Modern átváltozások – Lányok, akik a beöltözős szubkultúrákban találták meg önmagukat

2017. május 26. |

Ezerarcúak, lenyűgözően kreatívak, és hatalmas lelki fejlődésen mentek keresztül – ez a leggyakoribb közös jellemző a beöltözős szubkultúrák különféle irányzataiban tevékenykedő lányokban. Most három teljesen különböző személyiséget ismerhettek meg a hazai cosplay közösség különböző platformjairól.


Fotó: Burszán Réka, Pekarek István

„Önmagam legjobb változata”
Hikuja magányos farkasként érezte magát a japán kultúra iránti rajongásával, legalább is addig, míg kilenc évvel ezelőtt az internet segítségével rádöbbent, hogy létezik a cosplay, azaz a costume playing. Ez egy olyan szubkultúra, amelynek tagjai nem csak elolvassák vagy megnézik filmen az adott művet, hanem be is öltöznek egy-egy hozzájuk közel álló fiktív karakternek. A cosplay szubkultúrának számos alváltozata van, a 27 éves utazásszervező lány például kizárólag a keleti kultúrkörből eredő manga képregények és anime filmek inspirálta karaktereket ölt időről időre magára. ”Kizárólag a kedvenc karaktereim bőrébe szoktam belebújni, akikkel általában azonosulni is tudok. Úgy is mondhatnám, hogy önmagam legjobb változatát keresem bennük. Általuk, ha csak pár nap erejéig is, de más emberként létezhetek.”

Hikuja gyakran választ fiú karaktereket is, ez a “nemváltás” a crossplay. Elmondása szerint nem a klasszikus nőies lányként tekint magára, sok esetben inkább fogják meg a fiú karakterek. Ruházat és belső jellemvonások terén is kényelmesen érzi magát, ha a másik nem szereplőjét játszhatja. Mivel a japán karakterek nagyon jól kidolgozottak, lélektani szinten is realisztikusak. Nem csak olyan hétköznapi dolgokról szól, mint főzés vagy sport, hanem középpontba kerülnek a emberi értékek, kapcsolatok és pszichológiai problémák boncolgatása is. A cosplayer úgy látja, hogy nem csupán saját magát ismeri már jobban, de a műfaj sokkal nyitottabbá is tette különböző nézőpontok elfogadására, aminek eredményeképpen a közösségen belül mélyebb barátságokat kötött, mint előtte bármikor.

Mindezek ellenére a cosplay társadalmi megítéléséről keserűbb szájízzel beszél: “Ebben a szubkultúrában mindenkinek megvan a maga története. Kívülről ezt nem egyszerű megérteni. Ahogyan például a tetovált vagy piercinges embereket is sokszor még diszkriminálják, úgy a cosplayereknek is szembe kell nézniük néha előítéletekkel. Amit egy laikus ember nem ért meg, azt nem fogadja el, vagyis fél tőle, és egyszerűen kirekeszti. Én éppen ezért teljesen külön kezelem a civil életemet az animéstől, így szerencsére negatív tapasztalataim sem nagyon vannak. Sajnos nem olyan világban élünk, ahol bármi vagy bárki lehetsz. 1-2 napra kiléphetsz a szürkeségből, de aztán muszáj visszaállni a sorba…”


Fotó: Burszán Réka, Nagy Eszter

Botból sétapálca
Nádasdi-Fischer Annamária, azaz Steamilla az itthon egyre inkább éledező steampunk közösség tagja. A mozgássérült lány ugyan még csak két éve aktív a szubkultúrában, de a gőzgépek és a Verne-hagyomány inspirálta világban egyre inkább otthonosan érzi magát, ráadásul önmagával való kapcsolatát is egyre kiegyensúlyozottabbnak érzi.

A steampunk-univerzumban a technológia és az ember kapcsolata különleges hangsúlyt kap. Annamária botja így válik kellékké, elegáns sétapálcává. “Pár éve használok csak botot, úgy gondolom, a steampunk segítségével sikerült jobban elfogadnom, hogy segédeszközre szorulok a járáshoz. Legalább négyféle bot kellene ahhoz, hogy minden szettemhez passzoljon egy, – meséli a lány – ha kerekesszékes lennék, akkor pedig biztosan lenne egy steampunk székem is. A steampunk nagyon szereti az egyénre szabott dolgokat, szóval úgy érzem, kifejezetten nekem lett kitalálva ez a szubkultúra.” Bár volt már kínai steampunk bérgyilkos is, Annamária leginkább arisztokrata karakterek bőrébe szokott bújni, mivel az elegáns viseletek állnak a legközelebb hozzá, ráadásul ezekhez a sétapálca is remekül illik. “Mindig is volt egy úrihölgy énem, például rendszeresen régiesen fogalmaztam, amire gyakran furcsállt a környezetem. A steampunk világban viszont ez teljesen a helyére került. A kissé modoros fogalmazásmódom teljes összhangban áll a kosztümös steampunk karakterekkel. Már a környezetemtől is egyre több olyan visszajelzést kapok, hogy jól áll nekem ez a stílus, illik hozzám.”

