Megőrjíti az embereket a világ legnehezebb kirakósa

2022. október 11.
Megvadul a világ az alig 529 darabos dalmatás puzzle-től, amit sokak szerint egyenesen lehetetlenség kirakni. Neked vajon sikerülne?

Az internetezők általában imádják a bonyolult feladványokat és képrejtvényeket, és persze a kirakókat is, amikkel már a fizikai valóságban kell megbirkóznunk. A legújabb őrület egy egyenesen kirakhatatlannak ítélt puzzle, ami bár alig 529 darabos, a készítők szerint nehézségben felér egy 4000 darabos kirakóval is.

Az extrém nehéz puzzle-ön egy nagy rakás dalmata látható: egymás hegyén hátán állnak a fekete-fehér kutyusok, gyakorlatilag az egész teret betöltve, vagyis az egymásba folyó foltok mellett a színek hiányával is meg kell küzdenünk. Egy kommentelő azt mondta, az anyukája már 4 hete dolgozik rajta, de még a keretet sem sikerült kiraknia, egy másik azt írta, ajándékba adta a kirakóst, de a hetek alatt halálra frusztrálta vele az ajándékozottat.

lehetetlen-kirakos-dalmata-kutya

Ha valami még ennél is extrémebb kihívásra vágyik, megpróbálkozhat ezzel a kirakóval is, ami kizárólag fehér darabokból áll, vagyis egyedül a forma orientál minket.

Mit gondolsz, te vajon ki tudnád rakni őket?

Forrás: BrightSide Fotó: Getty Images

Olvass tovább!