Különleges asztaloktól lesz izgalmasabb a pingpong

2021. június 11.
A francia páros már évek óta foglalkozik a sportág megújításával, most pedig egy bútorgyártóval összefogva folytatják a fejlesztést.

A francia Exercise dizájnerduója még 2019-ben bukkant fel, amikor különleges ütőkkel és asztalokkal rázta fel a pingpong világát. Úgy tűnik, a páros azóta sem tétlenkedett: töretlen lelkesedéssel gyártja a lyukas, kanyargó asztalokat – ezúttal már a NEDJ bútorgyártóval közösen.

ping-pong-kulonleges-asztal-dizajn

Az új szériában négy asztallal (rebond, golf, trio, tournant) készültek, melyek nemcsak nehezítik a játékot, de újra is írják a pingpong szabályait: a trióval például egyszerre három ember is játszhat, míg a golfot az amerikaiak egyik kedvenc partijátéka, a beer pong ihlette (itt az a cél, hogy betaláljunk az ellenséges térfélen álló söröspohárba, vagy ebben az esetben az asztalra vágott lyukba). A tourmant névre keresztelt asztal kifejezetten a forgózáshoz lett kifejlesztve, hiszen a lekerekített kialakítás könnyedebb mozgást biztosít az asztal körül.

ping-pong-kulonleges-asztal-dizajn

ping-pong-kulonleges-asztal-dizajn

A Franciaországban készülő asztalokat lapra szerelve lehet megvásárolni, és állítólag nagyon könnyedén összeszerelhetőek, így tényleg bárki élvezheti a felturbózott pingpongot.

ping-pong-kulonleges-asztal-dizajn

Forrás: DesignBoom

Olvass tovább!