Lili, Robi és kislányuk, Fanni otthona egy igazi pesti lakás, nagyvonalú terekkel, kétszárnyú ajtókkal és hatalmas belmagassággal. Csakhogy most nem a belvárosban járunk, hanem Kőbánya régi, elfeledett polgári negyedében. Liliéktől nemcsak a szabadúszó kreatív életmódról, és a hobbi műgyűjtésről hallottunk izgalmas sztorikat, hanem a környékükről is, miközben a 4 éves Fanni jógamutatványokkal bűvölt el minket. Az otthonukban a fehér szín dominál, ami ettől olyan, mint egy ötletekkel és jókedvvel teli felhő a város felett. Hiszen, mint megtudtuk, a kőbányai Óhegy épp olyan magas, mint a Gellért-hegy!
Mindkettőtök munkája nagyon kreatívnak hangzik. Meséltek egy kicsit az életpályátokról?
Lili: Én alapvetően újságíró vagyok, politológus végzettséggel. Hosszú-hosszú évekig dolgoztam hírszerkesztőként a Metropol online újságnál. Már régóta szerettem volna valami kreatívabbat csinálni, ám mivel az újságnál nem volt rá lehetőség, elhatároztam, hogy akkor csinálok valamit én egyedül. Robi is erre biztatott és ekkor jött a Neighbour Art ötlete, ami egy olyan blog, ahol fiatal képzőművészeket mutatok be egy interjúsorozaton keresztül. Ennek már 5 éve, és a blog mára kiegészül programokkal, csoportos kiállításokkal. A Hypeandhyperrel régebben is dolgoztam együtt, tavaly március óta pedig a főszerkesztője vagyok az oldalnak.
Robi: És nagyon izgalmas projekteket is csinálsz, például kétszer voltál az ArtHungry zsűritagja, kiállításokat nyitsz meg!
Én webdesignerként indultam, amit autodidakta módon tanultam meg. A felmenőim között sok művész van: Fejér Kázmér, festő volt, aki feltalálta a fluoreszkáló festéket. Nagypapám, Fejér Tamás rendező volt – övé volt eredetileg ez a lakás – nagymamám szobrász volt, anyukám pedig fotóművész, de Kovács Margit keramikus is rokonunk szegről-végről. A másik vonal viszont egész más, az katonai-műszaki. Gyerekként sokat rajzoltattak, amit a mai napig nem szeretek, a számítógépes grafika viszont jobban érdekelt. Ezután az animációra nyergeltem át, szabadúszóként pedig elkezdtem pólókat tervezni hobbiból, ami meglepően jól beindult, de most is főleg animációs munkáim vannak. Ja, meg írtam egy könyvet!
Lili: Igen, egy gyerekkönyvet, a fizikáról. Merthogy űrhajós akart lenni, csak kicsit hatalmas lett… Ez az Eszes Róka sorozat, amit spanyolra és szlovákra is lefordítottak. Ő írta és rajzolta is.
A foglalkozásotok alapján gondolom, sokat dolgoztok itthonról. Mennyire jött be nektek a home-office struktúra?
Lili: A tavalyi év pont úgy alakult, hogy mindketten itthonról dolgoztunk, amiben tök jó volt, hogy együtt tudtunk ebédelni meg kávézni, elvoltunk egymás mellett. Nekem alapvetően bejön az itthonról dolgozás, főleg praktikus okokból. Így napközben tudok az itthoni teendőkkel is foglalkozni, amik így a nap végén nem tornyosulnak annyira fel. Ez egyben előny és hátrány is, hiszen nem mindig jó, ha pakolászással szakítom meg a munkát. Mikor Fanni bölcsis volt, sokat dolgoztam kávézókban közel a bölcsődéhez, de annál jobban szeretek itthon.
Robi: Megvan ennek az életmódnak az előnye meg a hátránya is. Az előnye, hogy sokat látjuk egymást, a hátránya, hogy nem látunk mást. Nehéz úgy alkotni, hogy nem ér semmilyen külső impulzus, én ezt nem bírom sokáig. Úgyhogy most félig itthon, félig egy co-working helyen dolgozom.
Térjünk át a lakásotokra, ami egy gyönyörű, polgári, nagyvonalú otthon. A meglepő benne az elhelyezkedése, hiszen a kevés kőbányai régi bérház egyikében található. Mi a története?
Robi: A nagypapám, akié a lakás volt, ezelőtt a Csengery utcában lakott egy 70 négyzetméteres szintén polgári lakásban, onnan van például a nappaliban a régi facsillár. Mikor úgy érezték, hogy kicsi, elcserélték erre a lakásra. Én már itt nőttem fel a bátyámmal, és amikor kiköltöztünk, anyukám itt maradt egyedül, 140 négyzetméteren. Behúzódott az egyik szobába, mert az egész lakást nem tudta volna kifűteni.
Lili: Nagyon érdekes a környék és a ház története, utána is néztünk: régen ez volt Kőbánya zsidó negyede. Van itt egy zsinagóga is, ami ma már mindenki temploma. Ezt a házat is egy zsidó házaspár építette magának, és ez a lakás, amiben mi lakunk, ez volt a főlakás. Mikor Fanni lányunk 2 éves volt, elkezdtünk új lakást keresni, mert kezdtük kinőni az előzőt, ami 40 négyzetméter volt.
