Mégsem veszélyes a kutyacsókolgatás

2016. szeptember 07.
Sokak szemében gusztustalan szokás, a kutyatartók többségének az egyik legtermészetesebb gesztus. De ez lényegtelen, hiszen a kutyacsókolgatás ízléseken felül álló kérdésére, azaz, hogy ez az egész higiénikus-e, végre érkezett válasz! Jó válasz.

Természetes, hogy az ember saját eszközeivel fejezi ki szeretetét kutyája felé, tehát ölelgeti, csókolgatja, igen, időnként szájon is. Vannak, akiket ettől a hidegrázás kerülget, de van olyan is, akinek ez a világ egyik leginkább magától értetődő dolga. De ízlésekről nem szabad vitatkozni, nézzük tehát a szigorú tényeket, azaz, hogy hány baktériumot viszünk be szervezetünkbe egy ilyen négylábúra cuppantott csókkal?

Fotó: Profimedia – Red Dot

Hát meglepően keveset. Kiderült, hogy a kutyák szája tisztább, mint az embereké, legalábbis a Havahart Wireless kutatása szerint úgy tűnik, az emberek számában 1,4-szer több baktérium van, mint a kutyákéban (ez nagyjából 2,000,000 bacit jelent). Ez mondjuk még nem jelenti azt, hogy érdemes lenne a kutyánkkal egy tálból vacsorázni – a kutya táljában ugyanis jóval több a kórokozó, mint a mi tányérjainkban. De kit érdekel, puszilgatni lehet!