- Az elmúlt években megugrott a rövidlátó gyerekek száma, ami a szülőket és a szemészeket is aggodalommal tölti el.
- Egy friss kutatás szerint a jelenség mögött a megnövekedett digitális eszközhasználat állhat.
- A kutatók azt is elmondták, mennyire érdemes korlátozni a képernyőidőt, ha szeretnénk megelőzni a gyerekek későbbi szemészeti problémáit.
Míg az 1970-es években még csak 25 százalék volt a rövidlátó gyerekek aránya, mára már ez a szám 42 százalék, és ami talán még aggasztóbb, a közeljövőben a szakértők jóslatai szerint 50 százalékra is felkúszhat.
Ez a látásprobléma természetesen mindig is létezett, egyre szaporodó előfordulása azonban arra utalhat, hogy modern életmódunk fokozza a gyerekkori rövidlátás kialakulásának kockázatát. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogyan.
Gyerekkori rövidlátás: a digitális eszközök felelhetnek érte
A Jama Network Open friss kutatása szerint már napi egy óra plusz digitális eszközhasználat is fokozhatja a rövidlátás (miópia) kockázatát, méghozzá 21 százalékkal. A kockázat annál inkább fokozódik, minél több időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt.
Young Kook Kim, az egyik kutató épp ezért azt javasolja, hogy ha szeretnénk csökkenteni a gyerekkori rövidlátás kialakulásának esélyét, korlátozzuk a képernyőidőt. A szakember szerint a napi egy óra alatti képernyőidő lehet biztonságos a gyerekek számára szemészeti szempontból.

Mi is az a rövidlátás?
A miópia, vagyis rövidlátás egy olyan szemészeti probléma, amikor az illető ugyan élesen látja a közeli tárgyakat, de a távoliak már homályosnak látszódnak. Általában 6-14 éves kor között kezdődik és a 20-as évek elejéig romló tendenciát mutat.
A rövidlátás kialakulásában genetikai és környezeti faktorok is szerepet játszhatnak: bizonyos esetekben a szem növekedésének zavara okozza – ilyenkor a szemgolyó falai meggyengülnek a nyúlásban és úgynevezett degeneratív miópiát okoznak. De digitális eszközhasználatunk is felelhet érte: előfordulhat, hogy a retina megsérül, ami közvetve a makula (szemfenék) területét is károsítja, így problémáink adódhatnak a fókuszálással.
Miért lett gyakoribb a gyerekkori rövidlátás?
A The Lancet 2021-es kutatásából kiderült, hogy a képernyőn végzett munka, illetve a képernyő előtti tevékenységek fokozhatják a rövidlátás kialakulásának esélyét. A pandémia – amikor jobban rászorultunk digitális eszközeinkre – szintén nem segített a helyzeten: egy kutatás szerint 2019 és 2020 között 10,4 százalékkal emelkedett a miópia gyakorisága Kínában.
Mivel a gyerekek is egyre korábban és egyre többet használják a digitális eszközöket, egyértelmű, hogy a modern életmódunk károsítja a látásukat.
Szülőként azonban sokat tehetünk érte, hogy megóvjuk a kicsik látását – leginkább a képernyőidő korlátozásával. Ez pedig nemcsak a látásuk miatt lesz hasznos: idegrendszeri és szociális fejlődésük és fizikai egészségük is bőségesen meghálálja majd, ha az okostelefonok és laptopok helyett inkább a szabadban töltik majd az időt.
Forrás: Parents Fotó: Getty Images