ÖKO: zöld megoldásokkal vár idén is az Everness Fesztivál

2018. június 19.
A nyári fesztiválok megszokott jelenete, amint a rengeteg műanyag és papírtányér, pohár ömlik ki a kukákból, vagy a földön gyűjti őket bálába a szél. Szerencsére azonban közel sem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik –  az Everness Fesztivál például már teljesen lebomló eszközöket használ a vendéglátás területén. Most bemutatjuk, miből és hogyan készülnek ezek az eldobható ökotermékek!

Aki már járt az Evernessen tudja, aki még nem, idén megtapasztalja, hogy nagy figyelmet fordít a környezettudatosságra, ezért nem csak programok szólnak majd erről, hanem a fesztivál környezete is igazodik ehhez a szellemiséghez. Éppen ezért minden étel-ital környezetbarát termékekben kerül majd a látogatók kezébe – ami néha megviccelheti az embert, hiszen a víztiszta poharak például a megszólalásig hasonlítanak műanyag társaikra. De hogy mégis miből készülnek ezek az eszközök? Utánajártunk!


Fotó: Vanik Zoltán – Everness Fesztivál

Pálmafából ökotányér

A pálma számtalan felhasználási módjáról már sokat hallottunk, de, hogy a leveléből még csodás tányér, tál is készülhet, igazi örömhír. Az Indiában honos Adaka nevű pálmafának eredendően a gyümölcsét szüretelték, a növekedése közben folyamatosan növő leveleit viszont sokáig haszontalannak tartva elégették. Újabban azonban inkább összegyűjtik ezeket a hatalmas, vaskos leveleket, megtisztítják és préselik őket, végül 120°C-on változatos formájú edényekké égetik ki őket. Az így előállított szépséges tálak nem csak az élelmiszerbiztonság tekintetében tökéletesek, de annyira tartós és kemény alapanyagnak bizonyult, hogy laminálás után többször fel lehet használni, víz- és hőálló, ezért sütéshez is alkalmas, sőt még mikrohullámú sütőben, de még a fagyasztóban is bevethető. És természetesen a legfontosabb: a pálmalevélből készült edények 100%-ban biológiai úton lebomlók.

Cukorral a jövőért

Na, persze senkit nem buzdítunk az egészségtelen kristálycukor fogyasztására, a cukornádból készülő környezetbarát eszközök használatára viszont annál inkább! A cukor kitermelése során, a pálmalevél feldolgozásához hasonlóan rengeteg felesleges, szemétnek tűnő anyag keletkezik – a nád vaskos, nehéz szálaival eddig bizony nem sokat tudtak kezdeni, így jobb híján elégették az egyébként értékes biomasszát. Pedig az új technológia kifejlesztésével egyetlen szál cukornád maradékából akár 50 darab eldobható tálat is elő lehet állítani, amelyek nagyon könnyűek és tartósak: zsír, víz és hőállók, mélyhűthetők, melegíthetők. Ráadásul a bio hulladékok között extra jól kezelhetők, hiszen nemcsak teljesen lebomlók, de komposztálhatók is, így az ember akár otthon is nyomtalanul feldolgozhatja, ha már nincs szüksége rá.

A csoda neve: PLA

Számunkra ez a legmeglepőbb és egyben legszuperebb alapanyag a listában, a PLA nevű anyagból ugyanis kristálytisztán átlátszó, vékony falú poharak, tálkák, edények állíthatók elő. Ma már sok-sok rendezvényen használják ezeket a műanyaghoz megszólalásig hasonló termékeket, amelyek így lényegesen kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Egészen a közelmúltig egyébként nagyon nehéz volt szép, üvegszerűen átlátszó és formatartó eszközöket gyártani megújuló anyagokból. Egy új fermentációs folyamat kifejlesztése óta azonban lehetségessé vált a polietilén természetes alternatívájának gyártása, amely azelőtt az ásványi olajoktól függött. A PLA (polylactide = politejsav) névre keresztelt alapanyagot természetes keményítőből, egészen pontosan olyan gyors érlelésű, keményítő tartalmú növényekből állítják elő, mint például a kukorica vagy cukorrépa – a végeredményként kapott bioműanyagot szinte bármilyen alakúra lehet önteni, még akár leheletvékony filmréteg is kialakítható belőle. Ízsemleges, 40°C-ig hőálló, komposztálható, így teljes mértékben biológiai úton lebomló, ráadásul esztétikus poharak, dobozok, tálak, evőeszközök, sőt, még vékony szendvicszacskó is készíthető belőle.

Az Everness Fesztiválon a fenti alapanyagokból készült lebomló ökotermékekkel találkozhatunk, amelyeket az Ökosys Zrt. biztosít.

Szerző: Csapó Bea