Nyári táborok, amiket a gyerek is élvez

2019. július 17.
Nagy kérdés, hova tesszük a gyereket nyáron. Főleg akkor jelent ez problémát, ha már nagyobbacska és esetleg ki is jelenti, hogy milyen táborba nem szeretne menni.

Egy hely ahol nyugodtan kockulhat a gyerek

Nem is kérdés, hogy a „kütyüzés” hívószó máris felkelti egy 10 év körüli gyerek figyelmét. A Logiscool nyári táborait épp az ilyen gyerekeknek találták ki (és nem csak fiúknak). Az évközben tartott programozó kurzusok tapasztalataira építve alakítják ki a nyári táborok tematikáit, figyelve, hogy épp mi mozgatja meg a fiatalokat. Itt belekóstolhat egy tízéves saját számítógépes játék vagy akár applikáció programozása mellett a videóvágásba vagy a robotikába, de van hacker tábor is és a mesterséges intelligencia kérdésköre is terítékre kerül, a kisebbek körében pedig abszolút kedvenc a Minecraft-tematika.

Az izgalmas tematikáknak köszönhetően még egy táborokat nem igazán kedvelő gyereket is rá lehet beszélni. Tíz éves fiam nem igazán bírja a táborokat, ritkán is megy. De a Video Production témakörrel rá lehetett beszélni, hogy próbálja ki magát. És nem csalódott… Az oktatók és animátorok fiatalok, így egy 10 éves fiú gyerekkel is könnyen megtalálják a hangot. És mi az, amit tanult egy hét alatt? Kipróbálta, mennyire tud kreatívan működni egy csapatban, megismerkedett a videóvágás alapjaival, önállóan és csapatban is forgattak videókat, kipróbálhatta magát forgatókönyvíróként, a rendezőként vagy épp utómunkáért felelős filmes szakember szerepében is. Nem utolsó sorban pedig digitális tudatosságot szerzett. Ami ebben a korban nem árt. A délelőtti foglalkozások után délutánonként strand vagy park, ahol az animátoroknak köszönhetően a számháborútól kezdve a sorjátékokig minden előkerült. A kisvideókat pedig haza is hozta, és nagy büszkén mutogatta a családnak.

A Logiscool nyári táborait ITT tudod megnézni!

 

Alkosson is valamit!

A makerspace – szabad fordításban az alkotók tere – az a hely, ahol zavartalanul lehet új dolgokat készíteni. A makerspace-ek szakosodhatnak elektronikára, robotikára, famegmunkálásra, varrásra, lézervágásra, programozásra vagy ezek különböző kombinációjára. Ezek mind megtalálhatók a Makerspace.hu alkotóműhelyében.

A Makerspace táborokba elsősorban 11 és 16 év közötti gyerekeket várnak: CNC-marás, 3D-nyomtatás, lézervágás, mikroszámítógépek programozása vagy épp varrás – ezek mind terítékre kerülhetnek.

A tematikák között van Jövő városa, ahol mindezen technikák segítségével alkothatják meg milyen világban szeretnének élni, a Digitális történetmesélés – szuperhősök táborban pedig egy közösen megalkothatják szuperhősüket, vagyis itt a kreativitás kap főszerepet,

A táborokról ITT találsz infót!

 Tudományoskodás kisebbeknek is

Kicsit kisebbeknek is találunk izgalmas tábort. A Leonardo kiállítás kapcsán indult Da Vinci Nyári Napközi például abban is kötetlenebb, hogy nem csak egyhetes kurzusok léteznek.

Mivel a hét minden napján más tematika (tudomány, alkotás, történelem, kultúra, élet) várja a kicsiket, akár egy-egy napra is elvihetjük csemeténket. Egy-egy nap gerincét három alappillér biztosítja: interaktív múzeumpedagógiai foglalkozás, Da Vinci Kids élményóra és külsős kulturális program. A tábor a kíváncsi és a kulturális tanulmányait szélesíteni akaró gyerekeket célozza meg a Da Vinci TV-csatornával karöltve, játékos formában inspirálják a gyerekeket a művészetek, a tudomány és a technika területein.

Bővebb infó ITT!