Az ellentétek vonzzák egymást?

2015. február 11.
Egy kapcsolat elején, a mindent elborító rózsaszín ködben hajlamosak vagyunk átsiklani a párunk és magunk között feszülő ellentéteken. Azonban ezek sajnos később nagyon is zavaróak lehetnek, és akár egy kapcsolat végéhez vezethetnek. Bloggerünk, Ferjancsik Ágnes arról beszél ma nekünk, hogyan lehet okosan kezelni az apró nézeteltéréseket, különbségeket. .

Mikor megismerkedünk a Nagy Ővel, mindent rózsaszínben látunk, boldogok vagyunk és szárnyalunk. Minden jó, amit a másik tesz vagy mond. A szerelem mámorában egyrészt hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy szerelmünk hozzánk nagyon hasonlóan látja a világot, másrészt mivel el vagyunk „bűvölve” a másiktól, egyáltalán nem esik nehezünkre, hogy alkalmazkodjunk a másikhoz.

Az, hogy a kezdeti mámoros állapotban nem figyelünk egymás személyiségéből adódó különbségekre, nagyon sok probléma okozója egy párkapcsolatban. Mennyi dologról álmodozunk a kapcsolatunk elején, amelyet együtt szeretnénk a párunkkal megvalósítan! Vegyük például a romantikus közös reggeliket, amely nehezen kivitelezhető egy olyan párnál, ahol az egyik fél későn fekvő, a másik viszont korán kelő típus. A későn fekvő típusok, gyakran reggel használhatatlanok, ami a korán kelő számára elviselhetetlen tud lenni. A későn fekvő számára viszont érthetetlen, hogy este 10 óra után miért nem tudja megváltani a világot a korán kelő párjával.

Egy ilyen fajta különbség nagy hatással lehet a pár szexuális életére is. A korán kelő fél este 10 óra körül már szeretne lefeküdni, és szeretkezni, azonban a későn fekvőnek még számos terve van aznap éjszakára, emiatt a korán fekvő visszautasítottnak érezheti magát, a későn fekvő viszont azt gondolhatja, hogy a párja irányítani akarja őt. Ilyenkor a legfontosabb, egymás különbségét tiszteletben tartva, megegyezni egy mindkettőjük számára jó megoldásban. Például este tízkor szeretkeznek, de utána a későn kelő még felkel, és folytathatja a számára fontos dolgokat.

Természetesen még sorolhatnánk számos, a személyiségünkből adódó különbséget, amely zavaró lehet egy párkapcsolatban. Ha az egyik fél optimista, míg a másik pesszimista. Az optimista szerint a pohár mindig félig tele van, pesszimista szerint azonban mindig félig üres. Vagy gondoljunk a racionális emberre, aki mindenre logikus választ keres és a művész típusra, aki szívből tudja, hogy mi a helyes megoldás. Vagy a pedáns és a szétszórt párosokra. A kapcsolat elején a pedáns még győzködi magát, hogy milyen jó, hogy a párja ilyen laza, a szétszórt pedig boldog, hogy egy kis házi tündérrel találkozott. Azonban pár évvel később, amikor a szétszórt fél folyamatos piszkálódás kereszttüzében érzi magát, nem érti, hogy mi is történik valójában.

Törekedni kell a kompromisszumra

Ebben az esetben egyezzünk meg, hogy kinek mi lesz a feladata. Mi történik ilyenkor? Habár természetes, és a személyiségünkből adódik, hogy különbözőek vagyunk, nagyon nehéz belátni, hogy a párunk másképp szereti a dolgokat. Nézzünk szembe a valósággal, és egyezzünk meg ezekben az esetekben. Ahhoz, hogy megőrizzük a kapcsolatunk harmóniáját, az alábbiakra fontos figyelmet fordítanunk;

– ne ítélkezzünk a másik felett, tartsuk tiszteletben a másik személyiségét
– próbáljuk megérteni a különbségeinket, így kevésbé fogunk késztetést érezni arra, hogy a másikat megváltoztassuk
– ne próbáljuk állandóan a másikra erőltetni a gondolkodásmódunkat, mivel ez folyamatos, és vég nélküli konfliktushoz vezet
– beszéljük meg a személyiségünkből adódó különbségeket, tudatosítsuk, hogy ezek milyen konfliktusokat okozhatnak, és beszélgessünk azok megoldási lehetőségeiről
– legyünk tisztában magunk, és a párunk személyiségjegyeivel

Önmagunk mélyebb megismeréséhez számos személyiségteszt áll rendelkezésre, amely az interneten is elérhető, illetve külső szakember segítségét is kérhetjük.