A hozzám forduló párok gyakori panasza: „nem is figyel rám”. A megállapítás akármilyen közhelyszerűen hangzik, sokkal súlyosabb tartalmakat hordoz, mint azt gyakran gondolnánk. Az egymás iránti figyelem, a megfelelő párbeszéd hiánya tulajdonképpen azt a kérdést veti fel, hogy végső soron mi tartja akkor össze azt a két embert? Miért vannak együtt, ha képtelenek egymást meghallgatni, egymásra odafigyelni?
(Fotó: Profimedia – Red Dot)
Az odafigyelés művészete képesség, amivel neveltetése, gyermekkori környezete miatt nem mindenki rendelkezik. Ugyanakkor ez a képesség, mely lényegesen fontosabb, mint a beszélgetés, az önkifejezés művészete, tanulható.A valódi, értő figyelem munka. Nem csak abból áll, hogy meghallgatom a másikat, ránézek, vagy hozzáteszek valamit a mondandójához. Bizonyos mértékben magamat kell félretennem arra az időre, és kicsit a másikká lennem; magamra húzni az ő fejét, az ő szemével látni, az ő viszonylat- és tapasztalatrendszerébe ágyazni a világot, az ő reakciót, érzéseit átélnem ahhoz, hogy elmondhassam, rá figyelek.
Nagyon gyakran esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy a párunk ugyanolyan, mint mi, és elvárjuk – tévesen – hogy ha szeret, akkor csak egyetlen módon válaszolhat és viselkedhet, mégpedig pontosan úgy, ahogyan mi, amikor szeretünk valakit. Például sok ember van, aki nem szavakkal kommunikál, hanem tettekkel. A baj az, hogy sokan úgy érzik, hogy szavakkal sokkal egyszerűbb akaratot, kívánságokat kinyilvánítani, mint a tettekben kifejezett jelzések kódolásával bajlódni.Ez okozza újra és újra azt, hogy csalódunk, és felejtjük el azt, hogy noha ugyanazt a nyelvet beszéljük, mégis másképp használjuk, és ami a legfontosabb, másképp is értjük.
Minden jól funkcionáló párkapcsolatnak a két ember közötti tisztelet az alapja. Ha nincs meg a kapcsolatban a kölcsönös tisztelet, akkor valamelyik fél vagy többnek, vagy kevesebbnek fogja magát érezni a másiknál. A tisztelet azt is jelenti, hogy a párunkat teljes egészében ismerjük és elfogadjuk olyannak amilyen. Amikor nem vesszük figyelembe például a két nem közötti különbségeket, tulajdonképp nem hagyunk időt arra, hogy megértsük és tiszteletben tartsuk egymást. Tanácsadásaim során gyakran érzem azt, hogy amikor a pár nő tagja a férjével beszélget, sokszor szükség lenne tolmácsra.
A férfiak racionálisak; számunkra a beszéd csak tények, információk közlésére szolgál. A nők ezzel szemben emocionálisak, számukra a beszéd érzelmeik tolmácsolására szolgál. A férfiak a szavak mögött nem keresnek elfojtott érzelmeket, ki nem mondott sérelmeket, hanem ezeket szó szerint képesek csak értelmezni. Amikor például egy nő úgy fogalmaz, hogy „te soha nem viszel engem sehová”, akkor a férfi nem azon kezd gondolkodni, hogy valóban azt érzi–e a párja sérelmesnek, hogy nem mennek sehová, vagy csak fel szeretné hívni a férfi figyelmét magára, és arra, hogy több törődést igényelne, hanem csak a puszta tényre koncentrál, és közli, hogy ez nem igaz, mert ekkor meg ekkor igenis volt közös programjuk ezért nem hajlandó elismerni a nő érzésének jogosságát, és vitatkozni kezd.
Ha a férfiak tudatában lennének annak, hogy a nők szavait nem szabad szó szerint értelmezni, hanem meg kell keresni a valódi érzelmi értelmét, akkor egy idő után könnyebben megértenék a nők gondolkodásmódját, érzelmeiket.
Önmagunk és egymás ismeretének hiánya, az egymás mellett való elbeszélés gyakran oda vezet, hogy a pár úgy érzi, hogy nem kapja meg azt a támogatást, amire vágyik. Természetesen ennek oka is az, hogy a kérés, panasz nem egyértelmű és világos a másik számára. Egy harmonikus párkapcsolatban nagyon fontos, hogy megértsük, „egy nyelvet beszélünk, mégis máshogy értjük”. Sok esetben mindkét nemnek nehézre esik ezt megérteni, és venni a fáradságot, hogy megtanulják párjuk nyelvét meg is érteni. Pedig a mindent elsöprő szerelem sok éven át megőrizhető, ha nem felejtjük el: a másik más!