A lány nagy hangsúlyt fektet a tökéletes megjelenésre. Gyakran jár turkálókba, ahol elképesztő kincseket lehet beszerezni egy-egy szetthez, de a varrást egyelőre a profikra bízza. Már itthon is vannak erre specializálódott varrók, sőt, még steampunk ékszerész is – meséli. Annamária eredeti foglalkozása szociálpedagógus, de Svájcba költözését követően ő maga is steampunk kiegészítők készítésével kezdett el foglalkozni. Az esküvői ruhája is steampunk ihletésű volt, ami nem is csoda, hiszen egyéb beöltözős szubkultúrákkal szemben a steampunk emberek nem “beöltöznek és eljátszák, hogy steampunkok”, hanem a való életben a személyiségük részeként tekintenek a gőzpunk életérzésre. Annamáriának a mindennapi ruhatára is átformálódott. Mióta a közösséghez tartozik, egyre szívesebben hord például barnát, a barátai pedig elismerik egyedi stílusát, így bátrabban fejezi ki öltözködése által is önmagát. De nem csak a hétköznapi ruhái változtak. A steampunk által feléledtek szunnyadó kreatív energiái, és saját bevallása szerint a legfontosabb, amit megtanult, hogy hogyan maradjon minden körülmények között úrihölgy.


Fotó: miki3D


Fotó: Bodnár Dávid


Fotó: Németh Balázs

Karneváltól a performanszig
Gajdos Dorottya végzős bölcsészhallgató, szakdolgozatát a cosplay szubkultúrákból írta, ennek kapcsán mélyebb összefüggéseiben is alkalma nyílt megvizsgálnia azt, amit pár éve szenvedéllyel csinál: a filmes cosplayezést. Részben önelemzésként is tekint a dolgozatára, csak úgy, mint a cosplay szubkultúrában való részvételére is. A profi átalakulásaihoz időről időre át kell gondolnia, milyen karakter illene leginkább a személyiségéhez és a kinézetéhez, ehhez pedig nagyfokú önismeretre van szükség. “Kezdetben nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy sötétebb barna a bőröm, a szemem és a hajam, a kultikus karakterek pedig leginkább fehérbőrűek és szőkék. De a családom és a cosplay közösség is megfelelő kritikai észrevétellel látott el ahhoz, hogy belássam, inkább abból kell kihoznom a maximumot, amilyen adottságaim vannak. Így találtam meg például Sansa Stark karakterét a Trónok harcából, akivel hihetetlenül könnyen tudtam azonosulni. Egyébként a fejlődő önismeretemnek köszönhetően a civil életben is sokkal inkább tudom már, mi áll jól nekem és mi nem.” A cosplay közösségben nagyon fontos a fejlődés lehetősége. Egyesek a kézügyesség, varrás terén, míg mások lélektani értelemben szeretnének fejlődni egy-egy karakter megjelenítése által. Dorottya mindkettőt egyaránt fontosnak véli. Ma már saját varrógépe van, és úgy választ karaktereket, hogy technikailag is kihívást jelentsen számára a kivitelezés. Az otthoni varrásnak és barkácsolásnak köszönhetően a szüleivel is szorosabb lett a kapcsolata, minőségi időt tudnak együtt tölteni alkotás közben.

Úgy érzi, életében először valóban egy közösséghez tartozik: a cosplayesek egymást segítik, megosztják egymással a tudásukat, így hoznak létre valami értékeset. Ráadásul az elfogadás, tisztelet és az egyenlőségi jogok kiemelten fontosak a szubkultúrán belül. Volt már példa szexista megjegyzésekre, vagy cosplayes karakterek zaklatására is, ezekre a közösség nagyon tudatosan reagált. Például egy találkozón a média képviselője jelmezéről kérdezte a közösség egyik tagját, majd megkérdezte, hogy otthon szoktak-e a párjával beöltözőset játszani. Az ottlévők hangos nemtetszésüket fejezték ki, úgy érezték, a lány munkáját alacsonyítja le a riporter.

Dorottya úgy gondolja, hobbiból életformává, látásmóddá nőtte ki magát a beöltözés. “Szokás a karneváltól eredeztetni a cosplayt, de lényeges különbség, hogy előbbi a mindennapoktól menekül, utóbbi pedig inkább átformálja a hétköznapi életet, mint egy performansz. Márpedig ennek ereje van. Egyik legszebb cosplayes érzés, amikor a különböző találkozókon a gyerekek körbevesznek, és látszólag  tényleg hisznek abban, hogy én vagyok az eredeti karakter a filmből. Kicsit én is úgy érzem, hogy amint felveszem a kosztümöt, és vele együtt a karaktert, hogy képes vagyok azokra a dolgokra, amire ő.”

Fotó: Gajdos Noémi


Fotó: Bartl Orsolya


Fotó: Gajdos Noémi

Szakértői szemmel – „Több mint jelmezbál”
„A személyiségfejlődésünk meghatározó lépcsőfoka a játék, ahol „tét nélkül” tudunk szerepeket kipróbálni, és ezek közül kiválasztani a hozzánk leginkább passzolót. De ez nem egy életre szól. Bizonyos időszakokban új szerepeket próbálunk ki, és ismét választunk.” – Szentiványi Dóra, az ELTE Doktori Iskola végzős hallgatója, az ELTE és a METU fejlődéslélektan, művészetpszichológia oktatója szerint a beöltözős szubkultúrákban olyan önismereti folyamatok mehetnek végbe, melyek a szubkultúrához való tartozás nélkül nem biztos, hogy megtörténhetnek. Emellett egy megtartó, támogató és elfogadó közegnek a tagjának lenni plusz erőforrásokat biztosít a mindennapi problémák leküzdéséhez. „Például az önazonosság érzése erősödhet meg egy ilyen közösségben úgy, hogy mások visszajelzését beépítjük a saját magunkról alkotott képbe. Annál jobban érezzük magunkat a bőrünkben, minél inkább hasonló a saját magunkról látott, és a mások által rólunk visszatükrözött kép.” – mondja a szakértő.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Kakaós fergetegparti Joulupukkival Budapesten gyerekprogram

Kakaós fergetegparti Joulupukkival Budapesten