Életre kelt emlékek a falon

2020. december 12. |

PandArte a fotók, képek, élmények szerelmese, mindig keresi a különleges megoldásokat az emlékek megőrzésére. Ezért örült meg, amikor rátalált egy fiatal magyar fiú ötletére, a Fotóblokkra. Szép faalapon, gyönyörű színekkel, annyi blokkot helyezhetünk el, és olyan formában, ahogyan csak szeretnénk, ráadásul szögek nélkül!

Deák Gábort, a Fotóblokk alapítóját, mindig is vonzották a nyomtatott fotók, azok színei, és az érzések, amiket át lehet velük adni. „Az utóbbi a legfontosabb számomra, ugyanis a fotók nemcsak kinyomtatott képek, hanem a mindennapjainkba csempészik bele a jókedvet az emlékeink sokaságával. Ám egy idő után a nyomtatott fényképeket önmagában olyan fakónak, snassznak találtam, ezért elkezdtem kísérletezni, hogy ha kinyomtatok egy képet, akkor miként lesz az formásabb, élettel telibb, érzéseket sugárzó, és nem utolsósorban színhű. Először a jól ismert vászonképet és nyomtatott fotókat kezdtem el készíteni – leginkább fotósoknak –, amit a mai napig is csinálok.”

 

Fa alapra kerülnek a fotók

„A Fotóblokk mostani koncepciója, vagyis hogy faalapra kerüljenek fel a képek, kb. 2 éve merült fel bennem, és egyből felcsigázott, többek között azért, mert imádok fával dolgozni, »kreatívkodni«. Igazán egyedi dolgot álmodtam meg belőle, ami még környezetbarát is.

Az első minták még sarkos kivitelezésűek voltak, és nemcsak négyzet, hanem téglalap is volt köztük. Ezekbe kézzel csiszoltam bele a lekerekítéseket, amik mutatósan néztek ki, de mivel kézzel készültek, nagyon hosszú időt vett igénybe, valamint minimálisan, de különbözőek voltak. Rettentően élveztem a termék fejlesztésének minden pillanatát, ami majd egy évet ölelt fel. Külsős szemnek egyszerűnek tűnik, pedig nem az.”

free_2.jpg

Egyszerűség mindenek felett!

„Először sokféle formát és kollázst találtam ki, ami végül annyira komplexé és bonyolulttá tette a termékkínálatot, hogy rájöttem, egyszerűsítenem szükséges, mert már én is belekavarodtam a lehetőségek tárházába, nemhogy egy kívülálló. Ekkor a variációk száma elérte az 50-et. »Az egyszerűség mindenek felett.« Arcul csapott a felismerés, hogy a megszokott, tömérdek választható forma és méret helyett jóval előnyösebb csupán egyetlen darab. Ez nem más, mint ami a legkönnyebben felhasználható mindenki számára: a 20×20-as négyzet.

Ez azért is ideális, mert játszva tudsz belőle fotófalat építeni, nem kell gondolkozni rajta, hogy hogy rakj össze egy állót egy fekvővel vagy még egy négyzettel, és azok milyen méretűek legyenek… Az egyetlen méret és forma utat enged annak, hogy egy kisebb falra is gond nélkül fel tudj helyezni 6-12 darabot a legszebb emlékeidből, a lehető legkreatívabb elrendezésben, és bármikor hozzá tudj rakni, ha bővíteni szeretnéd.”

szandra_1.jpg

Felrakni a falra tényleg pofonegyszerű, de még levenni is!

„A fentiek az egyszerűség elvét majdnem kielégítik, de csak majdnem. Ha raktál már fel képet a falra, akkor tudod, miről beszélek, főleg ha nem egyet, hanem 12 darabot, és mondjuk betonfalra – úgy, hogy a távolságok egyenlőek legyenek… Na, az nem egy »kisujjból kirázom« küldetés! Ebben segítség a Push&Go nevű ragasztó, amivel gyerekjáték feltenni a falra a Fotóblokkokat, és a hölgyeknek sem kell vadászni kalapáló emberekre. És most jön a legjobb: többször le tudod venni, illetve vissza tudod tapasztani, ha szükséges, méghozzá nyom nélkül! A ragasztó fejlesztése is meglehetősen sok időt vett igénybe, de úgy gondolom, hogy megérte. Különösen örülök neki, hogy a seregnyi visszajelzés szerint piszkosul praktikus és szeretik az emberek.”

Azt azért nem árt tudni, hogy mindehhez jó minőségű falra és festékre van szükség, hogy sértetlen maradjon. Ha véletlenül mégis kicsit leszedi a festést, akkor sem lesz nagyobb munka a lejavítása, mintha a lyukakkal teli falat kellene helyrehozni. De az is egy megoldás, hogy csak teszel Push&GO-val egy fotóblokkot a helyére, aztán volt lyuk, nincs lyuk.

Mutatom, nálunk milyen lett a falon!

Egyszerűen imádjuk! Engem mindig a szögek bekalapácsolása a falba tart vissza attól, hogy feltegyek valamit rá! Ezeket a fotókat most pikk-pakk feltettük, mind a 12 darabot, és teljesen stabilan fent is maradtak. És hát ahogy megpillantjuk ezt a sok emléket, mindig elmosolyodunk, és egy kicsit elkalandozunk fejben a Balaton felé, mert nekünk minden egyes képünk egy ottani élményt örökít meg!

A kisfiamnak konkrétan tátva maradt reggel a szája, amikor meglátta – mivel mi este helyeztük fel, amikor már aludt. Mi egyébként 16 darabot rendeltünk, így most maradt 4 db, amivel még tudunk cserélgetni, ha szeretnénk, de az is lehet, hogy azokat máshova helyezzük fel.

PandArte

Olvass tovább!

Dekoráld az otthonodat poszterhengerrel!

Dekoráld az otthonodat poszterhengerrel!

Bloggerünk, PandArte most a poszterhengerekről mesél nektek, és azt a 25 éves magyar srácot is bemutatja, aki ilyen különleges dekorációs elemeket készít.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód