Hát persze, hogy a férfi. Vagy nem is ilyen egyszerű ez a kérdés? Sokféle, férfiak között végzett felmérés igazolja, hogy számukra egyáltalán nem olyan vonzó, hogy a nők több ezer éves – jó részt megszokáson alapuló – „várakozási technikákat” alkalmaznak.
Ez az ősidők óta alkalmazott, és elfogadott kivárásos taktika tudniillik végeredményben bizonyos passzivitást jelent, amellyel az intim együttlétet egyoldalúvá, és bizonyos fokig a nő számára kiszolgáltatottá teszi. Furcsa módon a párkapcsolatok nagy részében a nők az ilyen helyzetekben mégis kerülik az egyébként az élet számos területén létező egyenjogúságot, és inkább azt a kényelmes álláspontot választják, hogy a kezdeményezés a férfi dolga.
Ennek a magatartásnak az egyik ismert oka a visszautasítástól való félelem. A férfiak pedig nagyra becsülik, rendkívül vonzónak, szexinek találják az olyan társat, aki egy esetleges visszautasítást is vállalva szóban, viselkedéssel, kedves kihívással adja tudtára párjának, hogy igenis, kedve van együtt lenni vele. Egy egészséges párkapcsolatban kialakulnak az egymás alapos ismeretén nyugvó jelzések, a meghitt hangulat kialakításának olyan eszközei, amelyek megkönnyítik, sőt, egyenesen kiváltják a partnerekből a vágyat.
A nők nagy problémája , hogy sokszor túl paranoiásak. Gyakori férfi panasz: „Utálta a szexet szemtől szembe, mert azon aggódott, hogy túl nagy a hasa. Felül sem akart lenni, mert akkor meg attól félt, hogy a mellei komikusnak fognak tűnni. A vécére sem volt hajlandó kimenni, míg meg nem ígértem, hogy nem nézem meg a hátsó felét.”
A legtöbb férfi nem annyira kényes az alakunkra, mint amennyire gondolnánk. A mi elképzelésünk a tökéletes testről nem ugyanaz, mint az övéké. Nem gondolják azt, hogy kövérek lennénk. Sokkal inkább azt, hogy puha, meleg, nőies és érzéki a testünk.
Egy amerikai felmérés szerint a pozitív testképpel rendelkező nők szexuális együttléteik 73 százalékában élnek át orgazmust, míg a feszélyezettek csak 42 százalékban. A hosszú kapcsolatok leggyakoribb gondja, hogy a párok úgy érzik, az évek múlásával egyre inkább kihűl az egymás iránt érzett vágy. Pedig a valóságban sok esetben nem erről van szó, hanem a rossz időzítés teszi az intim együttlétet nem kívánatossá. Ismernünk kell annyira a másikat, hogy tudjuk, mikor és hogyan lehet kezdeményezni nála, és ne a legrosszabbkor rohanjuk le, majd keltsünk benne bűntudatot, ha elutasítóan viselkedik. Van, amikor fel kell csigázni a hangulatát egy kis odabújással, stressz oldó masszázzsal, esetleg egy közös, kényeztető tusolással, melyre könnyű időt keríteni, mégis megkoronázza az egyhangú napokat. Máskor pedig az olyan spontán kialakult, izgalmas szituációk lehetnek célra vezetőek, melyek garantáltan elűzik a stresszt és a fáradtságot. A külvilágról könnyű megfeledkezni, ha valaki szenvedélyesen kíván minket, és ezt nem fél a tudtunkra adni, akár a testbeszédével, a pillantásaival, vagy egy-egy érintéssel. Nincs olyan férfi és nő, akit ne tenné boldoggá az a tudat, hogy párja megőrül érte. Amikor már eljutottunk oda, hogy nyíltan ki tudjuk mutatni az érzéseinket, a spontaneitás is könnyen visszatérhet a kapcsolatunkba.
A lényeg, hogy ne szégyelljük magunkat a másik előtt, és ne érezzük úgy, hogy ez felesleges időpocséklás egy hosszú kapcsolatban. A megújulás, a játékosság sohasem mondható elfecsérelt energiának, hiszen attól, hogy már összeszoktunk, gyerekeink vannak és felelős munkánk, a szenvedélyre, változatosságra való igényünk nem szűnik meg.
