnapra lesz tökéletes a töltéshez.

Eper krém (pisztáciás macaronhoz):

Hozzávalók: 150 g eper püré 150 g fehér csokoládé
Az epret botmixerrel pürésítsük, majd forraljuk fel, a csokoládét vízgőzön, vagy microhullámú sütőben olvasszuk meg. Az eper felét adjuk az olvadt csokihoz és készítsünk tökéletes emulziót, majd a többi eperrel ismételjük meg ugyanezt. A krém másnapra lesz tökéletes a töltéshez.