2017. szeptember 21. | Bodnár Zsófi

Kedvenc helyünk a héten: Liberté

Stílusos és egyedi, elegáns és trendi – valamiért a Marie Claire kedvence. Mostantól különleges helyeket mutat be nektek kolléganőnk, Bodnár Zsófia.

Az V. kerület szívében létezik egy nagypolgári nappali, ahol teljesen új dimenzióba kerülhetünk. Egy étterem-kávézó, ahol a klasszikus kávéházi miliő art deco dizájnelemekkel és nemzetközi fogásokkal keveredik. Hetente jelentkező rovatunk debütáló helyszíneként bemutatjuk a Libertét, Ady Endre és kortársai egykori törzshelyét, ahol ma a hátizsákos turistától az elegáns diplomatáig bárkit szívesen látnak.

Hétfő délután, ebédidőben érkeztünk az egykori Szabadság Kávéházba. A közönség amennyire állandónak mondható, annyira sokszínű is: americanót kortyolgató, borostás külföldi diák a teraszon a laptopján dolgozik, a belső helyiségbe érve pedig egy kedves, idős német házaspártól pár asztalnyira magyar szerelmespár randevúzik. Mind elegánsak és ez a lényeg, az elegancia mellett ugyanis pont a stílusosság a Liberté védjegye. Úgy tűnik, végre nem csak Párizsban vannak olyan kávézók, amelyek a lenyűgöző enteriőr mellett nosztalgikus hangulatot kölcsönöznek az itt elfogyasztott cappucinónak. A Liberté ugyanakkor már bőven kinőtte a kávéházi jellegét, étlapjukról olyannyira nehezünkre esett választani, hogy egy reggelire biztosan visszatérünk. Gondolnak a hétvégi későn kelőkre, így szombaton és vasárnap egészen 16 óráig bruncholhatunk, a nemzetközi ízek pedig a reggeli étlapon is megjelennek. Az Eggs Benedictet állítólag híresen precízen készítik, de az angol klasszikus mellett náluk kipróbálhatjuk a norvég változatot és az izraeli lecsót, a shakshukát is.

Mikor: A Liberté napszaktól függően aktuális célpontja lehet egy hétvégi, késői reggelinek, de a hétköznaponként elérhető ebéd menük mellett ellenállhatatlan főételek közül válogathatunk a vietnámi konyhától egészen a fúziós burgerekig vagy a francia desszertkülönlegességekig.

Kiknek ajánljuk: Mindenkinek, aki home office helyett szívesen dolgozik akár órákon át klasszikus kávéházi környezetben, vagy szervez megbeszéléseket emlékezetes helyszínekre és persze bárkinek, aki a Rokonok nagypolgári nappalijában szeretne ebédelni.

Árfekvés: Egyetemistaként sokszor gyűjtöttem arra, hogy egy-egy elért sikert méltó környezetben ünnepeljem meg a legjobb barátom és egy minőségi kávé társaságában. A Liberté ugyan nem a klasszikus költségvetéssel rendelkező egyetemisták célpontja, de ha vágyunk a szépre és az említett különleges miliőre, engedjük meg magunknak, hogy néha itt ünnepeljük a „hétköznapokat”. (Capuccino: 690 Ft; kétfogásos ebédmenü: 2200 + desszert 800 Ft)

Marie Claire plusz: Számtalan pozitív dolgot emelhetnénk ki, nálunk mégis a belső tér igényes, korhű és a részletekre is figyelő precizitása érdemelte ki a „Marie Claire kedvence” jelzőt.

Nézd meg a Libertében készült fotókat! Kattints a képre!

Szöveg és fotó: Bodnár Zsófia

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód

A kert is lehet ünnepi – ne csak a szobát díszítsük! dekor

A kert is lehet ünnepi – ne csak a szobát díszítsük!

Tippek a stresszmentes karácsonyi vásárláshoz karácsony

Tippek a stresszmentes karácsonyi vásárláshoz

Segíteni kiváltság – így teltek az Afrika Napok afrika

Segíteni kiváltság – így teltek az Afrika Napok