5 tipp, hogy rálelj az álommunkádra

2017. június 23.
Minden kezdet nehéz, legyen szó az iskola utáni munkakezdésről vagy a későbbi életünk során felmerülő újrakezdésekről. Összegyűjtöttünk öt tippet azoknak, akik bele szeretnének vágni álommunkájuk felfedezésébe.

Bill Burnett és Dave Evans formatervezőként számos újítás megalkotásában részt vettek az Apple-nél. Hamar rájöttek, hogy az így kialakult gondolkodásmódjuk, amely szüntelenül a hibák megoldására törekszik, nem csak munkahelyükön, hanem a való életben is hasznukra válhat. Módszerüket a Stanford Egyetemen kezdték oktatni a hallgatóknak, a kurzus pedig olyan sikeressé vált, hogy könyv formájában is megjelentették. A Tervezd meg az életed azoknak kínál segítséget, akik az életbe kilépve szeretnék megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkát vagy karrierjüket szeretnék más irányba terelni. Összegyűjtöttük öt tippet minden kezdőnek és újrakezdőnek.

1. Határozd meg a célodat!
Egy új élet kialakításában a legfontosabb, hogy tisztában legyünk a céljainkat, a legtöbbször mégis ez tűnik a legnehezebbnek. Bill Burnett és Dave Evans szerint, ha az álommunkánkat szeretnénk megtalálni, elsősorban ne a munkára, hanem azokra a tevékenységekre koncentráljunk, amelyek boldoggá tesznek, motiválnak minket.

2. Tegyél fel kérdéseket!
A formatervezői gondolkodásmód alapjai a kérdések, ezért ne féljünk tőlük. Tegyünk fel újabb és újabb kérdéseket önmagunknak. A könyv szerzői azt ajánlják, hogy kérjük a barátaink, ismerőseink segítségét, az ötletelésben hasznunkra válhatnak, a kérdéseik új nézőpontba helyezhetik a problémákat.

3. Válaszd ki az életed!
Fontos tudnunk, hogy egyszerre többféle személyiség él bennünk, ezért a vágyaink is többfélék.
Burnett és Evans azt ajánlják, készítsünk prototípusterveket ezekhez az életekhez, hogy rájöjjünk, melyiket szeretnénk leginkább élni. Írjuk le, hogy ezekben az életekben mivel foglalkoznánk, mi lenne a munkánk, hogyan hatna ránk és a környezetünkre, és hogy hogyan éreznénk bennük magunkat.

4. Tegyél szert új kapcsolatokra!
A Tervezd meg az életed című könyv szerint a munkakeresés legrosszabb módja az internetes hirdetések böngészése. Ezek sokszor lehetetlen elvárásokkal szembesítenek minket, pontatlanok vagy egyszerűen fantomhirdetések. A számítógép előtt eltöltött hiábavaló órák helyett tegyünk szert valódi kapcsolatokra. Keressünk fel az adott területről szakembereket, és beszélgessünk velük a munkájukról. Ezáltal nem csak információhoz jutunk az általunk választott szakmáról, de értékes kapcsolatokkal is gazdagodunk. Burnett és Evans azt tanácsolja, hogy a beszélgetések végén tegyük fel a kérdést: mit kell tennie egy hozzám hasonló embernek, ha ebben a szakmában szeretne elhelyezkedni? Előfordulhat, hogy így jutunk nem várt lehetőségekhez.

5. Fogadd el a hibáid!
Mindenki hibázik, ezért fontos, hogy szembe nézzünk ezzel a ténnyel, hiszen akár előnyünkre is fordíthatjuk. A formatervezők szeretik a hibákat, hiszen a segítségükkel jutnak el a jobb megoldásokig. Fogadjuk el mi is a hibáinkat, és tanuljunk belőlük, sokkal könnyebb így belevágni az új feladatok megoldásába.

Bookline