Robi: Csakhogy akkoriban indult a CSOK, a lakásárak kezdtek elszállni, és mi egy maximum 80 négyzetméteres lakást szerettünk volna a 9. vagy a 13. kerületben, de nem találtunk. Mikor szembejött egy egész jó kőbányai lakás, összenéztünk, hogy na, Kőbánya… mindketten itt nőttünk fel, nem szerettünk volna ide visszajönni. De mikor anyukám felajánlotta, hogy miért nem cserélünk, rájöttünk, hogy ez a legjobb választás. Szóval nem sikerült elszakadni Kőbányától. Ezután mi újítottuk fel a lakást, ami akkor nem volt ilyen szép: megcsináltuk a padlót, a konyhába padlófűtést csináltunk, felcseréltünk pár helyiséget.
Vannak, akik ódzkodnak fehéren hagyni a falakat, mások szerint a fehér fal egy lehetőség rá, hogy mindig szárnyaljon a fantáziánk, mintha mindig lenne egy tiszta lap előttünk. Ti miért döntöttetek a fehér falak mellett?
Lili: Számomra a fehér egyrészt a tisztaságot jelenti, a derűt és a fényt. Úgy érzem, hogyha befesteném akármilyen színűre a falat, az túlzottan behatárolna, és lehet, hogy másnap már nem tetszene. A fehérben meg ott a lehetőség, hogy kiszínezhetem a tárgyakkal. Akár egy képet ha felrakunk, vagy egy sárga fotelt választunk – inkább a berendezéssel színezem ki a szobát.
Honnan szereztétek be a bútorokat?
Lili: A legtöbbet az Ikeából, de vannak egyedi darabok is, mint a könyvespolc, amit Robi tervezett és kivitelezett. Vannak régiségek is, a konyhában a kredenc egy bonanza bútor, amit lefestettünk fehérre. A hálóban a hintaszék a Robi családi öröksége, és a láda is régiség. Fanni szobájában van egy Maform fotel, és több tárgyat készített nekünk Belső Péter is: biciklikerékből csillárt, a hálóban egy éjjeli lámpát és egy szobrot is biciklikormányból.
Akkor térjünk is rá a műalkotásokhoz való viszonyotokra! Mennyire fontos nektek, hogy műtárgyak vegyenek körül titeket?
Robi: Elég fontos, és anyagi kereteinkhez mérten próbálunk is gyűjteni. De semmi sznobéria nincs a dologban, azt választjuk, ami megtetszik és van rá lehetőségünk, hogy megvegyük. Bár az ízlésünk eléggé különbözik: Lili sokkal nyitottabb, sokkal nagyobb halmazban gondolkozik, mint én. Például nekem a nonfigurális dolgok nem annyira tetszenek.
Lili: Ez igaz, nekem a munkámból adódik ez a nyitottság. Nagyon szeretem a geometrikus művészetet, szerintem az egy rejtvény, amit izgalmas megfejteni.
Ha bárkitől választhatnátok egy műalkotást, melyik művésztől kérnétek?
Lili: Roy Lichtenstein.
Robi: Igen, az mindenképpen, ebben egyetértünk.
Már szóba jött a környéketek, azaz Kőbánya, ami nem tartozik a város legfelkapottabb kerületei közé. Ti szerettek itt lakni?
Robi: Meglepő, de a belváros 15-20 percre van, hiszen a Kőbányai úton egyből beérünk a Kálvin térre. De vannak itt is szép részek, a Liget tér, vagy a Szent László templom környéke. Az is jó, hogy jók a parkok és sok a zöld. Néha a Népligetbe is átmegyünk gördeszkázni, longboardozni.
Lili: Én mondjuk most váltottam a rollerre. Ez az Óhegy rész, ahol mi lakunk, nagyon szép és csendes is. Három templom van a közelben, és ha harangoznak, egészen olyan, mintha vidéken lennénk, nagyon kellemes. Az Óhegy park pedig olyan magasan van, mint a Gellért-hegy, én ott szoktam futni is.
Robi: Régen szőlőt is termesztettek az Óhegyen, és még a Napkirály udvarába is rendeltek innen bort!
Ha 3 szóban kellene jellemezni a stílusotokat, mit mondanátok?
Lili: Valami country-minimal féleség, olyan csipketerítős, mindenből-egy-kicsit.
Robi: Én hozzátenném, hogy vintage, és hogy eklektikus. Ahol az olajfestmény megfér a Terminátor poszter mellett.
Design-tipp:
Liliék lakása a legjobb bizonyíték rá, hogy nem érdemes félni a fehér-szürke-fekete színkombinációtól, hiszen ettől nem lesz feltétlenül hideg vagy szigorú az enteriőr. Az ő trükkjük, hogy a minimalista anyagokat és színeket klasszikus vonalakkal kombinálják, amitől otthonossá válik a térélmény.
Szerző: Gyöngy Orsolya
Fotó: Bodnár Zsófi
