Diabétesz: Az alattomos betegség

2014. november 09.
A cukorbetegség tüneteinek észlelésekor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hogy az időben megkezdett kezeléssel megelőzhető vagy legalább késleltethető legyen az alapbetegségnél sokkal veszélyesebb szövődmények kialakulása.

A diabétesz alattomosan induló betegség, ezért sokszor nagyon későn ismerik fel. Van azonban néhány jellemző tünete, amelyek észlelésekor érdemes felkeresni a háziorvost és vércukorvizsgálatot végeztetni. Aki észreveszi magán, hogy gyakran szárad a szája, sok folyadékot fogyaszt, sokszor jár a mosdóba, jól teszi, ha minél hamarabb orvoshoz fordul. Jellemző tünet még a száraz vagy viszkető bőr, esetleg az indokolatlanul csökkenő testsúly, annak ellenére, hogy a táplálkozási mennyiség nem változik. Sőt olykor a magas vércukorszint homályos látást is eredményezhet.

Egyre több embert érint

Magyarországon a diabétesz szinte népbetegségnek számít, becslések alapján 7-800 ezren szenvednek ebben a bajban. Körülbelül ugyanennyien lehetnek a diabétesz kórmegelőző állapotában (úgynevezett csökkent cukortolerancia) szenvedő egyének. Mivel civilizációs betegségről van szó, ezért talán nem túlzó az az előrejelzés, amely szerint 2025-re a diabétesz minden tízedik magyar embert érinthet a 20-70 év közötti korosztályban. A betegség korai felismerése azonban jelentősen csökkenti a szövődmények kialakulását. Közülük az egyik legveszélyesebb a diabéteszes neuropátia, vagyis a magas vércukorszint következtében kialakuló idegkárosodás, amely tíz cukorbetegből legalább hármat érint. Ez azt jelenti, hogy hazánkban körülbelül kétszázötvenezer ember szenved neuropátiában.

Kellemetlen fájdalom a végtagokban

A neuropátiás fájdalom oka az idegrendszer sérülése. Ez a sérülés lehet a perifériás idegeken, de lehet a gerincvelőben vagy magában az agyban is. A perifériás idegeket érintő károsodás miatt kialakuló fájdalomnak az a jellegzetessége, hogy kesztyű- vagy zokniszerűen elhelyezkedő fájdalmat tapasztal a beteg az alsó – ritkábban a felső – végtagjain. Ezt olyan ingerek is kiválthatják, amelyek normál esetben nem fájdalmasak. Nagyon fontos, hogy az idegi eredetű fájdalmat időben felismerjék, mivel hatásos kezelés nélkül az érzőidegek károsodása miatt a láb érzéketlenné válhat, emiatt maradandó sérülések keletkezhetnek rajta, amelyek fertőzéshez, fekélyhez vezethetnek, végül ez akár a láb amputációjával is járhat.

Az egészséges életmód sokat segít

A 2-es típusú diabéteszt, vagyis az összes cukorbetegség körülbelül kilencven százalékát elsősorban a helytelen életmód és táplálkozás okozza, azonban tovább rontja az esélyeket a kevés és rendszertelen mozgás is. Ha el akarjuk kerülni a cukorbetegséget és a neuropátiás fájdalmat, akkor törekednünk kell az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra, és kerülnünk kell a dohányzást és a gyakori alkoholfogyasztást.

Ha egy szűrővizsgálaton kicsit emelkedett vércukorszintet mérnek, az még nem számít cukorbetegségnek. Ha elhízott emberről van szó, aki korábban sem élt egészséges életmódot, akkor a testsúly csökkentésével, rendszeres fizikai tevékenységgel, például hetente három-négy alkalommal legalább húsz perc kocogással, a csökkent cukortolerancia megfordulhat, így megelőzhető a betegség kialakulása. Ha már kialakult a cukorbetegség és jelentkezik a neuropátiás fájdalom, akkor az teljes mértékben már nem gyógyítható, viszont sokat lehet javítani a kellemetlen tüneteken. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen fájdalomhoz nagyon gyakran depresszió és alvászavar társul. A neuropátiás fájdalom kezelésére alkalmazott gyógyszerek viszont nemcsak a fájdalmat csökkentik, hanem a depressziót és az alvászavart is jól kezelik.

Megfelelő gyógyszerrel kezelhető

Tapasztalat, hogy a betegségben szenvedők a lehető legrosszabb kezelési módot választják, amikor a fájdalomcsillapításra a szokásos, például fejfájásra használt szereket szedik be. Erre a fájdalomra azonban ezek a tabletták hatástalanok, ezért inkább csak a mellékhatásuk jelentkezik. A krónikus fájdalmak kezelésére teljesen más gyógyszercsoportot ajánlanak az orvosok. Ez azonban a cukorbetegség okozta idegkárosodástól nem védi meg a beteget, sőt az érzéscsökkenés sem állítható helyre, ám a megfelelő gyógyszer szedésével és a vércukorszint helyes beállításával megelőzhetők a súlyos szövődmények. Ezért is ajánlott a tünetek megjelenésekor felkeresni a háziorvost, diabetológust vagy neurológust, hogy felállítsák a pontos diagnózist és megkezdhessék a betegség kezelését.