Így legyen etikus a ruhásszekrényed

2015. június 30.
Az élelmiszerüzletekben már többnyire igyekszünk körültekintően, minden címkét átnyálazva vásárolni, és szerencsére egyre több figyelmet fordítunk arra is, hogy ruhásszekrényünkbe is a megfelelő darabok kerüljenek. Megfelelőn pedig nem (csak) a legújabb divatot követő ingeket és nadrágokat értjük, hanem az etikus körülmények között készült ruhadarabokat.

Az etikus ruhák témakörével foglalkozó számos cikk és projekt sorába állt be a True Cost című film is, mely a tudatos divatra ösztönöz minket. A dolgozók kihasználásával, még rosszabb esetben gyerekek dolgoztatásával készülő ruhadarabok úgy kerülnek aztán az általunk is ismert márkák üzleteibe, hogy nekünk talán sejtésünk sincs róla, mennyi izzadtság és vér tapad rájuk. Ha a jó szándék már megvan, csak azt nem tudjuk, hogyan, itt van néhány tipp, hogy tudatos divatrajongók lehessünk.

1. Csak olyan darabot vásárolj meg, amiről tudod, hogy legalább harminc alkalommal fogod majd viselni

A ruhadarabjaink olyan eldobhatóvá váltak, mint az egyszer használatos borotva. Az olcsó darabok, és az őrült tempóban változó divat miatt gyakran csak néhány alkalommal veszünk fel egy-egy holmit, ami aztán a gardrób alján, vagy ne adj’ isten a kukában végzi. Emiatt hatalmas nyomás nehezedik a dolgozókra, akiknek őrült tempóban kell dolgozniuk. Épp ezért gondoljuk át alaposan a vásárlást, és csak olyan darab kerüljünk a kosarunkba, amiről biztosan tudjuk, hogy többet lesz majd rajtunk, mint a vállfán.

2. Ne csak a szezonnak élj!

A divatbemutatókon szinte hétről-hétre új kollekciók vonulnak fel, ha a hőmérő higanyszála csak egy milimétert is elmozdul. Vásárolj olyasmit, amiket – esetleg más darabokkal kombinálva – több évszakban is hordhatsz, hiszen semmi szükség rá, hogy neked is minden hónapra külön kollekciód legyen. Néha elég egy kis kreativitás, és néhány jól megválogatott alapdarab!

3. Nézd meg a címkét is

Ahogyan a kozmetikumok esetében is láthatjuk, a ruhadarabok címkéi is büszkén hirdetik, ha azok etikus körülmények között készültek. Tényleg sokkal jobb érzés olyan holmiban járni, aminek belsejében a „fair trade” szavak virítanak. 

4. Detox divat

A ruházati termékek színezéséhez számos mérgező anyagot használnak, ezért is indította el a Greenpeace a Detox Catwalk című projektjét. Szerencsére már számos üzlet csatlakozott a törekvéshez, melynek keretei között megígérték, hogy kivonják a toxikus anyagokat a ruhagyártásból. Érdemes tehát böngészni az üzletlistát, így a gardróbátalakítással az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. 

+ 1. Csatlakozz a forradalomhoz!

A Fashion revolution oldala segít, ha igazán tudatosak és divatosak szeretnénk lenni. Figyelemmel kísérhetjük az etikus divatért fellépő megmozdulásokat, és átnyálazhatjuk a dolgozóbarát ruhamárkák listáját.