Saját jogaikat ismerhetik meg a gyerekek, hála egy applikációnak

2017. november 07.
Már ingyenesen elérhető az a 14-18 éves korosztálynak szóló applikáció, amely a hazai igazságszolgáltatás rendszerét mutatja be. Az úttörő StoryLab mobiljáték alapvető célja, hogy a gyerekek minél többet tudjanak meg játékos formában az igazságszolgáltatás működéséről, valamint a saját jogaikról.

Hazánkban több tízezer fiatal van a büntetés-végrehajtás intézményrendszerében. A StoryLab elnevezésű projekt célja a gyerekek jogtudatosságának erősítése. Az app segítségével a fiatalok többek között olyan fontos témákban is válaszokat kapnak, mint például, hogy, mi történik, ha a szüleik elválnak, mit tehetnek, ha a társaik molesztálják őket az iskolában, vagy utcai rablás áldozatává válnak. Belenézhetnek egy virtuális bírósági ülésbe, megismerhetik milyen szereplők vannak jelen egy tárgyaláson, vagy akár megoszthatják a gyermekbarát igazságszolgáltatásról alkotott gondolataikat, tapasztalataikat országunk döntéshozóival.

A gyermekbarát app példamutató összefogás keretében jött létre, hiszen a projektet koordináló Terre des hommes Alapítvány és Pressley Ridge Alapítvány erősen épített a gyerekek visszajelzésire. A fejlesztés során a Lauder Javne Középiskola tanulóit és a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon lakóit is bevonták a munkába, a játékban szereplő történetek kiválasztásától egészen a grafika kialakításáig.