Hahó kistestvérek, úgy tűnik az elsőszülöttek okosabbak

2017. május 22.
Legalábbis a tudomány szerint. Egy nem régiben publikált kutatás azt állítja, az elsőszülött gyerekek magasabb pontszámot érnek el az IQ-teszteken, mint a kistesók.

Évszázados vita végére tehet pontot a University of Edinburgh és a University of Sydney kutatása, amit nem régiben publikáltak a Journal of Human Resources folyóiratban. A tanulmányhoz összesen 5000 gyermek adatait gyűjtötték össze, a születéstől kezdve kétévenként egészen 14 éves korig bezárólag vizsgálva őket. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy már mindössze egy éves korkülönbség esetén is jobbak az idősebbek kognitív képességei fiatalabb testvéreiknél.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Ennek feltételezett oka, hogy a szülők általában többet foglalkoznak az elsőszülöttekkel, így például több fejlesztő játékot is játszanak velük. A második gyerek érkezésével a figyelem megoszlik, és a kistestvér már nem kap annyi stimulust, mint a nagyobb. Cserébe viszont az elsőszülöttek esetében 20%-kal nagyobb esély van rá, hogy rövidlátók legyenek – van igazság!

PureWow