5 biztonsági aranyszabály internetező gyerekeknek

2018. október 27.
Az Európai Unióban minden év októbere a kiberbiztonság hivatalos hónapja, melynek célja elősegíteni, hogy mindenki saját ügyének érezze az internetes fenyegetések elleni tudatos, előrelátó védekezést. Ebből az alkalomból az Intren digitális ügynökség és a Cyber Services kiberbiztonsági vállalat a veszélyeknek egyik legjobban kitett internethasználókra, a gyerekekre szeretné felhívni a figyelmet. A szakértők által javasolt 5 aranyszabály betartásával a gyerekek - és a szülők is - sokat tehetnek azért, hogy biztonságosabban éljenek a digitális világban.

1. Védjük magunkat!

Gondosan válasszuk meg az internetes bejelentkezésekhez szükséges jelszavainkat, és frissítsük őket rendszeresen! A weboldalak, applikációk, okoseszközök által előre beállított jelszavakat cseréljük le sajátra, amely legalább 16 karakter hosszú (de nem értelmes szöveg), tartalmaz kisbetűt, nagybetűt, számot és speciális karaktereket. Ezeket azonban nehéz megjegyezni, ezért jó ötlet egy általunk kitalált, könnyen felidézhető jelszógeneráló módszer létrehozása (pl.: válasszunk egy mondatot, és használjuk a szavak kezdőbetűit), vagy használjunk egy jelszótároló alkalmazást. Egyúttal a gyerekek hozzáféréseit is érdemes ismerni, és néha azt is változtatni kell velük együtt, hogy megszokják a folyamatot.

Fotó: Profimedia, Alamy

2. Mit szólna a nagymama?

Bár az interneten sok minden látszólag névtelenül történik, de ez csak egy illúzió. Az online téren keresztül is a valóságos világban maradunk, igazi veszélyekkel. Éppen ezért jó ötlet követni azt az egyszerű szabályt, hogy ne tegyünk semmi olyat a neten, amit nem szeretnénk, hogy megtudjanak a tanáraink, barátaink és igen, a nagymamánk. Többek között ne álljunk szóba idegenekkel, ne bántsunk senkit az online térben, ne írjunk le olyat, amit később jó eséllyel megbánhatunk, és – amit nem lehet eléggé hangsúlyozni – ne osszunk meg a nyilvánossággal privát információkat.

3. Ne menjünk a divat után!

Azért, mert valami éppen menő, nem biztos, hogy hosszú távon jó ötlet. Például ne használjunk biometrikus felismeréssel (ujjlenyomat, arcfelismerés) dolgozó ismeretlen appokat, csak azért, mert ez a legújabb dili! Vagy ne töltsünk fel fehérneműs képeket azért, mert minden barátunk ezt csinálja. Ha az ujjlenyomatunk vagy a képeink ártó szándékú emberek kezébe kerülnek, nagy baj lehet belőle.

4. Az interneten nincsenek titkok

Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ami felkerül az internetre, az jó eséllyel ott is marad. Hiszen előfordulhat, hogy az általunk törölt képet egy barátunk vagy a szolgáltató már tárolja valahol másolatként. Ezért a kényes információkat – például kínos fotók, személyes titkok, stb. – soha ne osszuk meg a neten. (Ennek fényében gondoljuk át azt is, hogy milyen tartalmakat teszünk fel a gyerekeinkről, hiszen nem biztos, hogy 20 év múlva is hálásak lesznek a pelenkás képeik feltöltéséért.)

5. Óvakodjunk a nyilvános Wi-Fi hálózatoktól!

Jó, ha tudjuk, hogy a hálózatokon az eszközök látják egymást, és azt is, hogy a másik eszköz mit csinál, például adatokat tölt le, csetel vagy facebookozik. Megfelelő technikai feltételekkel és tudással pedig ártó szándékú emberek olvashatják és támadhatják a laptopunkat vagy telefonunkat. Ha lehet, ezért ne netezzünk például bevásárlóközpontokban vagy gyorséttermekben, vagy alaposan fontoljuk meg, hogy mire használjuk ilyenkor a gépünket! Ugyancsak fontos szabály, hogy ha valami gyanúsnak tűnik akkor az általában az is. Érdemes résen lenni és nem kattintgatni mindenre, ami felugrik. Ha valamit nem értünk kérdezzünk, keressünk rá, nézzünk utána.

+1. És akkor zárásként a legfontosabb szabály: mi, felnőttek is tartsuk be ezeket a szabályokat, hiszen másképp nem várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy tudatos internethasználókká váljanak.

Fotó: Profimedia, Alamy

Szakértői vélemények a digitális világ veszélyeiről

„Az Intren olyan szolgáltatásokkal dolgozik, amelyek felhasználói adatokat tárolnak annak érdekében, hogy személyre szabott élményt adjanak az internetezőknek – és ezt a felhasználók ma már el is várják.”– kezdi Gandera Balázs, az Intren digitális marketingügynökség ügyvezetője. – „Ám az adatgyűjtés minden esetben anonim módon, biztonságos csatornákon történik. A mi szigorú adatvédelmi protokollunk azonban semmit nem ér, ha maguk a felhasználók tesznek vagy hagynak olyan dolgokat, amelyek veszélyt jelenthetnek rájuk. Apaként azt látom, hogy a digitális tudatosságra való nevelésnek már a gyerekkorban el kell kezdődnie, hiszen a gyerekek sokszor intenzívebben használják a digitális eszközöket, mint szüleik, de életkorukból adódóan kevésbé érzékenyek a fenyegetésekre.”

 „A legfontosabb alapelv az észszerű gondolkodás és a megelőzés.”– mondja Virág Csaba, a Cyber Services kiberbiztonsági szakértője. „E tekintetben a kibertér nagyon hasonlít a fizikai világunkra és az abban lévő veszélyekre. Ahogyan a fizikai világunkban a viselkedésünk nagyban befolyásolja, hogy áldozatok leszünk-e vagy nem, ugyanúgy igaz ez a kibertérben történő viselkedésre is. Ám a kibertérben a veszély gyakran nem érzékelhető az érzékszerveinkkel. Emiatt javasolt egy folyamatos megelőző tudatállapot elérése az informatikai rendszerek használatakor. Ezért is döntöttünk úgy Balázzsal, hogy megosztjuk azokat a javaslatokat, amelyeket a saját családunknak is elmondtunk.

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap (ECSM)

Az Európai Unióban minden év októbere a kiberbiztonság hivatalos hónapja. Az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2012 óta szervezi meg az eseményt, amelynek célja, hogy felhívja az országok, szervezetek és egyének figyelmét a kiberfenyegetésekre, felszólítson mindenkit az internet tudatos használatára és elősegítse a biztonságos digitális világ kialakítását. A téma fontosságát mutatja, hogy egyre több a világban az igazán nagyszabású kibertámadás, de az olyan támadás is, amely a hétköznapi életet nehezíti meg. Tudatos, kiberhigiénikus viselkedéssel azonban csökkenthető a kockázat és az áldozattá válás esélye. A kampány keretében Európa-szerte az online biztonság előmozdítását célzó eseményekre kerül sor, többek között konferenciákra, műhelytalálkozókra, képzésekre, csúcstalálkozókra, a felhasználóknak szóló általános előadásokra és kampányokra.

További információ:

www.INTREN.hu

http://www.cyber.services/