Szenvedély a párkapcsolatban – Ez bizony csapatjáték!

2015. január 21.
A párkapcsolatok egyik alapköve a szex, de hogyan fogadjuk el, ha az évek során alacsonyabb lángra kapcsol a szenvedély? Bloggerünk, Ferjancsik Ágnes elárulja, miként birkózhatunk meg a változásokkal, hogy kapcsolatunk továbbra is boldog maradhasson.

A párkapcsolatok talán legérzékenyebb, ugyanakkor legerősebb összetartó erővel bíró területe a szex. Érzékeny, mert az évek múlásával a hőfok és a gyakoriság változik, és e megváltozott helyzetet gyakran a pár tagjai eltérően értékelik és fogadják el. Nehezíti a helyzetet, hogy a nemek-, illetve az intimitással kapcsolatos elvárások közötti különbözőséget az évek múlásával egyre kevésbé képesek a párok méltányolni.

A fiatal férfiakra az jellemző, hogy a szexet az élet egy olyan részének tekintik, melyre fizikailag van szükségük. Párjuk egyre gyakoribbá váló visszautasítását nem értik, hiszen kapcsolatuk elején ilyet nem tapasztaltak, ezért ezt cserbenhagyásnak értékelik és becsapottnak érzik magukat. A nők ugyanakkor egyre boldogtalanabbul veszik tudomásul, hogy párjuktól a korábbi kényeztetést, figyelmes és örömszerző érintéseket egyre ritkábban kapják meg. Erről őszintén beszélni szégyellnek, és ezért a számukra kevesebb örömöt jelentő puszta aktustól egyre gyakrabban zárkóznak el.

Így alakul ki egy olyan, egymást vádoló harc, amely az esetek zömében a kapcsolat végső kudarcához vezet. A férfi észleli, hogy párja együttléteik során gyakran, vagy hozzá képest csak jóval nehezebben jut el az orgazmusig, de ezért párját okolja („frigid lettél, már nem szeretsz, biztos máshol már jó volt neked, miért nem elég neked a puszta együttlét, nem fogok ennyi év után trükközni (!)”). A nők neveltetésük és társadalmilag meghatározott szerepük miatt maguk sem merik azonosítani azokat a valódi okokat, amelyek miatt az örömérzés vagy elmarad, vagy jóval lassabban következik be, mint párjuknál. („te csak azt akarod, engem már nem is szeretsz, sohasem bókolsz, sohasem kényeztetsz, csak kihasználsz”)

Egyik találkozásunkkor egy férfi, nagyon szellemesen így panaszkodott: „Szerintem a nők legérzékenyebb nemi szerve a füle. A szép mondatoktól, a bókoktól azonnal elolvadnak” Rendkívül találó megállapítás. A párkapcsolatban az intimitás esszenciája az öröm szerzése és fogadása. Azok a párok, akik kapcsolatukat tudatosan élik meg, tisztában vannak vele, hogy a szexualitás nem korlátozódik az aktusra, hogy az évek múlásával és a közösen eltöltött idő teltével mindkettőjük szexualitással kapcsolatos preferenciái változnak. Egy egészséges párkapcsolatban az együttlétek természete, az érintések módja és érzékisége visszatükrözi ezeket a változásokat. A boldog párkapcsolatban élő párok képesek igényeiket kendőzetlenül megbeszélni, és igazi csapatjátékosként egymást támogatva átsegíteni párjukat az együttlétek zökkenőin. Mert a szexualitás bizony csapatjáték!