Őszi dekor percek alatt

2014. szeptember 30.
Napsütéses őszi napokon, sétáljatok nagyokat, gyűjtsetek különböző terméseket, majd nézzétek meg PandArte tippjeit arra, hogyan lehet 5-10 perc alatt őszi dekorációkat készíteni a lakásba!

Ha lakásdekorálásról van szó, mindig Anyukám véleményét kérem ki! Ő virágkötőként dolgozik, imád alkotni, az évszakváltásoknál pedig szerencsére mindig elkapja a hév. Emlékszem, rengeteget kirándultunk gyerekkoromban, ahol csak lehetett gyűjtögettük a terméseket, hogy aztán otthon közösen díszítsük fel a lakást.

Szeretem a munkáit, mert mindig elrugaszkodik a megszokott dolgoktól, és egyedi stílust ad az alkotásainak. Éppen ezért, megkértem rá, hogy találjunk ki pár őszi asztali dísz ötletet, amit otthon ti is könnyen el tudtok készíteni.
Ami nagyon szükséges az alapanyagok, vagyis az őszi termések beszerzéséhez, az egy kiadós séta, leginkább vidéken, vagy a városok közelében található erdősebb részeken. Továbbá minden kellék, ami otthon fellelhető, és már régóta tudjátok, hogy egyszer valamire jó lesz.


Az első asztali díszhez használtunk egy kis kosarat, amibe alulra kukoricacsuhét tettünk, majd jól megszórtuk dióval. Ebbe beleállítottunk két gyertyát, és levágtunk egy kis darabot egy kenderkötélből. A végén pedig kövirózsával díszítettük, ami nem szárad el, ha kéthetente egyszer megspriccelitek egy kis vízzel. Ezt az asztali díszt egy kicsit meg is variálhatjátok, ha például szeretitek a csipkét és éppen van otthon nálatok, vagy a maminál egy régi terítő.


A második, ha lehet, még ennél is egyszerűbb! Ezúttal egy üvegpoharat választottunk, amibe apró tobozokat és gesztenyéket tettünk a gyertya köré. Ezeket a terméseket helyettesíthetitek bármivel: dióval, vagy kávéval is.


A harmadik asztali dísz már speciálisabb egy kicsit, mert egy közel 100 éves tökgyalut használtunk fel, de ezt is lehet helyettesíteni bármilyen, hosszúkás tállal. Tettünk rá faháncsot, élő krizantémot, ágakat, gyertyát, tobozt, diót, kukoricacsuhét és természetesen egy kis csipkét. Mindezt teljesen szabadon, semmit sem ragasztottunk sehova.
Ezek tényleg olyan megoldások, amikkel rövid idő alatt végeztünk, mégis kellemes hangulatot teremtettünk. Engedjétek el a fantáziátokat, vágjatok bele, mert bármit bármivel lehet kombinálni, a végeredmény pedig mindig jó lesz, hiszen ti készítettétek!

További ötleteket Gabalkotások oldalán, itt találtok!

A nagyobb méretű galériáért kattintsatok a képre!