Tanulj nyelvet és utazz személyre szabottan

2016. augusztus 16.
Szuper nyeltanulási lehetőséget mutat most nektek a PandArte bloggere! Ez az új trend, GO LOCAL!

Ha létezik kézműves fagylalt, kézműves csokoládé, kézműves sör, akkor, létezik kézműves szervezett utazás is, hiszen az amazenglish utakon a tömegturizmussal szemben egyfajta, ˝go local˝ utazási filozófia valósul meg. Egyedien összeállított utazásokat szervez két fiatal Angliába, tele ” helyi ” élménnyel, amit intenzív nyelvtanulással kötnek össze.

Amazenglish – ezzel a beszédes névvel indította útjára nemrégiben két lelkes, kreatív és vállalkozó szellemű fiatal Travel&Learn szellemiséget képviselő utazási projektjét. A start-up kezdeményezés által az élményekre nyitott, felfedezni és angol nyelvet tanulni vágyók egész hetet felölelő utazásokon vehetnek részt.

Réka, aki egyébként angol tanár és András a két alapító tag. Körutazásaikon a nyelvtanulás a szó szoros értelmében összekapcsolódik a világjárással. Minden utazás egyedien összeállított, és a minőség érdekében a létszám limitált: 10-12 fős csoportként csöppenünk bele a meglátogatott régiók életének forgatagába. Helyi történelmi élmények, kulináris élvezetek, kirándulások és sok kaland várja a résztvevőket.

Íme néhány kiemelt pillanat, ami megtörténhet és meg is történik velünk ezeken az utakon, hiszen Rékáék olyan helyekre visznek mindenkit, amit nagyon jól ismernek már ők maguk is!

Ledobjuk a biciklinket egy ökofarm pajtája mellett, hogy olyan házi készítésű sajtokat és cidert kóstoljunk helyi angolok társaságában, amilyet azelőtt még soha.

Egy óceánparti ír pubban a zenészekkel együtt énekeljük újdonsült kedvenc dalunkat, amit épp az előző napon tanultunk meg anyanyelvi tanárunktól, hiszen a tanárok maguk is angolok.

Esőkabátunkba bújva a tengerparton túrázunk, miközben a legkevésbé sem zavar minket, hogy aznap hányadszor süt ki a nap, vagy épp ered el az eső. Az óceáni éghajlatot itt testközelből teszteljük és tiszteljük.

A szálláson a kandalló mellett végre úgy lazíthatunk, ahogy arra már régóta vágytunk, és végre tejjel ihatjuk az Earl Grey-t.

A River Cottage TV-sorozat forgatási helyszínén, a VIP teremben maga a séf mutatja be nekünk helyi, szezonális hozzávalókból készült exkluzív ebédünk fogásait.

Hogy veletek is megtörténhessen mindez, érdemes ellátogatnunk a weboldalra, ahol első lépésként tájékozódhattok az utak részleteiről, böngészhettek az előző résztvevők élménybeszámolói között, illetve még többet megtudhatunk az amazenglish küldetéséről.