Egyre több apuka maradna otthon a gyerekével

2018. június 14.
Egy friss amerikai felmérés szerint egyre több édesapa nyilatkozza, hogy szívesen maradna otthon gyermekével, bár még így is sokkal alacsonyabb százalékban választják, mint az édesanyák.
Fotó: Unsplash.com

Egyre többet hallani róla, hogy nem kell feltétlenül az édesanyának otthon maradnia a gyerekkel, ezzel párhuzamosan pedig az édesapákban is megnövekedett az igény, hogy kivegyék a részüket a gyerekek korai gondozásából. Egy friss amerikai felmérés szerint egyre több apuka vallja, hogy szívesen maradnának otthon a gyerekkel – a megkérdezettek 63 százaléka mondta, hogy felmondtak vagy fontolgatnák a felmondást azért, hogy az első hetekben-hónapokban gondoskodhassanak gyermekükről. Ugyanígy 62 százalék mondta, hogy vállalná a csecsemőgondozást akkor is, ha kevesebb lenne a fizetése.

A szándék ellenére azonban sok férfi mégsem dönt az otthonmaradás mellett: a megkérdezett férfiak 38 százaléka még akkor sem választotta a GYES-t, amikor a munkahely kimondottan felajánlotta neki. Ez elsősorban azért lehet, mert a munkahelyek általában nem nézik jó szemmel, ha az édesapa maradna távol, minden ötödik apa tart tőle, hogy elveszítenék munkahelyüket, ha a teljes szülési szabadságot kivennék gyermekük születése után. Pedig sok ország kínál már egészen kedvező feltételeket az édesapáknak, Japánban például az apukák összesen 52 hetet vehetnek ki úgy, hogy ez idő alatt teljes fizetésük 60 százalékát megkapják.

A kutatásból mindenesetre biztosan kiderült, hogy a  mai férfiakat komoylan foglalkoztatja a gondolat, hogy otthon maradjanak gyermekükkel. A felmérést végzők szerint már csak arra lenne szükség, hogy a társadalom általános hozzáállása is változzon, és felejtsük el, hogy csak az édesanya alkalmas a gyermek korai gondozására.