Mit gondolsz, miben rejlik manapság a közösségi média ereje?
A kereskedelmi média “mi eladható” gondolkodásmódja kapcsán ez az egyetlen lehetősége az individuumnak arra, hogy kompromisszumok nélkül mutatkozzon meg. Sokan kihasználják, sokan nem használják jól, de aki ügyesen és szívvel dolgozik a közösségi platformjain, saját birodalmat teremthet, ahol az ő szabályai érvényesek.
Melyik közösségi platform áll hozzád a legközelebb?
Az Instagramot szeretem legjobban, mert ott a követőim nagyjából egyharmada magyar, a többiek innen-onnan a világból, a blogom kapcsán, az EasyJet magazinban, vagy a Time Out Israelben publikált angol nyelvű cikkeim alapján találnak meg. Természetes, hogy nagyon szeretem Magyarországot, és örökké hálás vagyok mindenért, amit onnan hoztam, de a nemzetközi porond is fontos nekem. Magyarországon mindig picit “Viva Kristóf” maradok, akármibe fogok is. Ezzel persze semmi gond, de jó tudni, hogy az ember bárhol gyökereket ereszthet, és bármerre sodródhat a széllel, mindig talál egy otthonos helyet, ahol azt értékelik, amit tesz, amivé válik, nem pedig csak azt, ahonnan érkezett.
Melyikkel kezded a napot?
Megszorongatom a szerelmemet, adok neki egy csókot, és valamelyikünk levánszorog kávét főzni. Régimódi kotyogóst használunk, és magunk kutyuljuk a növényi tejeinket – ha kesudió, rizs, zabtejjel indítom a napot, és ledöntök egy frissen facsart narancs, gránátalma, vagy sárgarépa levet, meg sem éhezem délig úgy tele vagyok energiával. A párom, Nimi színész az Izraeli Nemzeti Színházban, így ő rendszerint próbákra siet, én pedig megsétáltatom Özgét, majd beleásom magam a napi feladatokba: lakásétterem események, pop-up vacsik, utazások, határidők. És még egy kávé.
Ki, az akit meglepődnénk, hogy követsz az Instagramon?
Rengeteg embert követek – folyton túllépem a maximumot, és rám szól az Insta police. Nem tudok nemet mondani, mindenkit látni akarok – köztük a követőimet, akik rendszeresen taggelnek a házi készítésű vegán remekeken, amiket a szakácskönyveimből inspirálódva készítenek, LMBTQ békés harcosokat, akiket a Sziget 2018 fesztiválon hívok meg beszélgetőpartnernek, állatvédő szervezeteket, vegán kulináris kalandorokat, és persze a rokonokat, barátokat.
Rengeteg követőd van, érzed ennek a felelősségét?
Édes felelősség. Jó érzés egy olyan generációt “nevelni”, amely már nem vár visszaigazolásra senkitől, mert őszintén hisz magában, és abban, hogy bármit megvalósíthat, ha igazán keményen dolgozik, és figyeli a jeleket. És ezt most nem (csak) spirituális értelemben értem: én például érzékenyen figyeltem, hogy mi az, amit a követőim legjobban szeretnek, várnak tőlem – így jutottam el oda, hogy a vegán főzés és az utazás az egykori hobbim, későbbi szenvedélyem a karrieremmé vált.
Volt már olyan, hogy nem posztoltál valamit emiatt?
Nagyon árnyalt és komplex, érzékeny és körültekintő véleményem és álláspontom van a “Me Too” kampányról, úgy a bántalmazottak, mint néhány a süllyesztőben eltűnt művész helyzetét vizsgálva és átérezve. Mindarról, amit magával hozott egyszer összeraktam egy hosszú Facebook-posztot, majd úgy határoztam, inkább újságcikként publikálom. A dominó effektus viszont addigra úgy beindult, hogy sorra hullottak a fejek Hollywoodtól Budapestig, és még több igazán gusztustalan visszaélésre derült fény, így úgy határoztam, a mindennapi viselkedésemmel és értékrendemmel foglalok állást egy írott vélemény helyett.
Milyen fontos üzeneteket szeretnél átadni a követőidnek?
Elsősorban azt, hogy ne társadalmi elvárások alapján határozzák meg a személyiségüket, vagy a karrierjüket. Végre olyan világban élünk, ahol nem számít, hogy 13 vagy 103 éves vagy, egy csapat vagyunk – akik kreatívan, leleményesen, lélekből élnek és dolgoznak, sosem szorulnak rá visszaigazolásra. Tanulni nem csak diplomáért lehet – tudásért, ismeretért is, és nem csak egyetemeken, hanem kint az utcán, egy nagy utazáson, vagy akár az Instagramon is.
Nemrég jelent meg szakácskönyved. Mik a következő tervek?
Gigantikus tervek elé nézek, és szívből remélem, hogy lesz időm és erőm mindent megvalósítani, együtt azokkal a csodálatos emberekkel, akikkel dolgozom. Nálunk ez nem biznisz – barátság. A grafikusommal bulizom, a fotósommal lelkizem, a szerelmem pedig az első számú ‘sous-chef’-em. Annyit csalódtam már a vállalati rendszerekben, hogy elhatároztam: legyen szó egy angol nyelvű szakácskönyvről, saját fűszerkollekcióról, magazinról, egy gondosan összeállított webmagazinról, vlogról, vagy médiaegyüttműködésekről, a legjobb, ha tehetséges barátokkal dolgozom, akik tűzbe mennének a közös ügyért, és akikkel nem kínszenvedés a kommunikáció.
Kristóf kedvencei
1. Kedvenc hely: mindörökké Míkonosz – és amilyen gyakran csak lehet, Ciprus, és Észak-Ciprus.
2. Kedvenc kiegészítő: a hajam! Ja, és a septum piecingem – sokak szerint tininek képzelem magam, mások szerint lejárt lemez, megint mások azt mondják, csúfítja az arcomat, de én imádom.
3. Kedvenc dal: kedvenc dalom nincs, de nekem Madonna teljes munkássága 1980-tól a mostani pillanatig egy teljes dal, szövegkönyv, regény. Különösen szeretem a sosem kiadott dalokat, demókat – mostanság a “Never Let You Go” a favorit, hallgass bele
4. Kedvenc szépségtermék: le’Gent hyaluronszérum, a szénsavas agyagmaszk, Lux-Factor 4D hidratáló krém
5. Kedvenc ruhadarab: “Comfy pants” – azaz kényelmes gatyó. Odavagyok értük, gyűjtöm őket, mint a lemezeket. A legjobban a semleges színűeket és azokat szeretem, amik nem csak szimpla mackók, hanem van rajtuk valami extra – szakadás, vagy cipzár betét, esetleg valami izgalmas játék az árnyalatokkal és textúrákkal.
Portré: Czabán Máté
Fotó: Profimédia – Red Dot
