Ezeket a tüneteket soha nem szabad félvállról venni – így ismerheted fel a mini stroke-ot

2025. augusztus 03.
Sokan nem is tudják, hogy létezik olyan, mint a „mini stroke” – pedig ezek a rövid ideig tartó rohamok komoly figyelmeztetést jelenthetnek. Mutatjuk, milyen tünetekre kell azonnal felfigyelni.
Nő fogja a fejét miközben szédül.

Sokan nem is tudják, de létezik olyan, hogy „mini stroke”, orvosi nevén átmeneti iszkémiás roham (TIA). Bár ezek a rohamok rövid ideig tartanak, korántsem veszélytelenek – sőt, fontos figyelmeztető jelei lehetnek egy későbbi, súlyosabb stroke-nak. Éppen ezért nem szabad félvállról venni őket, még akkor sem, ha a tünetek gyorsan elmúlnak.

Mi az a mini stroke?

Első hallásra a „mini stroke” kifejezés azt sugallhatja, hogy ez az állapot nem olyan súlyos, mint egy klasszikus agyvérzés – pedig valójában ugyanazok a folyamatok játszódnak le a szervezetben. A különbség csupán annyi, hogy ebben az esetben a test önmagától, viszonylag gyorsan képes helyrehozni a problémát, mielőtt maradandó agykárosodás alakulna ki. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ártalmatlan jelenségről van szó – inkább egy figyelmeztetés, amit komolyan kell venni.

A mini stroke tünetei

Dr. Mollie McDermott a SELF magazinban elmondta: a mini stroke tünetei gyakran néhány percen belül, legfeljebb egy órán belül megszűnnek, ami megnehezíti a felismerésüket. A tünetek attól függnek, melyik agyterületet éri oxigénhiány – ugyanúgy, mint a klasszikus stroke esetében.

Orvos agyi röntgen képet tart a kezében.

Orvos agyi röntgenképet tart a kezében

A leggyakoribb jelek:

  • az arc egyik oldalának hirtelen megereszkedése, torzulása, a mosolygás képtelensége;
  • gyengeség vagy zsibbadás az egyik karban vagy lábban;
  • nehezített vagy összefolyó beszéd;
  • látásproblémák, homályos látás vagy látáskiesés;
  • erős fejfájás és szédülés.

A tünetek tehát sokszor olyan gyorsan tűnnek el, mint ahogy jöttek – éppen ezért sokan nem is fordulnak orvoshoz. Pedig ez hatalmas hiba: azonnali ellátásra van szükség, akkor is, ha a panaszok már megszűntek.

A nőknél gyakrabban marad észrevétlen

Egy 2025-ös tanulmány szerint még ha a tünetek el is múlnak, az agy hosszú távon így is károsodhat: a kutatás szerint a mini stroke akár jelentős kognitív hanyatlást is okozhat, ha nem kezelik időben.

A szakértők külön felhívják a figyelmet arra, hogy a nőket gyakrabban diagnosztizálják félre, vagy nem kapnak megfelelő kezelést stroke esetén. Náluk gyakran atipikus tünetek jelentkeznek, mint például:

  • zavartság,
  • hányinger,
  • általános gyengeség,
  • rossz közérzet.

Bár más kutatások szerint nem lehet egyértelműen nemek szerint eltérő tüneteket azonosítani, a nők esetében ezek az enyhébbnek tűnő panaszok miatt még könnyebben elsikkadhatnak.

Forrás: Marie Claire France Fotó: Getty Images