Borvacsora szekszárdi étteremben, ahol kizárólag fogyatékkal élők dolgoznak

2014. szeptember 23.
A szekszárdi Ízlelő Családbarát Étterem különleges borvacsorára hív minket. Szeptember 27-én, szombat este 18:30-tól kóstolhatunk ötfogásos menüsort a Csányi Pincészet boraival, és bár biztosan pazar gasztronómiai élményben lehet majd részünk, a hely valódi különlegessége, hogy csak fogyatékkal élő emberek dolgoznak benne.

„Egy hely, ahol a fogyatékossággal élők lehetőséget kaphatnak bemutatni képességeik sokszínűségét, és a legtöbbjüket jellemző lenyűgöző akaraterőt.

Egy hely, ahová betérve meggyőződhetünk arról, hogy megfelelő körülmények biztosítása esetén szinte mindenre képes lehet egy fogyatékossággal élő is.

Egy hely, ahol nem az számít, hogy valaki mit nem tud, hanem arra figyelnek, hogy mi mindenre képes. Mélyről fakadó meggyőződésem, hogy hallásukban, látásukban, mozgásukban vagy értelmükben akadályozott embertársaink is ugyanolyan sokszínűek, mint a többség, és ugyanúgy vágynak a bennünk szunnyadó lehetőségek kibontakoztatására, mint mi.” – írja Mészáros Andrea, az étterem megmálmodója honalapjukon.

2007 tavaszán nyílt meg az Ízlelő Családbarát Étterem Szekszárdon, ahol a gyanútlanul betérő vendég első pillantásra talán furcsállhatja, hogy kerekesszékes felszolgáló hozza ki az ételeket, amiket siket szakácsok készítettek el. Pedig az Ízlelő épp ettől fantasztikus: hogy lehetőséget ad a társadalom által mindig hamis jóindulattal a kispadra ültetett fogyatékkal élőknek, hogy megmutassák mire képesek. Érdemes elolvasni ezt a korábbi cikket az étteremről az [origo]-n, vagy belenézni Marika, a kerekesszékes felszolgáló blogjába.


Ezúttal egy fenséges borvacsorával készülnek az odalátogatóknak. A vacsora öt fogásból áll, melyhez a borokat Gál József, a Csányi Pincészet vezérigazgatója mutatja majd be, az ételeket pedig Barka Áron, az ARAZ étterem chef de cusine-je és Both Sándor mesterszakács, az Ízlelő konyhafőnöke közösen készítik el. A különleges atmoszférájú gasztronómiai kalandon 6700 ft-os áron vehetünk részt.