Okosat, egy földgömböt
Döbbenten nézem, ahogy a szupermarketekben az anyukák egymást lökdösve dobálják a kosaraikba a játékokat. Ilyet eddig csak a tévében láttam egyszer egy Kaliforniában forgatott hálaadás előtti, esti híradóban. A legkeresettebb játékok az interaktív, fejlesztő beszélő csodák, amivel szerintem nem is lehet igazán játszani. No de mindegy is, mivel a következő sorban az egyik család az ovis korú kisgyerekével jött el vásárolni. Hol van ma már a Jézuska? Az angyalok is kiveszőben – de nem tudtam befejezni a gondolatot magamban, mert a kicsi hangosan sírni kezd. Már többször is kifejezésre juttatta, hogy a piros sálas plüssmackónak örülne a leginkább, mire az anya valósággal porig alázta szavaival a szerencsétlen barna bundás brummogót. Szerinte ugyanis egy öt éves, majdnem iskolás nagylánynak már nem való az ilyen dedós játék, és különben is, jobb lesz, ha azonnal elhallgat, hiszen fog kapni ajándékot, mégpedig igazán hasznosat és „okosat”, egy földgömböt. A kicsi szipogva vette tudomásul, hogy az ő vágyai megint nem találtak nyitott fülekre, majd a szeretetért kuncsorogva lehajtott fejjel fogta meg édesanyja kezét. Arcán a könnyek már csak befelé folyhattak, mikor megkérdezte, hogy anya, mi az a földgömb?
Egymásnak szentelt pillanatok
Keveset beszélgetünk a gyerekeinkkel, és az a kevés sem róluk szól. Közben megy a tévé, kétpercenként megnézzük, hogy jött-e új email, vagy csak a közösségi portál chat ablaka csipog egyet-egyet. Így nem lehet elmélyülten beszélgetni. Pedig már az óvodás is vágyik rá, vágyna rá, ha megtanítanánk, hogyan kell egymásra figyelni, a másikat meghallgatni. Azzal az odaforduló, „tényleg érdekel” tekintettel, ami nem hazudik. Amikor együtt ülünk a fürdőszobában, ő a fürdőkádban a hatalmas gyöngyöző habok között, én meg előtte a szőnyegen, elbújva a család hangjai elől, azokban a mágikus, csak kettőnkről szóló percekben meg lehet tudni olyan dolgokat is, hogy ki kit varázsolt el a tündéres játék közben az oviban, és meg lehet érezni azt is, hogy éppen egy varázspálca az, aminek a legjobban örülne a gyerkőc. „Nincsenek nagy titkok, csak egymásnak szentelt pillanatok. – vallja Tömör Elisabeth, a MET (Muscle Effect Therapy) kurzusok trénere.
Figyelni másokra és önmagunkra
„A legtöbb konfliktus abból adódik, hogy nem figyelünk sem magunkra, sem pedig másokra. Nem értjük testünk alapvető jelzéseit, segélykiáltásait, nem vesszük komolyan a fájdalmakat, legyenek azok testi, vagy lelki eredetűek, elnyomjuk hangjukat tablettákkal, az alkohollal, vagy éppen munkával és a napi rohanással. Nem halljuk meg mit mond a másik, hogy igazán mit is közvetít felénk a gyerekünk, ha mégis eljut hozzánk az üzenet, azt egyszerűen túlmagyarázzuk, félreértelmezzük, kiszínezzük, esetleg tudomást sem veszünk róla. Mindez hamarabb visszaüt, mit gondolnánk. A kurzusokon résztvevő hölgyek, asszonyok, akik keményen dolgoznak az őket ért vélt vagy valós sérelmek, traumák feldolgozásán, egyöntetűen állítják, hogy mióta megtanultak figyelni önmagukra és másokra, a szavakat a helyükön értelmezni, egyszerűen fordult velük a világ, boldogabb, teljesebb életet élnek” – mondja Elisabeth.
Azt vedd neki, amire vágyik!
Igen, minden szülő szeretné, ha gyermeke okosabb és boldogabb felnőtté válna. Ehhez azonban nem arra van szükség, hogy elárasszuk őt a nyolcadik hosszúcombú babával, vagy a legújabb fénykarddal. Az sem jó csapásirány, ha azért vesszük meg, mert drága, vagy éppen azért, mert fillérekbe kerül. A legideálisabb a helyzet, ha a gyerek azt kapja, amire igazán vágyik, és nem a saját gyermekkori vágyaink beteljesülését valósítjuk meg utódainkon keresztül. Ez persze nem egyenlő a gyerekcsatornákon látott szájbarágós reklámok sugallta fals vágyakkal, sem a szülők kiagyalta okos, fejlesztő játékokkal. „Amikor a kisgyerek szíve kinyílik, és önzetlenül megmutatja magát, ki is ő valójában, akkor már nem kérdés, hogy mi az az ajándék, aminek ő valóban örülne. Ezt a kibontakozást olyan erőszaktól, és fontos, hogy akarástól mentes percekben lehet elérni, leginkább pedig megélni, amikor mindkét lélek csakis egymásra figyel” – mondja Elisabeth.
Fotó: Profimédia – Red Dot
