Alighanem ilyesmik járnak sokunk fejében, nekünk, akik Magyarországon élünk. Szűcs Nóra külföldön élési tanácsadó, a Szárnyak és gyökerek. Külföldi élet – magyar nők szemével kötet szerzője évek óta Bécsben él, és a háta mögött jó néhány karácsonyi hazalátogatással csokorba gyűjtött néhány fontos szempontot a „nagy újratalálkozás” kapcsán.
Természestes, hogy felderül előttünk a legutóbbi három, hat, tizenkét hónappal ezelőtti találkozás képe, amikor külföldön élő rokonunk viszontlátására gondolunk, és önkéntelenül is újraéljük a legutóbbi emlékeket. Milyen volt akkor a frizurája, milyen volt akkor az illata, milyen témák és gondok foglalkoztatták őt, és milyenek nem, milyen zenét és ételt szeretett, és milyet nem, hogyan jött ki a munkáltatójával, és hogyan nem? Gondolatban ezt a (fény)képet másoljuk át a jelenbe, 2016 decemberére is. Mintha a köztes, kimaradt időszak meg sem történt volna.
De megtörtént.
Külföldön élő rokonaink is mások lettek, mi is megváltoztunk, a környezet sem ugyanaz, mint korábban volt. Látszólag ugyanazok vagyunk, közben mégis van egy idegen rész, amelyet nem ismerünk egymásban. Hogyan készülhetünk fel a találkozóra? Hogyan tehetjük a karácsonyi együttlétet kellemessé? Ehhez szeretnék néhány tanácsot adni.
Adjunk teret a másik újrafelfedezésének
Ismerjük meg a hazalátogató új oldalát, hagyjuk, hadd beszélje ki magát, mi történt vele az elmúlt időszakban, hagyjuk, hogy megmutassa a fényképeket és a külföldi élményekről készült videókat. Kérdezzük érdeklődve és kíváncsian: „Tényleg? Nahát! Nem is gondoltam volna! És milyen volt…?”, hogy érezze őszinte figyelmünket, odafigyelésünket, hogy tudja, fontos nekünk, mi történik vele. Néha ez azt jelenti, hogy végtelen türelemmel kell századszor is meghallgatnunk ugyanazt a történetet, ahogy büszkén eldicsekszik hőstetteivel, és végigasszisztálnunk minden nap, amint a kinti főnökéről és a helyiekről puffog. Nem baj, legyen egy biztonságos közeg, ahol kieresztheti a gőzt, legyen az otthon egy olyan hely a számára, ahol biztonságban érezheti magát és megpihenhet.
Néha viszont épp ellenkezőleg, nekünk kell finoman bátorítani, hogy megnyíljon, és elmondja, mi foglalkoztatja, akkor is, ha történetesen arról beszélne, mennyire fájó azzal szembesülnie, hogy nélküle is megy az életünk tovább, akkor is, ha időközben tőlünk eltérő véleménye lett, akkor is, ha kritikát fogalmazna meg felénk. Lehet, hogy már nem szereti a töltött káposztát, mert időközben vegetáriánus lett. Lehet, hogy már másképp gondolkodik a házasságról, politikáról, barátságról. És az is lehet, hogy nincs tisztában a Barátok közt legújabb fordulataival, nem ismeri a legújabb kávézókat, éttermeket, utcaneveket vagy zenekarokat, esetleg egy picit akcentussal beszéli a magyart. Viszont annál többet tud mesélni a londoni színházakról és pubokról, vagy épp az olaszok kávékultúrájáról. Új színt hozhat be a karácsonyi beszélgetésekbe.
Fontos tehát, hogy nyissunk a külföldi élményei felé, és kapcsolatban maradjunk a kinti életével is, ezzel csökkenthetjük a külföldről hazalátogató magány-, megnemértettség- és elszeparálódási érzetét, amelyek egyébként jellemzően a hazalátogatók nehézségei.
Ne vegyük magunkra, ha kevesebb időt tölt velünk, mint szeretnénk
Sok külföldön élő magyar szeretné feltölteni magát „magyar élményekkel”, amelyeket külföldön annyira hiányolt. Tömörítve három nap, egy hét, két hét áll a rendelkezésükre a „teljes Magyarország-élménycsomag” kiélvezésére. Túrórudi, színház, mozi, múzeumok, barátok, ruhavásárlás, fogászat és fodrászat, családi események, na és persze egy kis pihenés is jó lenne… Sok ez még két hétre is.
Mi viszont szintén ebben a rövid, tömörített időszakban szeretnénk a szeretetünket megmutatni feléjük, és maximálisan kiélvezni a jelenlétüket. Képesek vagyunk elkészíteni akár az összes ételt, ami csecsemőkoruktól mostanáig a kedvencük volt, két napban prezentálva őket, telepakoljuk családi programokkal a Magyarországon töltött idejüket, korábbi kedvenc közös tevékenységek ötletével bombázzuk őket.
A két igény, sajnos, nem teljesülhet egyszerre. És hát, azt kell mondjam, jobb, ha nem tolakszunk be a programjaikba és késztetjük menekülésre a hazatérőket, jobb inkább arra törekedni, hogy minél kellemesebb élményekkel és azzal a tudattal térjenek vissza külföldre, hogy itt mindig megpihenhetnek, megértésre és szeretetre találhatnak. Csak így, velük szövetkezve biztosíthatjuk a visszatérésüket, az örömmel való visszatérésüket. Higgyük el, az, hogy nem tölt velünk minden percet, nem jelenti azt, hogy nem vagyunk fontosak neki.
Tovább ITT olvashatod a cikket!
