1. Hegyekben áll a jazz és a balkán őrület
Az úgy volt, hogy kicsit több mint 1000 méterrel a tengerszint felett túrázgattunk a mesebeli tájakon. Sütött a nap, susogtak a fenyők, kísért minket egy kecske. Normális, nem? Egy valamivel meredekebb, izzasztó és akár kíméletlennek is nevezhető emelkedőt követően felbukkant előttünk egy olyan méregzöld fűvel borított rét, amilyet csak masszív Photoshop-tanfolyam után tudnánk elképzelni. A réten több tucatnyi tehén legelt és böfögött békésen, a csendben egyedül a kolompjaik szimfóniáját hallhattuk. Majd a semmiből előbukkant az Insingizi nevű zimbabwei (!) zenekar és rázendítettek a ‘Take five’ c. jazz gigaslágerre, szaladt felénk néhány pirospozsgásan mosolygós osztrák úriember és megvendégeltek kemény habos sörrel, valamint csuda-virslivel. Én pedig csak azt kérdezgettem magamban a sörhab bajuszom alatt, hogy miért, hogyan és mi ez. Ez a ‘Gipfelklaenge’ nevű rendezvény az, ami a zenét a hegyekre szabadítja. Ezért fordulhatott elő az is, hogy a túrát követően a kellemes kis faházikónyi szállodánkban a vacsoránál egyszer csak megjelent a balkáni szenvedéllyel megáldott szerb Catch Pop String Strong duója és egy elképesztő bulit csapott. Az egyik dalukban ráadásul az a refrén, hogy „húdefaszavagy” – így, magyarul. A régió egyik legfontosabb kulturális eseménye kétségkívül az, hogy összeresztik a zenét és hegyet – télen-nyáron. Milyen egyszerű, de nagyszerű ötlet, hogy a túrázók lelkét jazz-zel és világzenével masszírozzák, nem?
2. Borok
Ó, naná! A borok! Mi mással is kísérhetné az ember a szinte irreálisan tökéletesnek tűnő élményeket, mint borral? Hamvas Béla ide csak egyszer jutott volna el – vissza ugyanis nem fordult volna. Bor filozófiája ide, vagy oda…. A zöld veltelini ötcsillagos fővárosában található Wachau völgye is, amely Ausztria leghűvösebb helyen fekvő borvidéke. Nagyobb része lépcsős-teraszos szőlővidék, amely már önmagában szívdöglesztő látvány. Ezt szeli ketté komótosan maga a Duna, amely még tovább fűszerezi az egyébként sem mindennapi klímát. Ritka adottságai vannak a területnek, ez bizonyos. Nemrég ráadásul összefogtak a régió borászai azért, hogy megőrizzék az itteni borok minőségét. Ezzel pedig elérték, hogy ez lett a világ egyik legszigorúbban óvott bortermelő vidéke. Gépek közel, s távol sincsenek. Minden szőlőszemet kézzel szüretelnek. Talán ennek is köszönhető, hogy a környéken található csöpp település, Nikolaihof egyik eldugott udvarán lehet megkóstolni Ausztria első 100 Parker pontot érdemlő borát. A borok Michelin-csillagjai a Parker pontok, amelyeket szűken mérnek: a világon alig pár tucatnyi fehér bor ért el 100 pontot. Itt, Nikolaihofban van a 24.
3. A sztorik
Nyilván a világ minden tája hemzseg a történetektől, de ha lehet, akkor Alsó-Ausztriában még sűrűbb fürtökben lógnak a regénybe illő történetek. Érdemes a lehető legtöbb helyivel szóba elegyedni, mert gyönyörű gondolatokkal és sztorikkal gazdagodhatunk. Wachautól nem messze álldogáll egy kisebb csúcs tetején egy templom magányosan. Itt szolgál Richard atya, aki mérnökként vonult nyugdíjba, majd elvált. Ez a válás pedig teljesen a padlóra küldte, ahogyan ő fogalmazott: “a sötétben bolyongott”. Egy napon egy pap elé került, ő mutatott utat számára. Ma már Richard atya jól van. Azt mondja, hogy nem hiányzik neki a világi élet, eleget látott, sokat utazott, még Kínában is járt. “Most végre van időm magamra és magányos sem vagyok.”
De megemlíthetjük az egyik apró településen, Jochingban élő Johannest is, aki egy négy generációs családi éttermet visz. Mondhatni a széllel szemben. A második világháborút követően az oroszok teljesen kiürítették az éttermet, egyetlen festményt, Szent Mária protréját hagyták a falon. Johannes nagyszülei az első megdöbbenést követően a semmiből építették újjá az ő szüleik darabokra hullott életét. De úgy, hogy ők voltak az elsők, akik elhatározták: ötcsillagos minőséget hoznak a vidékre. Ez korábban elképzelhetetlen. Elkezdtek odafigyelni a természetes borokra, az ital lelkére, az ízekre és az illatokra. Mindenki azt hitte, hogy megőrültek. Ám a mai napig virágzik a 102 éves étterem.
4. Az elvarázsolt helyek
Nicolaihof keszekusza kanyargós kis utcácskáiban tekergünk, amikor betérünk egy kifejezetten tágas udvarra, amelynek kellős közepén ott trónol egy hatalmas fűzfa. Egy 106 éves fűzfa. Az udvarban áll egy templom is, amelyben már régen nem harangoznak. Szállót alakítottak ki ugyanis benne. Aljában ott áll a világ egyik legnagyobb és legöregebb préselője, mindenhol gyertyafény, leanderek, sűrű növényzet és toszkán hangulat. Ja, és egy étterem. Nicholas – szintén – negyedik generációs borász. Egy kis titkos búvóhelynek álmodták meg ezt az udvart, nem is szeretnék, hogy mindenki felfedezze magának. Azt mondja, hogy “itt kapcsolatok születnek, barátságok és szerelmek, ez egy intim környezet”. Nem is ebből élnek. Hanem a borból. Az ő fehérborukat értékelte 100 pontosra a Parker kalauz. Huszonnegyedikként kapta meg a teljes pontszámot. Az egész világon.
5. Kerékpár
Ez az, ami Alsó-Ausztriában kötelező: a bringára pattanás. Elképesztő minőségű kerékpárutakon száguldhatunk keresztül. Felettünk mindig kék az ég, mellettünk mindig kövér és ropogós a fű. Mi pedig tényleg száguldunk: lehet kölcsönözni elektromos kerékpárt, amely csak a rásegítés erejéig elektromos. Tekernünk kell, de egy kis motor megtoldja az emberi erőt – így aztán senki előtt sem akadály az akár 100 kilométeres út sem. Egészen Bécsig kacskaringóznak ezek a kerékpárutak. Van lehetőség olyan utakon részt venni, amelyeken faluról-falura haladhatunk napról-napra – a cuccainkat pedig motelről-motelre hozzák utánunk. Felpattanhatunk akár hajókra is és megszakíthatjuk a biciklizést egy-egy hajós bortúrával. A Traisenthal-i kerékpárút maga a csoda! Ha végigtekerünk rajta, akkor könnyen belefuthatunk St. Pöltenben a Seedose (konzerv) nevű tó partján fekvő hangulatos romkocsmába. Ez egy igazi cool ambient hely, laza hipster tulajjal. Esténként lounge koncertek, finom jazz. Finom ételek, jó sörök és naplemente. Hiányzik még bármi is?
Fotó: www.also-ausztria.info
