Magyar ötlet: fotel és ágy egyben

2016. március 16. |

A PandArte bloggere most egy olyan dizájn bútort mutat be nektek, ami egyszerre lehet fotel, ágy, de akár még tároló is.

Mindennapi helyzetekre kínál megoldást a Paq fotel, amely teret és időt spórol meg számunkra. A magyar ötletgazda úgy találta ki a dizájn bútort, hogy napközben lehet akár fotel, tároló vagy éjjeli szekrény, éjszaka pedig fekvőhely. Használata egyszerű, csak szét vagy össze kell cipzárazni. Zseniális!

Apró élettérbe zsúfolódás esetén, ahol egy ágy hatalmas helyet foglalna és más bútor el se férne, okosan kell berendezkedni. A Paq, ami este ágy, napközben pedig fotel, magában rejti az ágyneműt, így megoldást nyújt akkor is, amikor nincs vendégszoba a pár napra érkező vendégeknek, akiknek fekhelyet kell biztosítani.

A története

Minden egy üres szobában kezdődött. Géza, a Paq fotel megalkotója, új helyre költözött minden bútor nélkül. Ajándékba kapott egy szivacsmatracot, amin aludhatott, de nem szerette. A matrac sok helyet foglalt és soha nem nézett ki jól. Szeretett volna egy fotelt is, így a matracból próbált egyet csinálni. Hónapokig lehetetlennek tűnt. Egy nap papírhajtogatás közben egy téglalapból csinált egy hengert, majd benyomta az egyik oldalát, amitől úgy nézett ki, mint egy szék. Rájött, hogy ez lehet a megoldás. Azonnal megvásárolta az összes szükséges elemet és még aznap estére megvolt a Paq fotel első prototípusa.

Mi mindenre jó

Az előbb említetteken túl gyerekszoba berendezésként is ideális. Olyan bútordarab, amely több feladatot is ellát, legyen szó puha fotelről, vendégágyról, bunkerépítő elemről vagy játéktárolóról. Ráadásul két matracot is össze lehet cipzárazni, növelve ezzel az élvezeteket. A duplán hajtott hát és a széles ülés kényelmesen tart és ölel körbe. Használata egyszerű, anyaga könnyen tisztán tartható, mosógépben mosható.

Színes vagy szürke

A fotelek öt élénk színben elérhetőek: piros, narancs, lila, kék, zöld. Ezek mindegyike visszafogott szürke belsővel párosul. A cipzárkialakítás lehetővé teszi, hogy a fotelt élénk színűként vagy szürkeként is lehessen használni.

A magyar találmányról minden fontos információt megtaláltok ITT és ITT!


Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs menstruáció

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs